Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. 231 egyke és a kivándorlás még a háborúnál is rémesebben fogja sújtani a magyarságot ; ellenben, ha minél több jómódú földművelő számára teremtünk kedvező feltételeket, akkor szaporodni fog a magyar, szaporodni fognak a munkáskezek és nem lesz többé átkozott sors nyomorult rokkantnak lenni. A föld aránytalan elosztására vonatkozólag kerületemből hozok fel néhány adatot. (Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) Pl. épen most érkezett hozzám egy kérvény, amelyet később leszek bátor átnyuitani a földmivelésügyi minister urnák. Ebben a következők foglaltatnak (olvassa) : »Mintegy 2000 lelket számláló községünknek 471 kat. holdas erdeje van, amelyet legelőnek használunk. Ennek az erdőnek egyharmadrésze u. n. rezulás, amely legeltetésre alkalmatlan, és igy csak a fennmaradó területet használnajtuk, amelyen körülbelül 1200 jószág legel. Ezen horribilis jószágállomány a legelőt 2—3 hét alatt lelegeli, amikor is takarmányhiány miatt is a legnagyobb bizonytalanságnak nézünk elébe. Bajainkat fokozza, hogy mintegy 80 gazdatársunk nem lévén tagja a közbirtokosságnak, teljesen legelő nélkül maradt. Községünk határát gróf Somssich Antal ur 1600 holdas és az esztergomi főkáptalan végtelen kiterjedésű birtokai övezik. Már több alkalommal kérelemmel fordultunk a főkáptalanhoz a legelő bérbeadása iránt, kérelmünk azonban meghallgatásra nem talált. Legutóbb is mintegy 100 holdas legelő bérbeadását kérelmeztük, amely kérelem azonban a mai napig is elintézetlen maradt. Nagyméltóságú minister ur ! Hazánk romokban hever és szerencsétlen nemzetünkön csak a többtermelés segithet. Községünk lakossága hazafias érzéstől áthatva, mindent elkövet a többtermelés fokozására, azonban a föld, de különösen a legelő hiánya miatt állatállományunk a legnagyobb katasztrófának van kitéve. Áprilisban vagyunk, májusban már legelőnk teljesen le lesz legelve, jószágállományunkat továbbra ellátni a mai viszonyok mellett képtelenek vagyunk. Azon alázatos kérelemmel fordul mik Nagyméltóságodhoz, kegyeskedjék a főkáptalannál magas befolyásával odahatni, hogy alázatos kérelmünk soron kivül teljesíttessék, és a község a kérelmezett 100 hold legelőt mérsékelt bér fizetse mellett megkapja.« Ezt a kérvényt most már talán tizedszer nyújtják be, ha nem is a földmivelésügyi minister úrhoz, de a főkáptalanhoz, ellenben a hatalmas birtokból ez a község sohasem tudott magának egy darabot sem bérbe megszerezni. Ugyancsak nem tudott azonban bérletet szerezni gróf Somssich Antal úrtól sem, akivel különben a következő eset történt. A hires Ormánd-pusztának 1600 holdja kalászozik a gróf urnák. A kommün bukása után a gróf ur maga elé hivatta cselédjeit és mindegyiknek annyi pofont adott, ahány holdat Írattak maguk számára a Búza Barna-féle rendelet alkalmával. A gróf ur azután elment katonának a lengyel légióba és ma, Szent György napján, talán épen ezen órában, 52 cseléd közül 30 családot tesznek ki, akiknek most már sem lakásuk, sem kenyerük nem maradt. Ezzel szemben a grófi birtok 1600 katasztrális hold földjéből 150 hold van bevetve zabbal, 80 hold kenyérmagvakkal, a többi pedig parlagon hever. Komárváros községben 2500 lakosnak mindössze 1040 katasztrális hold földje van. (Mozgás.) Itt mégegyszer az urasági cselédek sorsára akarok rátérni. Nem akarom magam kiszinezni a dolgot, azonban a véletlen kezemre játszott, mert épen a mai napon jött egy másik levél, amelyben a következők állanak (olvassa): »Bocsánatot kérek, hogy ezen kéréssel alkalmatlankodom, mint alulírott, ha jól emlékszem, nagyságodnak azon kegyes kijelentésére, amely szerint minden egyes esetben rendelkezésére áll választóinak. Mély alázatossággal esedezem nagyságodnak kegyes szine elé, amiért panaszkodom arra, hogy én Soós János 65 éves cseléd, a gróf Széchenyi Béla pölöskei uradalmában éltem 29 évet, és egy társam 45 évet, és most minden ok nélkül útnak bocsátottak bennünket. Alázattal könyörgök nagyságodnak, méltóztassék megmondani, mit tegyek. Egy fiam volt, akiben reménykedtem, biztam, az a harctéren maradt. Nincs lakásom, senki meg nem fogad. Koldulni hiába megyek, munkát nem kapok. Mit tegyek? Mindenki azt mondja, aki megette húsát, egye meg a csontját is. Mindenfelé járok-kelek, sehol nem kapok lakást, mindenki csak azt állítja: nekem kell kapnom lakást az uradalomban és kenyeret is. Ez meg nem történt még soha, csak épen nálunk. Mély alázattal kérem nagyságos képviselő ur, méltóztassék rajtam segíteni, ha pedig nem lehet, vagy nem bir eltartani az a birtok, amelyen 30—40 évet eltöltött egy cseléd, azt a pár keserű napocskát, és ha nem töltheti ott a jo'bbakat, ahol a rosszabbakat töltötte, akkor legjobb, nagyságos uram, ha csak annyi tekintetért szolgálunk szegény cselédek, mikor elöregszünk, állítsanak gépfegyver elé, ne hagyjanak öregségünkre kínlódni. Soós János juhász, Baranyai puszta, utolsó posta Zalaszentmihály. Utóirat. E levelet Nagykanizsán adom fel, mert itt sok ellensége van a nagyságos urnák.« (Mozgás.) Ez a levél nem az első. Szolgáltam ehhez hasonlókkal tíz-tizenöttel is már az illető minister uraknak, de eddig még azok sem tehettek ebben az irányban semmit. Nem hiszem azonban, hogy a mélyen t. Nemzetgyűlés a százszámra megszűnő földmunkás-szerződéseknek valamiképen való helyrehozása érdekében valamit ne tenne. Kószó István : Hát ha kommunisták ezek a panaszkodók ? Drozdy Győző: Azt meg kell vizsgálni. Ha kommunisták lettek volna, egész bizonyosan be lennének csukva, nem dolgozhattak volna otthon. Kószó István : Bár csak be volna minden kommunista csukva, de nincs mind becsukva.