Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-31

llö A Nemzetgyűlés 31. ülése 1920. évi április hó 2l-én, szerdán. Ám, t. Nemzetgyűlés}-a bankokrácia nemcsak a politikai hatalomnak a birtokosait igyekszik hálójába keríteni, hanem a politikai hatalomnak végrehajtószerveit is, nevezetesen a ministeriumokat, illetve azoknak egyes főtisztviselőit. Nekem szent meggyőződésem, hogy az olyan magasrangú ministeri tisztviselők, akik a nagy bankok jóvoltából dúsan jövedelmező szinekurákat élveznek, a bankokráciának és plutokraciának szolgálatában állanak. Ezért nagy örömmel értesültem G-aal Gaszton t. képviselő társamnak a köztisztviselők imkompatibilitására vonatkozó indítványáról. Mi a tanulság mindebből? Az, hogy nemzetgazdasági életünk egészséges fejlődése és politikai szabadságunk érdekében a bankreform és a bankreformmal kapcsolatosan a tőzsde megrendszabályozását is napirendre kell tűzni. ( Ugy van !) A föld terményeinek és az értékpapíroknak ez a nagy vására a kapitalizmusnak egyik legerkölcstelnebb intézménye. Mesterségesen befolyásolja s irányítja az áralakulást. Rémhírek terjesztésével kicsalja a közönség kezéből az értékpapírokat, hogy azután megint jóval drágábban túladjon rajtuk. Nem folytatom tovább, hisz ismerjük ennek az intézménynek a bűnlajstromát, csak azt jegyzem meg, hogy mindezek a piszkos üzletek az államhatalom védelme alatt állanak. Ha egy szegény asszony, hogy gyermekeit a megfagyastól megvédje, szenet lop, becsukják, megbüntetik ; de ha a gazdag bányatulajdonosok kartelbe lépnek és a szén árának indokolatlan emelésével milliókat lopnak ki a szegény emberek zsebéből, azok érdemrendet kapnak. Ez igy nem maradhat. A tőzsdét is erős állami ellenőrzés alá kell helyeznünk, hogy a közérdeket szolgálja, nem pedig bianco, határidő üzletekkel és más effélékkel pénzmágnásokat termeljen, akik az osztalékvadászatban telhetetlenek, az adófizetésnél szűkmarkúak, a hazával szemben pedig megbizhatatlanok, mert bármely pillanatban készek pénzüket külföldre szállítani és ott befektetni, mihelyt itt válságok törnek ki és a határon túl nagyobb profit kínálkozik számukra. (Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Befejezésül a vita folyamán elhangzott két beszédre kívánok még reflektálni. Kovács István t. képviselőtársam a protestánsok állítólagos sérelmeit sorolta fel. Megvallom, beszédjének ez a része akkor, amikor hallgattam, a kultúrharc rémét idézte lelki szemeim elé. Másnap azonban, ha jól tudom, ő maga jelentette ki a lapokban, de mindenesetre olyan hivatalos nyilatkozat jelent meg, amely szerint mi sem áll tőle távolabb, mint a kultúrharc felidézése. Kovács J. István: A Nemzeti Újság rektifikálta önmagát! Griger Miklós: És így van ez rendjén, t. Nemzetgyűlés. Inkább tíz vörösuralom százszoros borzalmakkal, mint egy kultúrharc a katholikus és protestáns magyarok között, (Általános helyeslés és' taps.) még pedig azért, mert a vörös rémuralom összehozta, összeforrasztotta a keresztény és a keresztyén magyarokat, a kultúrharc pedig széttépné és ellenségekké tenné őket a harmadik örömére. A latinnyelv a katholikus főpapokat pontifexeknek, vagyis tulajdonképen hídépítőknek nevezi. Mindannyiunknak hídépítőknek kell lennünk. Ha mi se hideg, se meleg, se hus, se hal, szóval indifferens katholikusok, illetőleg protestánsok nem akarunk lenni, akkor el kell ismernünk, hogy hitelvi különbségek vannak közöttünk és hogy a hiteleknek ez a különbsége szakadékot képez közöttünk, ám a szeretetnek, a kölcsönös megbecsülésnek, az egymásrautaltságnak anyagából hidat kell vernünk e szakadék fölé (Egy hang jobbfelöl : Egyenjogúsítás !) a közös kereszténységnek és hazánknak javára. (Altalános Helyeslés.) A második beszéd, amelyre reflektálni óhajtok, Sándor Pál t. képviselőtársam beszéde, Nagyon sajnálom, hogy ő most vészit a martiromságból, mert azt mondja, hogy martiriumot szenved itt, bár elég kíméletesen kívánok vele foglalkozni. Felszólalásában nyíltan kijelentette, hogy teljesen zsidónak érzi magát és hitsorsosainak érdekében szólal fel. Még azt is hozzáfűzhette volna, hogy nemzetiségének érdekében. Épen ma olvastam az újságokban, hogy a Felvidéken pl. a zsidók mint külön nemzetiségek léptetnek fel jelölteket és szavaznak. Ereky Károly: Itt is ugy lesz! Grieger Miklós : Sándor Pál t. képviselőtársamnak ezen erkölcsi bátorságát én tisztelem azért, mert — mi türés-tagadás — a közelmúltnak tapasztalatai után bátorság kell ahhoz, hogy valaki az ország első fórumán a zsidóság védelmére felszólaljon. Faji szimpátiája azonban oly állításokra ragadta, amelyek nyilván ellenkeznek az igazsággal. (Halljuk ! Halljuk !) így többek között azt mondotta, hogy a fronton a zsidók a leghősiesebben viselkedtek. (Derültség. Felkiáltásod jobbfelöl : A trénszekerelcen !) Már engedelmet kérek, t. képviselőtársamnak ez a véleménye »alapos tévedésen nyugszik«. 0 ugyanis azt mondta Patacsy Dénes t. képviselőtársamnak, aki közbeszólásában megjegyezte, hogy a zsidók inkább a front mögött voltak, mint a fronton, hogy ez a véleménye alapos tévedésen nyugszik. Én ezt Sándor Pál úrra adreszszálom. A zsidók a háborúban, mint kombattáns elem, alig vettek részt. Tessék megkérdezni bármely hadviselt katonát és az megmondja, hogy minél közelebb jutott a tűzhöz, annál több volt a keresztény és minél hátrább került, annál több volt a zsidó. Mi nagyon jól tudjuk, hogy hol végezte a zsidók többsége a honvédelem nehéz munkáját. A trénszekereknél, a Haditermény R-T. és a bankok asztalainál, a pótzászlóaljak irodáiban, a kórházakban, a központi ruharaktárakban és fegyvertárban, a Banhofkomman-