Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. csak mint a 21. §-ban van, ugy kezelje, hogy részesedést vesz belőlük, hanem az ásványolajat és a szénbányákat tessék állami kezelésbe venni, tessék monopolizálni. Lehetetlen, hogy ezek a borzasztóan^ fontos dolgok spekuláció tárgyai legyenek és az államnak ne legyen beleszólása abba, vogy e dolgokban a termelés hogyan fejlődik. Csak néhány példát méltóztassanak idevonatkozólag meghallgatni, hogy miként csinálják a szénnel a szénbányák az ő spekulációjukat. Azt mondj a a 27. §, hogy 1918-tól fogva revizió alá venni a kutatmányozási jogokat. Ez lehetetlen dolog. Hiszen 1918 óta miféle bánya alakult és miféle bányát nyitottak és hol kértek kutatási jogot? Nem tudok mást, mint a hevesmegyeit, ahol nem is annyira szent, mint lignitet keresnek. De a szénb&nyatársulatok a kutatási jogot már évtizedek óta lekötötték a községektől és fizetnek a községeknek néhány fillérnyi terrágiumot anélkül, hogy hozzá is nyúlnának a bányákhoz. Nekik, csak azért kellett leköt oiök a községek nagy kincsét, hogy megszabaduljanak a másik bányatársulat konkurrenciájától. (Ugy van! a baloldalon.) Es most azok a községek ott állanak, ott van alattuk az óriási kincs, néhány fillért kapnak, a községek pedig fizetnek 300—400 %-os pótadót, holott egy erélyes gesztussal mindez meg tudna szűnni és a község igenis boldogulni tudna, épen azért, mert határában ilyen óriási kincs fekszik. Ez ma még mindig meddő, hasznot nem hajtó dolog, csak arravaló, hogy a bányaüzemek és részvénytársaságok spekuláljanak és minél jobban megszabaduljanak • egymás konkurrenciájától, s minél jobban megtömjék a részvényesek osztalékokkal az ő zsebeiket. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés ! Áttérek most már a pénzügyminister ur beszédére, amelyre el lehet mondani azt a dantei szót, hogy hagyjatok fel minden reménnyel. Ez a beszéd, amely határozottan eseményszámba megy és itt, a parlamentben elhangzott ministeri expozékat tekintve is elsőrangú dolog, roppant lemondással tárgyalja magának a pénzügyi politikának kérdését és — legalább az én véleményem szerint —nem lát egyetlen kivezető utat sem, amely minket valamilyen módon a tisztességes pénzügyi helyzetbe besegíthetne. Azt mondja a minister ur, hogy bevételünk 4638 millió, a kiadás pedig 8992 millió, és ebbe nincsen beleszámítva az a kárpótlási összeg*, amely a minister ur beszéde szerint a vesztes államok által fizetendő és hat billió nyolcszáz milliárd koronát tesz ki, s amiből megfelelő összeg természetesen mireánk fog esni, azonkivül nincs beleszámítva Magyarországnak mintegy 80 milliárdét kitevő államadóssága, és nincs beleszámitva még az ország talpraállitására szükséges összeg, a vasutak, a posta rendbehozása, középületek emelése és a kulturális és gazdasági emelkedettségünkhöz szükséges összegek beállítása sem. Mindez ebben a kalkulációbán nincs benne. Hát ez borzalmasan sivár helyzet, t. Nemzetgyűlés. Hogy ebből miként tudunk kikászolódni, évi április hó 24-én, szombaton. 211 azt igazán nem tudom megmondani, különösen nem vagyok képes feleletet adni erre a pénzügyminister ur beszéde után. Teljesen igazat adok én a pénzügyminist er urnák abban, hogy azt a bizonyos nagy vagyonadót nekünk ennek a deficitnek eltüntetésére semmi körülmények között sem szabad felhasználnunk, mert ezzel eltüntethetjük talán mcst, pillanatnyilag a deficitet, de egészen bizonyos, hogy akkor az jövőre ismét jelentkezni fog, s akkor már nem lesz meg többé ez a tartalékunk. Már pedig a vagyonadó hozadékát nekünk arra kell fordítanunk, hegy abból újra felépitsük az országot, megindítsuk a munkát és esetleg a hadikárpótlást fizessük ki belőle, vagyis, ezt a nagy vagyonadót tartaléknak kell tekintenünk és semmi körülmények között sem szabad beállítanunk a mai pénzügyi politika keretébe, hogy ezzel a deficitet most eltüntessük, mert akkor örökre és visszavonhatatlanul tönkretettük az ország pénzügyi helyzetét. Azt azonban, amit a pénzügyminister ur mondott, hogy a deficit eltüntetésének legfontosabb és egyetlen módj a a munkának, a termelésnek meginditása, ha nem is teljes egészében, de nagyjában aláirom, mert szerintemis feltétlenül a legfontosabb tényezők egyike az, hogy meginduljon a munka. (Igaz ! Ugy van !) Ehhez azonban szükséges az is, t. Nemzetgyűlés, hogy mi ezt a munkát nyugodtan tudjuk elvégezni és hogy — ami nagyon fontos— ami munkánkat értékelje maga a külföld is, hogy lássa a külföld, hogy egy nemzet van, amely akar, tud és mer élni, hogy itt egy nemzet van, amely uj ösvényt tapos magának és ezen az ösvényen következetesen halad, hogy értse még és lássa a külföld azt, hogy Magyarors^á g igenis minden eszközt megragad arra, hogy boldogulása útját egyengesse. Ezért, hogy az létrejöhessen, számoljunk le már egyszer azokkal, akik ezt a nemzetet kinn állandóan ma is rágalmazzák. ( Ugy van ! Ugy van !) A pénzügyminister ur beszédjében a következőket mondja (olvassa) : »1918 őszén, mikor már majdnem minden állam, amely a háboruoan részt vett, erősen vérzett gazdasági tekintetben is, Magyarország gazdasági berendezkedése még maj dnem teljes teljesítőképességében volt. Ami tönkretette igazán az országot, az néhány hazaáruló csoportjának felforgatása volt, amely megbontva a pártokat, megrontva a lelkeket, megpecsételte a sorsát ennek az országnak«. (Ugy van! Ugy van!) Majd igy folytatta a pénzügyminister ur (olvassa) : ». . . ha voltak túlkapások, azt mondom, hogy Európában más nemzet nem tudta volna megcsinálni ezt a fordulatot ilyen kevés túlkapással. De az a taktika, amely, azt hiszem, a bolsevikiéknek ismeretes ügyes taktikáj a, megint megindult Magyarország ellen és a világ újból keletkező becsülését igyekezett megfojtani. Nem régen értesültem egy idegen államból arról, hogy azt terjesztik mindenfelé és nagyon komoly körök hiszik el, hogy itt ezrével történnek gyilkosságok. 5000 emberről beszélnek, akiket meggyilkoltak volna és arról, hogy itt