Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

210 A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. és helyettesíteni egy ujabbal. S hogy ez nem ment, •ók látták be legelőször és látjuk mi ma. A keresztény kurzus az én véleményem szerint nem abban merül ki, hogy mikor mennek ki a galiciaiak. Ez is fontos, de annak, aki ezt felveti, nevezetesen Friedrich István t. képviselőtársamnak tudnia kell, hogy hadügyminister korában épen ő volt az, aki beigérte, hogy négy nap múlva ki fogja vitetni a galíciaiakat és rekompenzációs árukép fel fogja ajánlani az antantnak. De nem tudta megcsinálni, ugylátszik, ha mindig azzal jön ezen kormány elé, hogy miért nem viteti ki a galíciaiakat ? Ne beszéljünk, t. Nemzetgyűlés, forradalmi ritmusról, ne beszéljünk iramokról, belefáradt a nemzet az iramokba, fulladunk az iramokba, pihenni akarunk, nyugodt, tervszerű munkával akarjuk felépíteni a jövendő Magyarországot. Ezt tartottam szükségesnek előrebocsátani. Midőn magához a javaslathoz szólok hozzá, magát az indemnitási törvényjavaslatot csak érinteni fogom és inkább a pénzügyminister urnák a beszédével óhajtok majd foglalkozni. (Halljuk! Halljuk !) A javaslatot illetőleg természetes, ami már eddig is kijegecesedett, amit a minister ur sem von kétségbe, hogy ez bizonyos vonatkozásban antiszociális. Antiszociális azért, mert azokat az adókat emeli, azoknak az adóknak az emeléséről beszél, — az u. n. fogyasztási adóknak az emeléséről — amely adók épen a szegényebb néposztályt sújtják és mert az adópolitikának és a szociális gondolatnak az alaptétele az, hogy mindent lehet emelni, csak a fogyasztási adókat nem szabad, mert ezzel épen azt az osztályt sújtjuk legjobban, amely osztálynak az állam támogatására szüksége van. Ami a javaslat 3. pontját illeti, abból megállapítható az,, hogy az állam jövedelme csaknem azon keretek között mozog, mint amilyen keretek között mozgott a békében. Itt van az első hiba, hogy akkor, amikor a 2. §. óriási, 1710 milliós kiadásról számol be félév alatt, ugyanakkor az állam bevételei nem érnek el többet, mint 851 millió koronát, alig valamivel többet, mint a háború előtti időkben elért az ország. Itt kellett volna valamelyes olyan intézkedéseket tenni, amelyekkel az állam jövedelmeit fokozzuk és csökkentjük, ha már nem tudjuk teljesen megszüntetni azt a deficitet, amely majdnem 9 milliós — pontosabban 8*9 millió koronányi — összegben kulminál egy esztendőben. Hogy ez csökkenni nem fog, az egészen biztos ; hogy emelkedni fog, az legalább is valószínű. Hibáztatom a 9. §-ban felsorolt azon tételt is, hogy a postapénz mennyisége 150 millióra koutingentáltatik. Méltóztassék megnézni : azt mondja a javaslat, hogy a mai kormányzat 253,704.000 korona értékű pnstapénzt átvett, tehát a tanácsköztársaság idejéből ennyi vanaterhére, 774,133.000 korona értékű postapénz már ki lett bocsátva, összesen tehát 1027 millió értékű postapénz már kint van. Maradt tehát még a miaisteriumnak, illetve a kormánynak kibocsátási joga 372,363.000 korona értékű postapénzre. Egészen biztos, hogy miután a pénzlebélyegzési művelet nem érte el azt az eredményt, amelyet a kormányzat tőle várt, ez a 372 millió értékű postapénz két, maximum három hónap alatt ki lesz bocsátva. B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Nem fogjuk kibocsátani. Somogyi István : Akkor feltétlenül fog jönni a pénzügyi kormányzat azzal, hogy ujabb kontingenst állapítson meg a Nemzetgyűlés. Ez, hogy ugy fejezzem ki magamat, határozottan rossz ; rossz hatást fog tenni, nemszeretem dolog lesz és a Nemzetgyűlésnek mégis meg kell szavaznia. Mennyivel helyesebb lett volna tehát az, hogy a pénzügyi kormányzat nem 1500 millióba kontingentáltatta volna a postapénz mennyiségét, hanem többe, hogy ne legyen kénytelen hónapok múlva azzal jönni, hogy emeljük fel a pcstabankó kibocsátási kontingensét. B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Nem fogjuk emelni ! Somogyi István : De ha már a postapénzről beszélek, akkor szükségesnek tartottam volna, hogy e javaslatban intézményesen biztcsittassék a postapénz elfogadásának és ázsiójának lehetősége. Nagyon jól tudjuk mindnyájan, hogy micsoda lelkiismeretlen üzérkedés, megtévesztés folyik a postapénzzel a lebélyegezett pénzzel szemben ebben az országban. Elől járnak azok a bizonyos bankok, amelyek 4—5—10% diszázsióval adják a postapénzt és megrendítik a postapénzbe vetett hitet állandóan a lebélyegezett pénzzel szemben. Egészen bizonyos, hogy itt is az a bizonyos ézsaui kéz j átszik bele, az keveri a kártyát és igyekszik a postapénz hitelét és ezzel együtt az állam hitelét is rontani, hiszen az állam a postapénz értékééit az egész vagyonával szavatol, és igy nemcsak a postapénz, de az állam hitelét is rombolja, aki ilyet tesz, már pedig e tekintetben az egész javaslatban nincs egyetlen intézkedés, a büntetőtörvénykönyvben sincs, mert amikor azt Csemegi csinálta, akkcr uem gondolt arra, hogy a pénzhamisitási, vagy a pénz forgalomba hozatali paragrafusba belefoglaljon ilyen diszazsionális deliktumokat is. A J£vaslatnak kellett volna tehát elsősorban oda tendál uia és kellett volna megakadályozó intézkedéseket kreálnia arra nézve, hogy ez a lelkiismeretlen játék a postapénzzel és a lebélyegezett kékpénzzel benn az országban meg ne történhessék. (Ugy van ! a baloldalon.) A Pénzügyi Bizottság álláspontja szerint a szénre vonatkozó 27. §. kimaradna és külön törvény fog erre nézve előterjesztetni. Szeretném, ha ez a törvényjavaslat mielőbb bejönne. Méltóztassék elhinni, hogy igen nagy értékről van szó, nagy érték a szén, és azok a kutatások, amelyek az utóbbi időben történtek, azt mutatják, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk ebben a tekintetben, mint aminőknek magunkat gondoltuk. Igenis, feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy az állam a szénbányákat, épugy, mint az ásványolajat, ne-