Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

JÉ Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. kell megoldani. A gazdasági, a kereskedelmi szellemet és tudást tanulja meg a keresztény magyarság is. A kormány pedig gondoskodjék arról, bogy ezt a tudást a keresztény magyar nép legszélesebb rétegei számára is hozzáférhetővé tegye. Ki kell venni a keresztény magyarságot a spekulánsok kezéből az értékesitő, fogyasztási és hitelszövetkezetek megszervezésével. Ne a spekuláció szedje el a hasznot, hanem a termelő is tisztességes árat kap[on az ő árujáért és a haszon, amelyet eddig a spekuláció vágott zsebre, osztassék el a termelő és a fogyasztó között. (ügy van ! ügy van ! jobb felől.) Azonban a keresztény magyar társadalom is mozduljon meg; ne várjunk mindent csak a kormánytól. Most pedig röviden áttérek a földbirtokpolitikára, (Halljuk ! Halljuk !) amely, ha helyes, a hazaszeretet megerősítésére alkalmas. (Ugy van !) Minél hatalmasabb számban kapaszkodnak bele a földbe egy fának gyökerei, annál életképesebb és erőtelj esebb fa. Azért a nemzetnek azokat a hős fiait, akik csatatereken annyi vért hullajtottak, j uttassuk földhöz, hogy szorgalmas munkájukkal művelhessék azt a földet, amelyért véreztek és hogy ezáltal ugy önmaguknak, mint a hazának, a nemzet minder! osztályának javára munkálkodhassanak. Akkor fogja szeretni a magyar a hazáját, mert azt fogja mondani : Ez a haza az enyém ! — mert a földje boldog megélhetést és biztos családi fészket nyújt neki. S akkor mégis fogja azt mindeD esetben védelmezni. (Ugy van!) Mi nem akarj uk Búza Barna-módra csak ugy madártávlatból, innen Budapestről szétszórni a földet. (Helyeslés.) Nem azt akarjuk mi, hogy azok a földek csak azért tagoltassanak szét, meit ez valakinek az érdekeit szolgálná, nem azt akarjuk mi, hogy az ugy szétszórassék, hogy miatta a termelés csökkenjen, hanem mi a termelés biztosításával akarjuk azt elosztani, illetve igy akarjuk azt azok részére juttatni, akiknek szükségük van rá. Mi ott, ahol a falu lakosságának, vagyis a kisembereknek nincs szükségük földre, szivesen látunk jól kezelt nagybirtokokat és középbirtokokat is, de nem nézhetjük, hogy ott,, ahol a földre a népnek szüksége van, egy fényes kastély állhassa útját száz és száz szorgalmas munkásember boldogulásának. Vigyázzunk, hogy ujabb veszély ne zúduljon szerencsétlen hazánkra. Mind több és több kisember jön fel panaszra, hogy a birtokosok, a bérlők még drága pénzért sem juttatják, még bérlet alapján sem, földhöz a kis embereket. Ugy fest ez, mintha bizonjos körök részéről mintegy tendenciózusan akarnák szitani a népben az elégületlenséget a mai keresztény kurzus, a keresztény kormányzat és a magyar nemzetnek a konszolidálódást célzó irányzata ellen, mert a népet több helyen ismét azzal izgatják, hogy ezek nem adnak, de mi adtunk volna. Okvetlen kötelességünk tehát, hogy — amint az előttem szólott t. képviselőtársam is mondta — a földbirtokreform kérdését mielőbb megoldjuk. De szükséges volna, az is, hogy addig évi április hó 24-én, szombaton. 221 is, amig az tető alá kerül, ne zárjuk el a szükséges földtől a község lakosait. Példát mutatott erre Prohászka püspök ur, aki birtokát a kisgazdák között fel parcelláztatta. (Éljenzés.) Foglalkozni kívánok azzal az alaptalan állítással is, amelyről sokat hallok itt beszélni, hogy mi osztálypárt vagyunk. Melin, Franciaország volt ministerelnöke és nagy, jeles agrár államférfia, a nemzet társadalmát fához hasonlítja és azt mondja, hogy valamint a fának vannak gyökerei, törzse, ágai, levelei, lombkoronája, ugy a nemzet társadalmának is, de a gyökérzete képezi a földmíves osztályt, amely verejtékes munkájával, szorgalmával, hazaszeretetével a nemzet minden rétegének az életét, a létét biztositja. Ezért, ha valaki egy fának a gyökereit nem öntözi, hanem azt kiszáradni hagyja, nemcsak a gyökérnek ártott, hanem ártott az egész fának, mert ágai elhervadnak, levelei, zöld lombja lehullik s elvesz az egész fa. Ugyanígy, ha mi nem fogunk hozzá a nemzet gyökerének az öntözéséhez, akkor a fa koronája, az értelmiség, a társadalom hasznos tagjai, az iparos, a munkás, mindenki meg fogja azt sinyleni, meg fogja azt szenvedni. Ezért nem osztálypárt a mi pártunk. (Ugy van I ügy van ! Egy hang a jobboldalon : Csak védelmi fáit !) Szabó István (sokorópátkai) kisgazdaügyi minister : Életadó párt ! Patacsi Dénes : Amikor mi védjük gazdatársadalmunkat, a falu népét, ugyanakkor védelmére sietünk minden társadalmi rétegnek, minden kisembernek, aki el van nyomva. (Ugy van ! ügy van ! a jobboldalon.) akár iparosmunkás, akár gyári munkás, mert mi nem aöt nézzük, hogy kint a szabad mezőnek munkása-e, vagy a gyárak kohójában, a bányák üregében, avagy az irodák füllesztő levegőjében értékesiti-e valaki hasznos munkáját a nemzet javára, hanem azt nézzük, hogy az a munka a magyar nemzet érdekében, a mi édes hazánk jövendő nagysága és nemzetünk boldogulása érdekében végeztessék. Ezért szivesen támogatjuk a tisztviselőket is és mindazokat, akik erre rászorulnak, amint Schandl Károly t. képviselőtársam a rendőrségről is megemlékezett. Nagyon örülök, hogy a rendőrség helyzetén javítás történt, mert tudom, hogy a közbiztonság csak annyiban van biztosítva, amennyiben a közbiztonságot ellátó közegek anyagi helyzete biztositva van. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Rá kell mutatnom arra is, hogy a közelmúlt, háborús, vérzivataros napokban a kisgazdatársadalom szolgáltatta a leghatalmasabb, a legnagyobb erőt. Legtöbbnyire ezekből kerültünk ki mi, katonák, akik a harctereken minden idegen nemzet becsülését és bámulatát kivívtuk. És amig a fegyver a mi kezeink között volt, addig idegen nem tehette e haza földjére a lábát. Azért akarunk mi minél több kisbirtokos portát nevelni, azért akarjuk, hogy ne a bankok páncélszekrényeibe vándoroljon a magyar föld jövedelme, hanem sok holdon kisbirtokos porta