Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

192 A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. T. Nemzetgyűlés ! Mezei Sándor ugyancsak az »Egyenlőségében a magyar szerzeteseket egyszerűen magyar kolerának nevezi és fejtegetéseibe a odáig megy, hogy (olvassa) : »Ez a ki erikáiizmus száz- és százezer katonáival küzdött ; templomok szószékéi), iskolák katedráin ültek ezek a katonák. Es mind szerzetes volt, meg apáca. Aki val aba vidéki apácák vagy szerzetesek neveltjeivel beszélt, az tudni fogja, bogy ami ezekben a klerikális iskolákban történik, az nem tanitás, banem egyszerű megtévesztés.« (Egy hang balfelől : Betyár !) [ 0 ! Usetty Ferenc : És ezek szabadon járnak ? (Zaj.) Nagy János : Ugyancsak az »Egyenlőség« 1909 szeptemberi utolsó számában igy ir (olvassa) : »Jó példa a francia példa, sőt a spanyol forradalom által felgyújtott kokstorck sem hiába világitottak. Lesz még olyan klerikális szaladás és a fejükön olyan koppanás, hogy arról fog koldulni Róma !« Ezt a szaladást és koppanást Kun Béla ék és Számuelly Tiborék pióbálták megcsinálni. Ami pedig az erkölcsöt illeti, nem kell nekem itt adatokat felhoznom arra, hogy kik voltak azck, akik bomlasztották és aláásták a nemzet erkölcsi alapjait. Tudjuk mindannyian. De kénytelen vagyok felidézni az országgyűlés naplójából Kovács Ernő volt országgyűlési képviselőnek a szavait, amelyekéit itt a koalíciós kormány idejében mondott el, hogy (olvassa) : »Egy zsidó irót kérdezett meg, miért irnak folyton erkölcstelen dolgokat. A zsidó iró azt felelte, hogy a magyar faj nem alkalmas arra, hogy az országban továbbra is fent ártsa uralmát. Siettetni kell tehát vesztét s erre legalkalmasabb az édes méreg. Az erkölcstelenségnek oltárra vitele utján nevetségessé válik a régi puritán erkölcs. A nevetségesség öl ; megöli azt a régi erkölcsi felfogást, amelynek fenmaradása képessé tenné a magyar fajt a további küzdelemre.« (Felkiáltások : Hallatlan I) Ugyancsak olvassuk a »Nyugat«-ban, és pedig az 1911 szeptemberi számban (olvassa) : »Soh'se legyünk szüleinknek hálás gyermekei, mert ez az eljárás célszerűtlen, embertelen és fajtalan dclog.« Nem ezt tanították-e itt Budapesten a kommunista tanárok és tanítónők a magyar leányoknak és a magyar fiuknak, nem arra a versre tanitották-e a gyermekeket, amelynek refrainje ez volt : »Dögölj meg apám, dögölj meg anyám, dögölj meg első tanítóm?« (Zaj.) Usetty Ferencz : Moziba vitték és a legerkölcstelenebb képeket* mutogatták nekik. Nagy János (egri) : Sokkal szomorúbb azonban az, amit össze tudtam szedni a nemzet ellen elkövetett bűnöknek lajstromából. Hogy ez az egész proletárdiktatúra, a nemzetnek aláásása, a nemzetnek meggyalázása előkészített munka volt, ezek az idézetek fogják világosan bebizonyítani. évi április hó 23-án, pénteken. A Világ 1911. évi augusztus 23-iki számában ezt írja (olvassa) : »A bátorság vagy harci készség semmiféle etikai értékkel nem bír«. HatvanyDeutsch Lajos báró, a »Huszadik Századiban irja (olvassa) : »A Hymnusz, amelyben ilyeneket olvasok : »Tokaj szőlőgerezdjébe nektárt csepegtetél«, — Biedermeyer-pátcszának nemességével és kedvességével hizelgi magát belénk, de kelthet-e még hazafias lelkesülést? S a Szózat is, bár megittasit és felemel, bár megrendít és felráz, de nem fejezi ki többé a magyar honszeretetet. (Zaj. Felkiáltások : Cukorbáró !) Torkunkra forr, hogy »E nagy világon e kivül nincsen számodra hely« és meggyőződéssel e sort ki sem tujuk ejteni. És az a nagyszerű ereklye, bár kevésbé nagyszerű vers, amelynek »Talpra magyar !« a neve, szintén nem a mi érzéseinket fejezi ki«. Vass János : Igaza van, az övékét nem ! Nagy János (egri) : Ha ilyen mételyeket szedett be a mi ifjúságunk, a mi középiskoláink növendékeinek serege, csodáihozhatunk-e azon, ha a proletárdiktatúra kitörésekor egy önképzőköri előadás alkalmával az egyik diák azt mondotta, mikor a Hymnuszt fejtegette, hogy Vörösmarty nem valami temetkezési vállalatnak az embere volt-e, hogy azt hirdeti, hogy itt élned és halnod kell? (Mozgás és zaj.) Vass József : Pesti humor ! Nagy János (egri) : A Világ 1912. évi márciusi egyik számában ezt irja (olvassa) : »A magyar nyelv esetlen, teoyeres-talpas, sőt hájas nyelv. A magyar paraszt vérmérséklete merevedett meg benne. Jött a múlt század végén, a nagy zsidó beolvadás és a parasztosan magyar nyelv ezeknek a déli vérmérsékletű uj magyaroknak a szájában átalakult. Fürgébbé, könnyebbé, dallamosabbá lett. Az éneklő, hevesebb vérmérsékletű s kultúrával átitatott zsidók uj magyar nyelve ki fogja szorítani, vagy legalább is erősen át fogja alakítani Arany János és Gyulai Pál kissé módos, de némileg nehézkes, kulturfül számára nem elég zamatos, kissé egyhangú magyar nyelvét. (Zaj. Felkiáltások : Gyalázat !) Avarffy Elek: És ezek szabadon járnak ! Nagy János (egri) : A Pesti Hírlap 1912. évi augusztus 20-iki számában István királyt ezekkel a sorokkal üdvözli (olvassa) : »A magyar humuszba már csak a láb gyökerezik bele és nem a lélek. A nagy múlt emlékei közül nem maradt fenn más, mint egypár rozsdaette kard, szétfoszlott lobogó s fakult Mária-pénzódai érzés, senkit sem feszit. A magyar paraszt alig törődik már valamit a szent Jobb eszményi vonásaival, öt nem a szent Jobb igázza le, banem a város«. (Mozgás.) Vass József : A bank ! (Helyeslés.) Nagy János (egri) : A Világ 1912. évi augusztus 20-iki számában igy ir (olvassa) : »Törvény szerint való munkaszünet, hagyományos népvándorlás, egyházi körmenet a Várban, de ünnepe, szívbeli ünnepe nem lesz a magyarnak holnap és hazudik, csúnya üzleti hazugságot, az, aki azt mondja, hogy még mirídig drága kincse lelkünknek és