Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-25

408 A Nemzetgyűlés 25. ülése 1920. évi április hó lé-én, szerdán. ugyanakkor azonban megvárják méltán azt, hogy az ennek az autonómiának is alapját képező 1848 : XX. te. az őrájuk való vonatkozásban is valóra váltassék. (ügy van! a jobboldalon.) Ebben az irányban komoly törekvések indultak meg még tavaly. E komoly törekvéseknek azonban, fájdalom, nem valami jó szolgálatot tesznek az olyan cikkek, amilyen például az Uj Nemzedék március 30-iki számában jelent meg, mely a Keresztény egyház békéje címmel óvást emel előre az ellen, hogy a protestánsoknak jogos és már Apponyi Albert volt kultuszminister által kilátásba helyezett anyagi dotációja valamely vonatkozásban a meglevő, katholikus kézen levő vagyonokból elégíttessék ki. őszintén megmondom, hogy ebben az irányban igenis folytak tanácskozások. En magam is tárgyaltam gróf Apponyi Alberttel az előző évben e dologban és közvetve a hercegprímás őeminenciájával is, akik bizonyára vannak oly jó katholikusok, mint az Uj Nemzedék cikkírója és igenis megvolt a jó szándékuk. A kétségük csupán abban állott, hogy nem tudják, mekkorák lesznek az ország határai, melyek azok az egyházi birtokok, amelyek megmaradnak az ország határain belül és igy e kérdés eldőltétől tették függővé az érdemleges és végleges választ. Elvben azonban a megoldási módot helyeselték. Amit a cikk itt mond, hogy utasit minket nagylelkűen az állam kasszájához, azt, bocsánatot kérek, őszintén, komolyan senkisem gondolhatja, mert aki azt akarja, hogy az államnak igazán a csőd legalján álló kasszájából próbáljunk még egy-két fillért kikaparászni, az a békességet, a megértést valóban nem akarja. Nagyon kérem, hogy e másik irányban is a komoly, megértő munkásság induljon meg és én hiszem, hogy ez feltétlen méltánylásra és feltétlen megértésre fog találni. (Helyeslés.) Méltóztassék megengedni, hogy csak röviden érintsem e két kérdés mellett, amelyet az evangélikus püspök ur érint cikkében, azt a két kérdést, amely kissé izgalomban tartja a hazai protestánsságot. Azért hozom ide, hogy módot és alkalmat adjak arra, hogy e kérdésekben a véleménykülönbségek eloszoljanak és a helyes megértés útját egyengessük. Az egyik kérdés, amelyet bizonyos idegességgel tárgyal a hazai protestantizmus, a főkegyuraság kérdése. Szóvá tettem ezt már a megelőző tárgyalásokon, amelyeken a kormányzó hatáskörét szabályoztuk és irtuk körül. A t. vallás- és közoktatásügyi minister úrtól megnyugtató kijelentést nyertünk arra nézve, hogy a főkegyúri jognak gyakorlásáról külön törvényes intézkedés fog szólni, amennyiben annak a főkegyúri jognak gyakorlása minket, protestánsokat is közelről érdekel és nagy kiváncsisággal várjuk, hogy az élet folytonossága mellett ezt a kérdést hogyan óhajtja a mostani keresztény kormány megoldani. A másik kérdés, amit egészen őszintén óhajtok itt feltárni, az, hogy bizonyos idegenkedéssel látja a magyar protestáns világ azt, hogy a mi hadseregünk körében erős tendenciák nyilatkoznak meg arra nézve, hogy annak erősen katholikus jelleget adjanak. (Zaj balról.) Nyugodt lélekkel mondom meg ezeket a dolgokat, becsületes lélekkel mondom meg, azért hozom fel, hogy ha vannak félreértések ezen a téren, azokat is oszlassuk el. Nem egészen örömmel láttuk, hogy amikor bevonult a református fővezér ide Budapestre, valósággal ugy kellett kiverekedni, hogy necsak a hercegprímás őeminenciája fogadja őt misével az Országház előtt, hanem a protestáns főpapok is részt vegyenek ebben a fogadásban. Vass József : A legnagyobb készséggel hozzájárultunk ehhez ! Kováts J. István : Nem jól tudja t. képviselőtársam, bővebb részletekkel tudnék szolgálni, én is voltam szerencsés közbenjárni akkor bizonyos irányban. Huszár Károly : Akkor is méltóztatott tévedni és most is ! Kováts J. István : Nagyon vigyázok épen azért, mert fontos kérdések ezek. Méltóztassanak megengedni, hogy a magyar protestánsok nem nagy örömmel látják azt, amit az osztrák hadvezetőség sem mert egészen határozottan megtenni, hogy a protestáns tábori lelkészetet immár intézményesen alárendelték a katholikus tábori püspökségnek. Kötelességemnek tartom ezt elmondani, mert sokkal jobb az, ha nem kivül hangzanak el a duzzogások és félreértések, hanem az egyedül illetékes fórum előtt, a magyar Nemzetgyűlés szine előtt, (ügy van! ügy van ! a jobboldalon.) Ha vannak félreértések, ha vannak tévedések, oszlassuk el azokat megértéssel, mert erre a megértésre valóban feltétlenül szükség van. Már most rá kívánok térni arra, hogy ezt a keresztyén kurzust hogyan szolgálhatjuk a legjobban. Ugy-e, ha a keresztyén pártok fuzionálnak, avagy pediglen, amint mi hisszük, testvéries, megértő kooperáció alapján állva. Az én tisztelt Kenéz képviselőtársam a tegnapi nap folyamán szintén hangot adott annak a véleménynek s ezt más oldalról is sokszor hangoztatták, hogy különösen külföldi vonatkozásokban sokkal eredményesebb, sokkal hatásosabb lenne, hogyha az egységes keresztyén párt állna itt a Nemzetgyűlésen és nem két körülbelül egyforma táborra szakadva morzsolódnék ennek a két testvérpártnak ereje sokszor testvéri civakodásban, ha igazán egységes frontot alkotva állna az ország és a világ szine elé ennek a keresztény tábornak a tömege. Kenéz képviselőtársam két ellenérvet hozott fel és azokra igyekezett megfelelni. Az egyik ellenérve valóban alapos és ez az, hogy hiába csináljuk meg idebent a fúziót, ha annak a fúziónak nincsen gyökere a nép millióiban, ha az a fúzió csak papiroson van meg, mert az a fúzió legfeljebb egy Treuga Dei lesz, megcsinálhatjuk bizonyos időre, de a nemzet széles rétegeinek millióiban annak gyökere nem lesz, már pedig színigazság az, hogy ha nem a nemzet millióira támaszkodik egy törekvés, egy gondolat, akkor levegőben élő nö-