Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-32
A Nemzetgyűlés 32. ülése 1920. évi április M 22-én, csütörtökön. 145 szó ne aljasodjék üres jelszóvá. Ennek dacos elhatározássá kell átalakulnia, ez legyen a mi vezérlő csillagunk és ezzel kell nekünk belemennünk a további küzdelembe, hogy kiszabadítsuk nemzetünket abból a hínárból, amelybe nem a magyar faj, hanem ellenségeink juttattak bele; mert mi mindig tűrtünk, mi mindig hallgattunk, mi mindig futottunk nemzeti ábrándjaink után és közben nem vettük észre, hogy jószívűségünkért, nemeslelküségünkért, azért a véghetetlen barátságunkért, amellyel minden idegent keblünkre öleltünk, az volt a fizetés, hogy lassan-lassan elsorvasztották a nemzeti életnek virágzó ágait, lassan-lassan lefoszlott minden reményünk, a hitünk, a hazafiasságunk és mi csak dolgozó, verejtékező emberek voltunk, napszámosok voltunk, akik egyik napot lerobotoltuk a másik után és lassan-lassan eljutottunk a gyengeségnek legalsó fokára, amikor már úgyszólván kiveszett a lelkünkből és szivünkből minden életerő. Ez a szegény ország olyannak tűnik fel, mintha az özvegyek gyászfátyolai fekete szinbe vonnák ezt a szétdarabolt Hungáriát, ezt a mi szentségünket, ezt a mi egyetlen kincsünket, amelynek megmentésére vállalkoztunk. Őseink, a régi magyarok, egészen másképen képzelték el ezt a magyar államot és a magyar nemzetet, amikor itt nekünk hazát alapítottak és amikor üdvös törvényekkel iparkodtak a nemzet életét, a nemzet erejét megedzeni. Mi — sajnálattal kell beismerni — méltatlanok voltunk őseinkhez, nem tudtuk sértetlen egészében megtartani azt a szent földet, amelyet örökségül hagytak reánk. Ez a nemzedék, amely Magyarországon ma él és amely Magyarország sorsát ma intézi, már aligha lesz képes arra, hogy Magyarországot visszavezesse a régi dicsőségnek, fénynek útjára, hanem erre a célra nekünk uj nemzedéket kell nevelnünk, olyan ifjúságot kell nevelnünk, amelynek első és utolsó gondolata, minden gondolata csak a magyarság, csak a magyar állameszme, Magyarország ; olyan ifjúi nemzedéket kell nevelnünk, melynek lelkében legerősebb a hazaszeretetnek és a hitnek érzése, olyan ifjúi nemzedéket kell nevelnünk, amelyet téveszmékkel többé tévútra vezetni nem lehet. Amikor az ifjúság neveléséről beszélünk, akkor be kell látnunk azt, hogy a jövendő Magyarország pillérei igenis a magyar tanítóság vállain nyugosznak. (ügy van !) A magyar tanítóság az, amely uj életet teremthet, a magyar tanítóság az, amely a romok fölé újra felemelheti a nemzeti géniusz templomát, a magyar tanítóság az, amely nem riadva vissza semmiféle küzdelemtől, semmiféle fáradtságtól, nemzetmentő munkát akar végezni, mint ahogy végzett eddig is, csak nem támogatta őt ebben a munkájában senki; törvényekkel, rendeletekkel szabályozták őt, ugy agyonszabályozták, hogy a tanítóság szabadsága, függetlensége, a tanítók NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ» 1920-1921.-11. KÖTET szivéből, lelkéből kibuzgó igazi szent akarás egyáltalában nem tudott érvényesülni. A magyar tanítóságot szánalmas anyagi helyzetben hagyták, valósággal arculcsapkodták mindig. Hiszen jusson eszünkbe, hogy pl. az 1868 : XXXVIII. te. mint legmagasabb fizetést megállapított a tanítóság részére évi 600 koronát és ebben a szánalmas helyzetben kellett a tanítóságnak vergődnie egészen 1893-ig, amikor némiképen enyhítettek a helyzetén és a 600 korona maximumot felemeltek 800 korona maximumra. így évről-évre senyvedett, kínlódott ez a tanítóság, nem tudott teljes odaadással áldozni nemes hivatásának, mert az anyagi gondok tökéletesen lenyűgözték, tökéletesen páriájává tették ennek az országnak. így igazán kulturális munkát a tanítóságtól nem is várhattunk, bár az minden igyekezetével azon volt, hogy kötelességének, sőt a kötelességén túl is az ő lelkéből és szivéből fakadó szent akarásainak valamiképen érvényt szerezhessen. Cs. Kovács István: Emelni kell a fizetésüket és akkor követelhetünk már tőlük. Budaváry Lászió : Hogy a tanítóság a jövőben elvégezhesse a maga nagy munkáját, a maga szent feladatait, nekünk a magyar tanítóságot olyan helyzetbe kell juttatnunk, hogy kötelességeit pontosan és lelkiismeretesen, anyagi gondoktól mentesen teljesíthesse. Meg kell állapitanunk azt, hogy az egész jövendőnknek, a nemzet jövőjének, az uj Magyarországnak sáfárjai a magyar tanítók. És ha eljutottunk eddig a gondolatig, akkor ezen a gondolaton kell nekünk továbbra is építenünk. En tagadom azt, hogy a magyar nemzetnek jövőjét népgyűléseken vagy akár talán a parlamentben fogják végérvényesen megalapozni. Ez a nemzeti küzdelem ott fog eldőlni az iskolák padjain, ott ahol a nemzetet nevelik, ott ahol az uj generációt nevelik, ott ahol fölvértezik a lelkeket a hitnek és a honszerelemnek azzal a kemény érzésével, amelyet senkinek a jövőben onnan eltávolítani nem fog sikerülni. (Helyeslés.) Ezért meg kell becsülnie az ujkornak az újkor tanítóságát. Ki kell emelnünk őket szánalmas helyzetükből és lehetővé kell nekünk tennünk azt, hogy nemzeti ábrándjainkat az iskola padjaiban ezek a tanítók válthassák valóra. (Mozgás.) Javos Antal : A tanítók ma azt sem tudják, hol a helyük. Budaváry László : Ha a tanítók szociális helyzetét nézzük a múltban, akkor az imént vázolt anyagi dotációk mellett találunk még olyan sérelmes pontokat, amely sérelmes pontok egyenesen rikító meztelenségben tárják elébünk a múlt kormányainak bűneit. Az a szegény fiatalember, aki elkerült a tanítóképzőbe, telve volt reményekkel. Talán hivatásszeretetből ment oda, de sok esetben az a helyzet állott elő, hogy a tanítói 19
