Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-7
A Nemzetgyűlés 7. ülése 1920. évi február hó 27-én, péntekéi 7:Í vannak némi aggodalmaim, és erre akartam rámutatni. Különösen ragaszkodnunk kell a történelmi alkotásokhoz, a történelmi alkotmányhoz, mert ez egyik kapcsa annak az erkölcsi egységnek, melyet most ellenségeink tönkre akarnak tenni. Ne segítsük őket munkájukban. Máris az volt egyik nagy vétke a forradalomnak, máris óriási mértékben megkönnyítette ennek az egységes nemzetnek a széthullását az a tény, hogy felrúgták, mintha semmi sem volna, Szent István koronájának arany abroncsait és helyébe odaállították a »nemzeti tanács« modern szülöttjét. (ügy van ! Ugy van ! Egy hang : Mogendóvid csillagát.) Némi joggal, legalább a jog látszatával mondhatta a román, a szász, hogy őt nem kapcsolja hűségi kötelesség a magyar nemzeti tanácshoz, (Igaz ! Ugy van !) ő is megalakítja a szász nemzeti tanácsot, a román nemzeti tanácsot, őt csak Szent István koronájához kötelezi hűségre a történelem és a törvény. (Ugy van ! Ugy van !) Ne nyúljunk tehát olyan könnyen a nemzetnek e történelem adta kincseihez, mert félek tőle, hogy szűk kis eszünk nem lesz képes pótolni azt, amit lerombolunk. Könnyebb rombolni, mint építeni. (Ugy van ! Ugy van !) Könnyebb nemzeteket tönkre tenni másodpercnyi szeleskedések, másodpercnyi elhibázott alkotások által, mint megteremteni, megvédeni, megerősíteni egy beteg, minden oldalról kikezdett és megtámadott nemzetet. (Élénk helyeslés.) Egyik kifogásom a javaslat ellen az, hogy nem ad kellő hatalmat az államfőnek a hadsereg kérdésében. örömmel meszem azonban, hogy a közjogi bizottság e tekintetben módosítást dolgozott ki, amely teljesen megnyugtatja ezen aggályaimat. Csak melegen ajánlhatom azt a t. Ház figjœlmébe, meit az lehetővé teszi, hogy a hadsereget az államfő a kezében tartsa. Ez életszükséglete a nemzetnek. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de tudjuk azt, hogy a világon egyetlenegy barátunk sincs. (Ugy van! Ugy van!) Tudjuk azt, hogy igen sok ellenségünk van. Tudjuk azt is, hogy a^belső polgári rend még mindig alá van ásva. (Ugy van! Ugy van! jóbbfélől.) Ilyen viszonyok között egy fegyelmezett, erős, nemzeti alapon álló hadseregre szükségünk van, ilyen hadsereget pedig csak egy személynek akarata és egy személynek parancsoló hatalma teremthet meg és tarthat össze. (Ugy van!) Pőhibája azonban a javaslatnak szerintem a?, hogy ennek a Nemzetgyűlésnek olyan teljhatalmat ad, amelyet én egészségtelennek, veszélyesnek tartok, mert amint én ismerem az emberi természetet, a birlalójára is mindig veszélyes a teljhatalom. A történelem bizonyítja, hogy mindenki, akinek zsarnoki jogai vannak, visszaszokott vele élni. (Felkiáltások jóbbfélől: Egy ember nem?) Akár egyénről, akár testületről legyen szó, e tekintetben különbség nincs. Szabó István (sokorópátkai) kisgazda-minister : Testületben több a garancia ! ... NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920-1921. — I. KÖTE Gr. Andrássy Gyula : Erre is fogok válaszolni. Ha nincs korlátja a hatalomnak, akkor birtokosa vissza szokott vele élni és én azt mondom, ne kövessünk el olyan hibákat, amelyeknek irtózatos következményeit legközelebb magunkon tapasztalhattuk. Nehéz a történelemből tanulni. Nehéz a mások tapasztalataiból tanulni. De nem kellene nehéznek lennie annak, hogy a saját szenvedéseinkből tanuljunk. És ha visszatekintünk a közelmúltra, azt látjuk, hogy a nemzet legnagyobb szerencsétlensége az volt, hogy nem volt meg a kellő egyensúly a hatalmak között, hogy már jó régi idők óta egy irányzat, egy párt volt abszolút ara a nemzet sorsának anélkül, hogy bárminő korlátozás alatt állott volna. Tekintsünk csak vissza a háborualatti időkre, amikor egy párt teljhatalmat gyakorolt azért, mert nem lehetett a nemzethez folyamodni, mivel a viszonyoknál fogva a házfeloszlatás csaknem lehetetlen volt. Mi volt ennek a következménye ? Az a párt ellenállt a szükséges fejődésnek, megakasztotta azokat a reformokat, amelyeket akart a király, amelyeket — most utólag mondhatjuk, mint biztos tényt' mindazok után, amik történtek — akart a nemzet is. Patacsi Dénes : Akarta a király, de nem az osztrák kamarilla ! Gr. Andrássy Gyula : Az nem tudott megakadályozni semmit ! A király követelte e reformokat a kormánytól, abban az időben, azt hiszem, a nemzet többsége is akarta azokat, de a Ház többsége nem akarta. Hazafias lelkiismeretből kiindulva ... Patacsi Dénes : Korrupciós sópanamából kiindulva ! Gr. Andrássy Gyula: . . .nagyon érthető, nagyon természetes aggályok által vezettetve, nem akarta. De mi volt a következménye annak, hogy ezt az egyéni nézetét meg tudta valósítani ? Vájjon áldás volt-e ez a nemzetre, vájjon áldás volt-e magára arra a pártra, amely akkor teljhatalomban volt, ma pedig egyetlenegy embert sem tudott a Nemzetgyűlésre behozni ? És a nemzet nem szenvedett-e azáltal, hogy a szükséges fejlődésben magakasztatott ? Nem elég tapasztalat-e ez ránk nézve ? Nem volna-e jó, ha ebből tanulnánk, ha bizonyos fokig bizalmatlanok lévén magunk iránt, magunk kivánnók azt, hogy ilyen hatalmi túltengésben meg ne csontosodhassunk, hogy mód legyen mindig arra, hogy oda hívhassanak ama bíró, ama tényező elé, amelytől kapjuk a hatalmat és melynek nevében cselekszünk és beszélünk ? Kovács J. István : Két év alatt nehéz megcsontosodni ! Gr. Andrássy Gyula: Majd meglátjuk! Azt mondták többször, az előbbi tárgyalások során, hogy a teljhatalom nincs meg, mert tulaj donképen csak két évről van szó, —• mint ahogy ezt most egy közbeszóló t. képviselő ur felemiitette — de még ez a két év sem olyan szentírás, 10
