Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

21(5 A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. és miért nem lehet gyorsan megcsinálni, azt megérteni képes nem vagyok. A luxusadó természetesen szintén behozandó de ez nem olyan lebecsülendő dolog, mint ahogy azt a t. minister ur mondotta. Luxusadó címén ne csak azokat adóztassuk meg, akiknek ezreket érő collier-ik vannak ; van a luxusadónak ezer és ezer fajtája, mert a luxust is ezer és ezerféle módon lehet kifejteni. Méltóztassék bemenni ezeknek a háborúban meggazdagodott alakoknak, társaságoknak a szobáiba s megnézni, hogy micsoda műkincsek vannak ott felhalmozva, hogy ott tévedésből sincsenek modern bútorok, hanem csak antik bútorok, mind óriási összegeket érők s ezeket en gros-ban veszik és egyenesen szobatervezőkkel állíttatják be és fizetik látatlanba a számlákat a ritka képekért, vázákért és bútorokért. Ez is luxus. Ha ezt nézzük, akkor nagyon fel fog majd emelkedni a mérlegnek az a serpenyője, amely mutatja azt, hogy milyen nagy vagyon van, amelyet ezen a címen szintén megadóztatás alá lehet vonni. Azután miért ne lehetne megcsinálni azt, hogy az állam részesedjék a vállalatok, a részvénytársaságok, nagy üzemek üzleti jövedelmében? (Helyeslés.) Itt előjönnek a szobatudósok, a fináncpolitikusok és azt mondják, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mert az a részvénytársaság már egyszer megfizette a maga adóját, az általancs jövedelmi adót, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját, stb., tehát egy rókáról két bőrt lehúzni nem lehet. így történik azután meg, hogy ezen nagy ipari üzemek és nagyvállalatok, részvénytársaságok nem tudnak mit csinálni az osztalékaikkal, folyton emelik az alaptőkéjüket, s megteszik azt is, hogy a feemelt alaptőke részvényeit ingyen adják oda tagjaiknak csak azért, hogy ne kelljen horribilis osztalékokat fizetniök, de még igy is óriási osztalékokat fizetnek. S az állam itt fuldoklik a pénzügyi krízis alatt, az állam nem tud a tisztviselőknek segítséget adni, nem tud beruházásokat eszközölni, nem tud lépést egy előremenni, mert itt van az óriási deficit s nem látjuk, hogy itt ezer és ezer ilyen óriási üzem vág zsebre milliárdos hasznokat. (Igaz ! Ugy van !) Csak egyetlen egy szakmát ragadok ki. Méltóztassanak csak elképzelni, hogy mit kerestek a háború alatt a borrészvénytársaságok, mit kerestek azok a részvénytársaságok, amelyek a termelőtől megvették egy korona 50 fillérjével, 2 koronájával, maximum 3 koronájával azt a bort és eladták pl. most 20—24 koronájával ? Ebbe beleszólása nincsen senkinek. Azok a vállalatok lefizetik azt az obskúrus kicsiny összegű adót, amely igazán nem méltó ahhoz, hogy az állam bevegye s ezzel vígan csinálják tovább a saját üzleteiket. Méltóztassék megnézni ezeket a szőlőteleprészvénytársaságokat és pincészeteket. Micsoda befektetést eszközöltek a háború alatt, micsoda telepeket vettek és ültettek be tovább szőlőkkel? Ebbe senkinek beleszólása nincs. Beleölték a pénzt évi április hó 24-én, szombaton. és ez egyáltalában megadóztatva nincs, legalább is nincs ugy megadóztatva, ahogy kellene. Azután miért nincs itt a biztosítás államosítása? Valamelyik nap olvastam egy kimutatást, hogy Olaszországban hány milliót — ha jól emlékszem, — 1800 milliót nyert az állam a biztosításból és olvastam itt a múltkor egy kimutatást az egyik kicsiny biztosító társaságnál, amely ma, amikor a biztosítás igazán pang, mégis 2 millión felül mutat ki tiszta jövedelmet. Ez már régen, az elmúlt időkben is tervbe lett véve. Hogy ezt miért nem csináljuk mi meg,* azt igazán nem tudom megérteni. Azután, ami a legfontosabb, a közvetítő kereskedelem megadóztatása nincs benne a törvényben. A kereskedelmi törvény 3—4 paragrafusban intérd el az alkuszokat, mert 1875-ben, amikor ez a törvény megszületett, még u. n. vigécek talán nem is voltak a világon, ma azonban mennyire aladt az élet ! — százezerszámra vannak emberek, akik abból élnek, hogy a kávéházban 10 órakor megvették az árut 10 koronáért, fél 11-kor pedig eladják 11 koronáért és csinálják igy a láncot, anélkül, hogy egyáltalában látták volna azt az árut, óriási nyereséget vágnak zsebre évente és soha egyetlen fillér megadóztatás alá nem kerülnek. Itt is rendet kellene teremtenünk. Méltóztassék elgondolni, hogy hány ilyen vigéc szaladgál Budapesten, hánynak van olyan ^tonibilis jövedelme, amilyenről mi még csak álmodni sem tudunk. És ezek egy-egy félkrajcárt, egy félfillért se fizetnek az államnak, semmivel sem járulnak hozzá az állam terheinek apasztására. Erre is gondolnunk kell és ezt a törvényt is sürgősen kell megcsinálnunk, mert ha akkor fogjuk megcsinálni, amikor erre a nagy kereskedelmi ugrásra jő a reakció, a pangás és a nagy pénzbőségre be fog állani a nagy pénzszükség, amelynek feltétlenül be kell állnia, ha akkor akarunk mi ilyen törvényeket megcsinálni, amikor ez bekövetkezik, akkor nem lesz haszna belőle az államnak. Addig kell ezt a törvényt megcsinálni, amig remény van arra, hogy ennek alapján az állam jövedelemhez is tud jutni. Szükséges tehát, hogy a büntetőtörvénykönyvünket vegyük revízió alá, szükséges a kereskedelmi törvénynek a reformja, szükséges a szövetkezeti törvény reformja is, mert a szövetkezetek a mai formájukban nem állhatnak fenn, hogy f oly ton-foly vast gyámkodásnak legyenek kitéve a központ részéről. Azután még egy dolgot óhajtok felhozni, amely roppant fontos. 1916-ban, ha jól emlékezem, a törvényhozás eltiltotta a pénzintézetek alapítását. Eendben van. Amidőn ez az eltiltás történt, akkor teljesen jogos is volt, mert hiszen akkor az a háború alatt felhalmozott tőke igyekezett magát pénzintézetekben kiélni és természetes, hogy ezt valahogyan meg kellett akadályozni, hogy az állam azt a kicsi adót könnyebben tudja elérni, amit ezeken bevasalt. Nem értem, hogy ma miért áll fenn még ez a tilalom. A keresztény irányzat idejében, amikor mindenki azt mondja, hogy mi menjünk ki a kereskedelem é§