Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. üléee 1920. évi április hó 24-én, szombaton. 215 koknak a mérlegét. Kezemben volt valamelyik nap egy 3 millió alaptőkével indult banknak az 1919-es mérlege, amelyik 54 millió korona jövedelmet mutat ki. Méltóztassék ehhez még hozzávenni azt, hogy mennyi eltitkolás történt ott. Legalább még egyszer annyi eltitkolás történt. Ezek a bankok ma keresztül-kasul vannak szőve mindenféle áruügyletekkel, mindenféle részvénytársaságokkal, egyenesen gyámságuk alá hajtották ezeket. Az első dolog tehát megtiltani a bankoknak, hogy mással, mint pénzüzletekkel foglalkozzanak. Azután az áruüzleteik után eîért nyereségekről le kell szedni a tejfölt az állam részére. Méltóztassanak visszagondolni, a háború alatt hány felszólalás történt itt az akkori képviselők részérő], akik bebizonyították, hogy a Hitelbank, a Magyar Bank és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank micsoda óriási üzleteket kötött az egész háború alatt. És mi lett ebből a magyar állam haszna? Csekélység, morzsa, fillérek ; és nem az az összeg, amelynek be kellett volna folynia, ha mér az állam megengedte, hogy a bankok eredeti rendeltetésüktől eltéről eg, áruüzletekkel is foglalkozzanak. Ma is beszélünk a galiciaiak kiutasításáról. Nem leszünk erre képesek mindaddig, amig be nem dugtuk azt a forrást, amelyből ők itteni tevékenységükre merit ének. Ez pedig a bankok áiulombard üzlete. Ez azt jelenti, hogy ha nekem van 10.000 koronám és megtudom, hogy valahol egy közraktárban el van rejtve két vagon petróleum, azt a 10.000 koronával leelőgezem és elmegyek egy bankhoz, amelytől kölcsönt kapok erre a petróleumra, de természetesen ugy, hogy amikor azt továbbadom, a nyereséget ketten fölözzük le : a bank, amely az üzletet finanszírozta és én, aki az egésznek a mozgatója voltam. Ez tehát az oka annak, hogy a galiciaiak nem mennek ki, mert mindennéven nevezendő galicianer felhaj t egy ilyent, a legkisebb pénzzel óriási üzleteket tud kötni és 24 óra alatt többet keres, mint egy szorgalmas földmivesember egész emberi életének keserves munkájával. (Ugy van! Ugy van!) Adózás alá kell vonni a háboius vagyont és a hadinyereséget is. Erről nem beszélek bővebben, hiszen ezt mindannyian tadjuk, sokan kifejtették már itt, de én nem tudom megérteni, hogy a pénzügyminister ur miért nézi ebben a tekintetben a dolgot olyan pesszimisztikusan, amikor azt mondja, hogy hja, ez: nem olyan nagy, ez már elpárolgott. Nekünk teljesen mindegy, akár pénzben, akár betétben vagy akármiben van is meg, de akinek a vagyona a háború tartama alatt abnormálisan vagy erősen növekedett, attól a vagyonának bizonyos részét —• progresszive — el kell venni. Ehhez a módhoz hozzá kell nyúlnunk, mert nincs más kiút a deficit eltüntetésére. Lehetne arról is beszélni, hogy az u. n. járadékadót vezessük be. Ez az adó azt jelenti, hogy pl. én 1915-ben megvettem egy házat 100.000 koronáért s ma az a ház megér 5 millió koronát* Pénzünk értéke nem romlott le ily arányban, hogy az akkori 100.000 korona ma már 5 millió koronát érne. Ez képtelenség. Pénzünk értékének az aránya az lehet, hegy az akkori| 100.000 korona ma 2 millió koronának felel meg. Marad tehát az illetőnek 3 millió haszon, mely még mindig olyan óriási nyereség, melyet az államnak valamilyen úton-módon feltétlenül inkasszálnia kell, mivel ez igazságtalan nyereség és ez egyenesen azért, állhatott elő, mert leromlottank, mert fclyton-f oly vast züllünk lefelé, megyünk a pénzügyi csőd felé és mindig azt mondjuk, hogy nincs kiút, hogy nem tudunk mást, mint a régi öreg receptet, hogy ha van hitel, jó, ha nincs, nyomtassuk tovább vígan a bankókat. A tőzsdejáték és a tőzsdejövedelem megadóztatása szintén rendkivül fontos és erre nézve még mindig nem hallottunk semmi néven nevezendő pozitiv Ígéretet senkitől sem. Azt mondja a pénzügyminister ur, hogy a betétek megadóztatása lehetetlenség, mert hiszen nincsenek is betétek. Azt mondja, hogy nagyon kevés az az összeg, amely' a takarékpénztárakban van elhelyezve és itt felsorolja, hogy 2,104.000 betét közül csak 30.500 volt 20.000 koronán felüli és a betétkönyvek átlagösszege az 1914-iki adatok szerint 1800 korona. Az egyik alapvető tévedés itt az, hogy az 1914-iki adatokat veszi tekintetbe a minister ur. A másik alapvető tévedés abban van, hogy a minister ur azt hiszi, hogy ezek a kereskedők, ezek a háborús hiénák mihelyt 10.000 koronát nyernek, azt rögtön betétbe helyezik bele. Tévedés. Ök nem betéttel dolgoznak, ők folyószámlával, átutalással, lombardirozással, előlegekkel és tudja a jó Isten, micsoda olyan fifikával dolgoznak, hogy oda az adóvégrehajtóknak és az adókivető-bizottságoknak a keze nem tud elérni. Tessék, igenis, a bankok rendes kimutatását megnézni, ellenőrizni, s abból meg lehet állapitani, hogy hol van a vagyon. S akkor rá fog jönni a minister ur is arra, hogy igenis, horribilis vagyonok vannak a bankokban felhalmozva, hogy óriási összegű pénzek vannak különböző címek alatt elrejtve, s akkor nem fogja azt mondani, hogy a betétállomány nagyon kevés és akkor nem ezt a 3—4 milliót kitevő 1800 K-ás betétállományt akarja majd megadóztatni, amely a szegény emberek betétállománya, hanem azoknak a pénzét akarja megadóztatni erősen, akik igenis, azért lettek' gazdagok, mert a nemzet belefulladt a háború és egy csomó forradalom örvényébe. Azután nem tudom, hogy a felmentettek adóját miért nem veszi tervbe a pénzügyi kormány. Méltóztassék meggondolni, hogy azok az emberek, akiknek joguk volt, okuk volt arra, hogy felmentessenek — ezt aláírom, — mégis csak vagyonosodtak és nőtt az ő vagyonuk az egész háború alatt, mig a másiké folyton-folyvást fogyott. Ezek az emberek legalább annyi regarddal kell hogy legyenek az állam iránt, hogy mikor az állam veszélyben van, ennek az államnak adjanak vissza valamit abból, amit a háború alatt mint felmentettek szereztek. Hogy ezt megcsinálni miért nem lehet.