Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én

} szombaton. 243 A lelkészen kivül ők a nép vezetői és nevelői. Ha az ember sokat jár községről községre, ami utóvégre a képviselőnek bizonyos fokig a kenyere, akkor bizonyos gyakorlatot szerez abban, hogy a külsőség után már meg tudja Ítélni, mikor belép egy községbe, hogy milyen annak a vezetője. Ha én megérkezem egy községbe és ott, a község szélén, látok egy jókarban tartott községi névtáblát és aztán, ahogy beljebb megyek a faluba, látok szépen my esett akácfasort, tisztességes községházát, mellette Hangya-boltot, hitelszövetkezetet, (Igaz ! Ugy van !) karbantartott és jól felszerelt tüzoltószertárat, akkor már tudom, hogy abban a községben egy jó jegyző működik. Ugyanígy a gyermekeknek az utcán való viselkedéséből rögtön meg tudom itélni, hogy minemű ember az ottani néptanitó. (Igaz ! ügy van I) Mondhatnám, hogy népünk gondolatvilágát, gondolkozásmódját vezetik, alakitják a jegyzők és a tanitók. Ha pedig azt kutatom, tisztelt Nemzetgyűlés, hogy a nemzeti életnek ezt a két front-katonáját a magyai' állam idáig hogyan tartotta, akkor el kell pirulnunk, (Igaz ! Ugy van !) mert konstatálnom kell, hogy ezek voltak az állam legrosszabbul fizetett alkalmazottai. (Igaz ! Ugy van !) Es ha kutatom, hogy a forradalom, de különösen a kommunizmus alatt a jegyzőség és a tanítóság hogyan viselkedett, (Halljuk ! Halljuk !) ha párhuzamot vonok a kettő között, akkor — sajnos — a tanítóságra ez a párhuzam rendkívül hátrányosnak mutatkozik. (Igaz ! Ugy van !) Az ország jegyzői kara a vörös uralom alatt példásan viselkedett. Nagyon kevés jegyzőről lehetett hallani, hogy megtántorodott, vagy behódolt volna a vörös uralomnak, sőt azt mondhatjuk, hogy majdnem a legtöbb helyen ők voltak az ellenforradalom mozgatói, ők voltak a kommunizmus alatt a nemzeti gondolat fentartói. (Igaz ! Ugy van !) Sajnos, ugyanezt nem mondhatom a tanítóságról. Fájó szívvel kell megállapítanom, hogy a tanitók között nagyon, de nagyon sokan voltak, akik megtántorodtak, akik az igért magas fizetésektől megkótyagosodtak és számos helyen nemcsak behódoltak ennek az irányzatnak, hanem egyenesen a forradalmi irányzat vezetői lettek. (Igaz ! Ugy van !) Ha már most tovább vonom a párhuzam konzekvenciáit és keresem, hogyan van az, hogy két csoport ember, akik ugyanazon életviszonyok között nevelkedtek, ugyanazon társadalmi rétegből toborzódtak, ugyanazon rossz fizetés mellett, azonos falusi körülmények között működnek, egymástól mégis ilyen eltérően viselkednek, (Egy hang balfelöl : A jegyzőknek sokkal jobb a soruk!) akkor oda kell konkludálnom, hogy itt a nevelésben kell a hibát keresnem. Ugy látszik, hogy a jegyzők csemetekertje, a közigazgatási tanfolyam nagyon sikerült alkotás, amelyen a nemzeti szellemet, a helyes gondolkodást, a hazafiságot abba a jegyzőgyakornokba jól bele tudták nevelni, ugy hogy azt további életében is meg tudta magának tartani. A tanitóképezdéknél azonban — ugy látszik —• nem igy állhatott a dolog. Legyen szabad erre a jelenségre a Nemzetgyűlést és a kormányt nyomatékosan figyelmeztetnem, mert a népnevelők nevelése az a tengely, amely körül a későbbi generáció jövendője forog, (Igaz ! Ugy van !) ez az a vágány, amelyen a jövendő Magyarországnak kocsija szalad. Itt tessék az emeltyűt nekifeszíteni, igen t. belügyminister és kultuszminister urak és minden eréllyel oda törekedni, hogy a népnevelők nevelői csakis a legmegbízhatóbb, a legnemzetibb érzésű, a legprímább erők legyenek az oda nem valókat pedig irgalmatlanul ki kell majd irtani. (Ugy van ! ügy van I) De nem elég az, hogy neveljük a nemzeti életnek e két fontos szervét, hanem ezeket anyagilag is független, gondtalan helyzetbe kell hoznunk, mert csak akkor fogják lélekkel és nyugodtan végezhetni kötelességeiket. Bizonyos fokú közigazgatási gyakorlatom nekem is van, mert 11 évig voltam főispán és nagyon sokat foglalkoztam a községek beléletével. Mondhatom önöknek, hogy kevés olyan agyongyötört, agyondolgozott, túlterhelt napszámosa van a nemzetnek, mint a községi jegyző. (Igaz ! Ugy van !) Ez a túlterheltség már a háború előtt is megvolt, de a háború alatt valóságos Csimboraszszóvá emelkedett és nyugodtan merem állítani, hogy a háború alatt nem volt ebben az országban jegyző, akit alispánja, vagy főispánja, ha akarta volna, ne tudott volna fegyelmileg azonnal felfüggeszteni, (Ugy van! Ugy van!) nem a rosszakarat miatt, hanem mert nem győzte a munkát. (Felkiáltások : Még most is ugy van !) Ezen talán nem is tudtunk volna segíteni, mert ezt utóvégre a rendkívüli háborús körülmények hozták magukkal, azonban ebből vonjuk le a jövőre nézve a konzekvenciát. Ezeket a szegény jegyzőket megbízták minden ellenszenves, közundort keltő rendelet végrehajtásával. ( Ugy van ! Ugy van !) (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Ezeknek kellett rekvirálni, a tartalékos katonák közül kijelölni, hogy melyik mikor vonul be, a hadisegélyeket kiosztani stb., ugy hogy a legnépszerűbb jegyző is lejárta magát és mikor azután a Károlyi-forradalom alatt az éveken át visszafojtott keserűség egyszerre kirobbant, a nép legelsősorban a jegyzőket kereste halálra, mert alacsony intelligenciájánál fogva nem tudta megérteni, hogy az a szerencsétlen ember csak kötelességét teljesítő közeg volt és a rendeletek súlyának felelősségét nem viselte. Pedig az én nézetem szerint állami érdek, hogy a jegyző népszerűséget és befolyást élvezzen (Ugy van ! ügy van !) tehát állami érdek, — ha már kell ilyen rendeleteket országos érdekből végrehajtani — hogy azokat jövőben ne a jegyzőkkel hajtassuk végre, hanem olyan közegekkel, akik eljönnek, végrehajtják a rendeletei és azután el is mennek a községből, de nem kénytelenek a nép között 31*