Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-8
88 A Nemzetgyűlés 8. ülése 1920. • lődő honfitársak iránt érzett aggodalmunk. (Ugy van !) A hírlapokból tudom, hogy e hadifoglyok száma ma is százezrekre megy. Kétségkívül súlyos csapás as, ha egy családnak valamely tagja a háborúban elpusztul, vagy pedig mint rokkant, mint nyomorék, tér haza. De amikor valaki hősi halált hal, a család bevégzett tény előtt áll, és bármilyen szomorú legyen is az, az idő gyógyító irja folytán mégis csak belenyugosznak az illetők a sors végzésébe és segit ebben talán az a felemelő érzés is, hogy az illető az ő megdicsőülésével hazájának hozhatott áldozatot. Azokat pedig, akik mint nyomorékok jöttek haza, családjuk körében legalább becézhetik, gondoskodhatnak róluk és mégis tűrhetővé tehetik életüket. A hadifoglyok dolgában idehaza, a család körében érzett kinos aggodalom azonban legalább is ép oly gyászos, mint amikor halottat siratnak vagy nyomorékul tér haza valaki. Az örökös aggódás, az égő bizonytalanság tömérdek családot tart folytonos bánatban és ez az érzés talán még sokkalta súlyosabb és bántóbb, mint amelyet az első esetben emiitettem. Hiszen azoknak a családoknak, amelyeknek hozzátartozója kinn sínylődik a távol Szibéria bányáiban, minden szomorú este, amikor párnájukra hajtják fejüket, eszükbe kell hogy jusson, vájjon milyen derékaljon fetreng az ő hozzátartozójuk odakünn ; minden betevő falatjuknál, amelyet elfogyasztanak, az illető szenvedéseire kell gondolniuk, vájjon nem küzd-e az illető éhséggel vagy talán az éhhalál!al ? T. képviselőtársaim emberi érzésére appellálok, mert meg vagyok róla győződve, hogy mikor választóiknak százai és ezrei előtt állottak, akkor ugy, mint én. önök is hallották a siró jajszót, amely a választók sokaságából felénk hangzott, és amely azt mondta : Hozzátok haza a hadifoglyokat '. (Igaz ! Ugy van !) A tehetetlenség, amellyel szemben állottunk e kívánalomnál, az önök hazafias szivében is csak súlyos sajgó fájdalmat válthatott ki. (Igaz ! Ugy van !) De nemcsak a fájdalom és bánkódás, amelyek utóvégre is csak egyéni érzelmek, gondol aridók meg itt, de meggondolandó és mérlegelendő az a nagy közgazdasági érték is, amely százezernyi munkáskézben fekszik, amely munkáskezeket ennek a szegény, most újraépülő Magyarországnak nélkülöznie nem lehet. (Igaz ! Ugy van !) ( '* Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Ugy vagyok értesülve, hogy a hazahozatalnak főleg anyagi akadályai vannak, mert egy-egy hadifogolynak hazahozatala óriási pénzekbe kerül. Ha annak a napóleoni mondásnak, hogy »lehetetlenséget nem ismerek«, valaha^volt jogosultsága, akkor ebben az esetben van jogosultsága. (Igaz! Ugy van!) Az erre a célra szükséges pénzt, fedezetet, ha kell, a föld alól is kötelessége előkaparnia Magyarországnak. (Igaz ! Ugy van !) Nem igaz -az, hogy itt AZ országban nincs pénz. Vannak bizonyos rétegek, (Zaj.) melyek pénzben sokkal jobban ívi február hó 28-án,. szombaton: duskálódnak, mint valaha a hábcru előtt. (Ugy van!) Nézzünk szét csak itt Budapesten. Meskó Zoltán : A felmentett eket meg kell adóztatni. Gr. Széchenyi Viktor : Ha színházba, moziba, mulatóba akar az emoer elmenni, nem tud helyet kapni. Hetekkel előbb kell úgyszólván előfizetni és lefoglalni a helyeket, mert különben nem lehet bejutni sehova, (ügy van!) Ez pedig manapság, amikor a legolcsóbb mozijegy 14 korona, nem mondható olcsó szórakozásnak. Meg vagyok győződve, arról, hogyha megtalálja az ember a módját annak, hogy legelsősorban is a szórakozni és mulatni kívánókra rójuk ki a hadifoglyok hazahozatalához szükséges fedezetet. (Helyeslés.) Meskó Zoitán : A felmentetteket adóztassák meg ! Gr. Széchenyi Viktor :... akkor ennek az összegnek igen tekintélyes részét elő lehetne teremteni ugy, hogy azt az ország tulaj do nképeni lakossága nem érezné meg, annak számára pedig, aki mulatni akar, és aki a szórakozására úgyis rászánna egy bizonyos összeget, abszolúte nem jelent differenciát, (ügy van!) Én meg merném kockáztatni azt a mondást, hogy nyilvános szórakozásnak tulaj donképen nem volna helye ebben az országban addig, míg egyetlenegy hadifoglyunk van Szibériában. (Élénk tetszés és taps minden oldalon.) Meskó Zoltán : A lipótvárosi dámák mit szólnának hozzá ! Gr. Széchenyi Viktor ; Olvasom a lapokban, hogy Ausztria már bizottságokat küldött ki részint Ukrániába, részint Oroszországba, hogy ott hadifoglyainak hazahozatalára a kellő lépéseket a helyszínén megtegyék, amennyiben pedig ez nem volna lehetséges, hazahozatalukig enyhítsenek sorsukon. Nem tudom, Magyarországon e tekintetben milyen lépések történtek. (Zaj.) Amint méltóztatnak tudni, nekünk Oroszországban vannak legnagyobb tömegben hadifoglyaink. Vannak hadifoglyaink Olaszországban is, de Olaszországból, ugy tudom, legnagyobb részük már hazakerült. A t. korman37íiak azonban különösen arra akarom felhívni a figyelmét, — mert félő, hogy a sok nanyobb nyomorúság között a kisebbek nyomorúsága talán elvész — hogy vannak nekünk Franciaországban is hadifoglyaink. (Ugy van !) Ezek a szerencsétlenek a Potiorek-féle díszes offenzíva alatt kerültek szerb fogságba, éveken keresztül sínylődtek ott, és mikor a mi mackenseni ofienzivánk megindult és kiszorította Szerbiából az egész szerb hadsereget, akkor a szerbek magukkal vitték egész hadifoglyaikat, s elkövetkezett az a bizonyos albániai halál mars, melynek alkalmával a szerencsétleneknek talán kilenctizedrésze elpusztult. Azt a tizedrészt, amely megmaradt, elvitték először Asinara szigetére Szardínia mellett, onnan pedig Dél-Franciaországba. Akik most Dél-Franciaországban vannak, azoknak talán nincs a legroszszabb sorsuk, de ugy látszik, mintha ezekről teljesen megfeledkeztek volna,
