Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-25
426 A Nemzetgyűlés 25. ülése 1920. évi április hó 14-én, szerdán. segítünk azokon az állapotokon, amelyekben most az egész ország szenved. A rekvirálásnál még egy nagy hiba volt. Mindig hirdetjük, hogy keresztény alapon állunk, keresztény alapon'jfogjuk az ország sorsát intézni. És mit látunk? A rekvirálásoknál zsidó bizományosok vannak. Szabó József : A Közélelmezésügyi Ministerium tele van zsidóval ! (Egy hang a baloldalon : Nagyatádi Szabó küldi k i őket!) Bodor György: Kérdem, helyes-e és szükséges-e, hogy akkor, amikor a katonaság elrekvirálja és összehordatja a gabonát, a bizományos arra legyen jó, hogy a pénzt ő fizesse ki s a jövedelmet zsebrevágja. Ezt meg tudná tenni a falusi jegyző vagy egy rokkant tisztviselő is. Virter László; Ugy van! Bodor György : Ezek a módok nem alkalmasak arra, hogy a nép bizalma velünk szemben teljesen meglegyen. Nem akarok rátérni azokra a kifejezésekre, melyet a rekvirálásoknál eljárt egyik-másik gőgös tiszt használt. Szomorú, sajnálatos dolog ez. Ha azonban valaki a kisgazdák közül, vagy bárki, akinél rekviráltak, kifogásolni merte, hogy nála nem igazságosan rekviráltak, akkor azt mondták neki : Fogd be a pofádat, mert 25 botot kapsz ! (Mozgás a jobboldalon.) r Ez ellen mindannyiunknak tiltakoznunk kell. Én igazán nagyrabecsülöm a nemzeti hadsereget, de vannak egyes tisztjei, akik nem tudom, honnan születtek, micsoda fajtából valók, de gőgjüktől lépni sem tudnak. Én, mint nemzetgyűlési képviselő, tudni akartam, hogy Dunaföldváron mennyit rekviráltak, mert ott a rekviráló tiszt azt mondta a közönségnek, hogyha ezer métermázsa, vagyis 10 vagon búzát nem szolgáltatnak be, akkor majd elbánnak velük. Az elöljárósághoz fordultam, hogy megtudjam, van-e elég élelmük arra, hogy a 7000 ellátatlan lakost az uj termésig el tudják tartani. Hát tudnak-e valamit arról, hogy ez a katonaság milyen rekvirálást eszközölt, mennyi gabonát hagyott meg? Azt a választ kaptam a jegyzőtől és a bírótól, hogy velük nem is érintkeznek, őket nem tekintik senkinek. Kérdem, hová jut ez a nemzet, ha egyes gőgös urak, — nem tudom, kicsoda az illető — az elöljáróság tekintélyét igy lealacsonyítják. így nem lesz annak a nép előtt sem tekintélye és nem lesz igazságos közigazgatás ebbben az országban. Nekem kellett tiz órakor bemennem a községházára. Mondom a jegyzőnek, hogy hivassa be a főhadnagyot, mert tudni akarom a rekvirálás eredményét. Elmennek érte, nincs otthon, küldenek érte, mire egy katonával visszaüzeni, hogy még fekszik az ágyban, ha*beszélni valóm van vele, menjek hozzá. Ennyire becsülik még a nemzetgyűlési tagot is. En voltam olyan bátor, hogy nem mentem oda, hanem megköveteltem, hogy azonnal jöjjön be a községházára. Később oda is jött s megmutatta nekem a rekvirálás eredményét. Annak ellenére, hogy tiz vagon búzát és rozsot kértek, csak három vagonnal tudtak összeszedni, erőszakkal, ugy hogy a strózsákokat is kiforgatták, az ágyakat kidobták a helyükből, a kertet felásták, a jászolból mindent kihánytak, egyszóval mindent elkövettek a rekvirálás érdekében, de ahol nincs, ott az Isten sem vehet el. (Egy hang a jobboldalon : Ezt nem ismerik be!) így kellene tenni a kereskedőkkel is Budapesten és a környéken. Tudom, hogy sokaknak aggodalmuk, hogy ha a kormány a horribilis magas árakat a felére akarná leszállítani, majd eldugdosnák az árúkat. De tessék a katonaságnak olyan szigorúan eljárni ott is, mint a polgároknál. (Helyeslés a jobboldalon.) Tessék náluk is mindent megkeresni s ha az illető eldugott valamit s rátalálnak, ép ugy mint mikor a polgárnál találnak, tessék elkobozni, elárverezni s a befolyó pénzt a hadifoglyok hazaszállításának költségeire fordítani. Azt hiszem, hogy akkor elérjük azt a célt amit akarunk, mert ugyebár célunk, hogy mindenki, aki Magyarországon van, elnyerhesse, elérhesse azt a biztos jogát, amely minden embernek egyformán kijár. Mert nem akarom elhinni, nem is hiszem, hogy ha ma az összes árakat a felére szállitanók le, egyetlen kereskedő egy vasat is ráfizetne, mert ők ezt az árút még akkor szerezték be, amikor a pénzt még nem bélyegezték le s amikor a pénz le lett bélyegezve, akkor kezdték az árakat a kétszeresre emelni. Tudja ezt a falu népe, látja, hogy micsoda árak vannak itt; mi is látjuk. Hát nem joggal mondhatja, hogy mi gyengék vagyunk, hogy nem tudunk hivatásunk magaslatára emelkedni ? Ezt nem szabad tovább tűrnünk, hanem követelnünk kell a kormánytól, intézkedjék sürgősen, hogy ezeket az állapotokat végre valahára tisztába lehessen hozni. Még egy passzusa van az interpellációmnak. Nem elég az, hogy ezt a dolgozó földmíves osztályt a rekvirálásokkal végigvezetik a kálvárián, hanem azután jön a molnár. Ha a kisgazda gabonájának még megmaradó kis részét az őrletésre viszi, ott, ha nincs protekciója, nem jut rá az őrlés és még hozzá 15 kg vámot szednek utána és négy kiló porlást vesznek. De megköveteli még az őrlőtől a molnár, hogy fát is hozzon és nem ám annyit, amennyi szükséges, hanem 40—50—60 kilót is egy métermázsa után. A fa árának a megtérítésére nincsen gondjuk, annak fejében egy fillért vissza nem adnak. Megtörtént az az eset, hogy egy gőzmalomnak jött egy vagon szene. Bizonyos okokból nem váltotta ki, de miért is váltotta volna ki ? Nem lett volna jó dolga. Hisz azért pénzt kellett volna fizetni, be kellett volna fuvaroztatni. Az őröltető ember, aki odaviszi a gabonáját, odaviszi a tüzrevalót is, nem kerül neki
