Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-25

428 A Nemzetgyűlés 25. ülése 1920 urnák szemrehányást, mert a Pénzügyi Bizottságban e miatt kérdés tétetvén hozzá, azt a választ adta, hogy ő tulajdonképen azt a rendszert, amellyel majd ez a lebélyegzés történni fog, elkészítve találta és uj eszméknek a belevitele ebbe a dologba csak nagyon késleltetőleg hatott volna, igy tehát kénytelen volt a proponált módozatot elfogadni; holott ha egy sokkal gyakorlatibb módot használtak volna, nevezetesen, ha a lebélyegzés oly alakban történt volna, hogy, — ami valójában megtörtént, — a pénzjegyekre egyenesen rávezették volna az 50%-os devalvációt, oly képen, hogy az 1000 koronásra azt bélyegezték volna rá, hogy ér 500 koronát, a 100 koronásra azt, hogy ér 50 koronát, ós igy tovább valamennyi pénzjegyre, akkor semmiféle szükségessége és előnye a hamisításnak természetesen fel nem merült volna, és ebben az esetben semmi más több költség az államkincstárt nem érte volna, mint hogy a kényszerkölcsön eredményéhez képest uj bankjegyeket kellett volna kibocsátani, azonban szintén ezzel az 50 százalékkal devalvált értékben. T. Nemzetgyűlés ! Most mindenesetre mindenkit érdekel, — hiszen épen az előzőleg felszólalt t. képviselőtársam is szóvátette — hogy ez a kónyszerkölcsön a magyar állam népei között foglalkozási ágak szerint miként oszlik meg. Kérem is a t. pénzügy minister urat, hogy miután e tekintetben egészen pozitív adatok fognak a legközelebbi időben rendelkezésre állani, ezeket a statisztikai adatokat dolgoztassa ki és nyújtson alkalmat arra, hogy a közönség ezeket megismerje. Nekünk t. i. itt, főképen a Kisgazdaés Eöldmivespárt részéről, már elejétől kezdve azon aggodalmunk volt, hogy ezen kényszerkölcsön súlya oroszlánrészben ismét a föld- és háztulajdonnal biroknak lesz a terhe. Fangler Béla: Igy is lett! Reök Iván : Ennek a mi aggodalmunknak részemről már a pénzügyi bizottság ülésében is kifejezést adtam. Ez természetes dolog, előrelátható volt. Mert a közvetitőkereskedelemmel foglalkozók már a pénzügyek iránt való finomabb érzéküknél fogva tudták, hiszen a levegőben volt hónapokkal ezelőtt, hogy valami ily intézkedésnek kell történnie — és az ő munkásságuk természetes folyományaként is az volt a tendenciájuk, hogy ami forgótőkéjük volt, azt lehetőleg mindig áruban tartsák, — mondom, ezek folytán az a hatalmas néposztály, amely épen a háború alatt ós a háború után a legtöbb nyereségre tett szert a folytonos haussera való spekulálással, tulajdonképen ebben a részben kibujt a nemzeti kölcsön alól. (Ugy van!) Fangler Béla: Zalaegerszeg leggazdagabb zsidója 745 koronát bélyegeztetett és volt kisgazda, aki 500.000 koronát. Reök Iván: Tudok 496.000-ről is. Az kétségtelen és jól tudja mindenki ós szóvá is tették, hogy a gazdaközönségre nézve, a földtulajdonnal birokra nézve szinte lehetetlen '. évi április hó 14-én, szerdán. volt, még ha akarták is volna elrejteni a pénzüket. Egyrészt a pénzintézetek tavalyi nagy nyomottsága folytán a betétekhez nem lehetett hozzáférni; az embernek könyörögnie kellett, hogy a saját betétjéből 500 — 1000 koronát kikaphasson; másrészt a gazdaságok le vannak rongyolódva ós szinte lehetetlen a gazdaság hiányait pótolni, mert minden iparcikk ára húszszorosán és százszorosan nagyobb, mint a háború előtt ; igy aztán mégis csak kénytelen a gazdaközönség erre való tekintettel arra ügyelni, hogy bizonyos pénzösszeg felett rendelkezzék és kénytelen volt a pénzét a ládafiában tartani. Arravaló tekintettel tehát, hogy a pénzintézetekből a betéteket megkapni nem olyan egyszerű és könnyű dolog, kénytelen volt a gazdaközönség a pénzt a ládafiában tartani. Interpellációmra tulajdonképen két rendkívül sajnos körűin iny ad okot, illetve az ország lakosságából két osztálynak rendkivül szerencsétlen helyzete az, amely szükségessé teszi, hogy mostoha sorsukkal néhány szóval, néhány gondolattal foglalkozzam. (Halljuk/ Halljuk!) A t. Nemzetgyűlés tagjai előtt ismeretes, — hiszen tulajdonképen minden ülés napján beszélünk róla — hogy milyen kinos kérdés az, hogy 3 kötöttjövedelmü, úgynevezett fixjövedelmü «xílami és közalkalmazottak nehéz sorsán miként lehessen segíteni. Igy vannak a földmivesosztály legalsóbb rétegei is, akik természetesen szaturálva vannak szerencsétlenségek dolgában rokkantakkal, hadiözvegyekkel, akik vagyontalanok. Arról is sokat beszélünk, hogy ezeknek az exisztenciális érdekei a mostani súlyos viszonyok között miképen volnának megoltalmazhatok. Ami a közalkalmazottakat illeti, természetesen csak azokról beszélek, akik magánvagyonnal nem bírnak, mert ezek a lehető legsúlyosabb helyzetben vannak. Köztudomású dolog, hogy azzal segítenek magukon, hogy a házi bútoruk, felszerelésük minden nélkülözhető részét eladják, és amikor száz meg száz család a nélkülözhető bútorok és berendezési tárgyak értékéből némi pénzre tett szert, hogy azzal pótolja a szegény gyermekek élelmezését, jön a kényszerkölcsön és a nyomorult garasokból is — ugyebár, milyen tragédia kimondani — ezek a szegény tisztviselők kénytelenek az állam részére kényszerkölcsönt adni. ( Ugy van ! Ugy van! jobb felöl.) Ez rettenetes állapot. Hasonlóképen talán még súlyosabb képpel állunk szemben a földmivelóssel foglalkozó legalsóbb néposztálynál, azoknál a legszegényebb, minden vagyont nélkülöző szegény egyedeknél, akik közül most egy jelentékeny kontigens a tavasz kezdetén földet bérelne, hogy abból a sok földből, amely ősszel megmunkálatlanul maradt a szinte töméntelen eső és sok belvizkár és az ország felett átviharzott mindenféle baj miatt, magának egy kis bérletet szerezzen és