Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-25

A Nemzetgyűlés 25. ülése 1920, '. évi április hó 14-én, szerdán. 403 ahogy ez a múltban történt. (Egy hang balfelől : Mért ütötte az előbb őket/?) Kivánjuk a kereskedelem kiépitését. Es még egyet akarunk, tisztelt Nemzetgyűlés. Akarunk egy nagy nemzeti hadsereget, amelynek zászlajára a mi nemzeti ideáljaink vannak felírva. (Helyeslés.) Ennek a nagy nemzeti hadseregnek, amelynek magvát, palántáját örömmel látjuk itt magunk előtt fejlődni, odaadunk mindent, odaadjuk vagyonunkat, odaadjuk ruhánkat, odaadjuk mindenünket, csak minél előbb egy igazi, teljesen megbizható, erős hadsereg legyen, amelyben benne van a magyar fiatalságnak szine-java és legyen oly tisztikara, amely a magyar lovagiasságnak a megnyilvánulása minden téren. Legyen ez a hadsereg a jogbiztonságnak legnagyobb őre, legyen a vagyonnak legnagyobb biztositéka. (Helyeslés jóbbfelől.) De nem akarunk már ilyen karhatalmi alakulatokat látni ! (ügy van ! jóbbfelől.) Ezek a karhatalmi alakulatok most már mindjobban belenyúlnak a politikába. Pártvezéreket rágalmaznak tudatosan hitvány tényeknek a felemlitésével, pártok alá igyekeznek gyújtani, amelyekhez nekik igazán semmi közük nincs. (Ellentmondások balfelől.) Szabó József : Vagy tény valami, vagy nem tény ! Hegedüs György : Elég tény van, száz tény is ! Én szeretem a hadsereget és nem akarom bántani, de amihez nincs joga és nincs köze, ahhoz ne nyúlj on. Mi sem nyúlunk az ő dolgához ! Kerekes Mihály : A politikához semmi köze ! Hegedüs Gyula : Ez már pretoriánuskodás, amely egyes helyeken történik. Tudjuk, hogy lehetne ennek egy segédeszköze ; talán mi is sokat meg tudnánk akadályozni, de mi nem akarunk beleavatkozni semmibe, hogy a konszolidálódás végre meginduljon. Tisztelt Nemzetgyűlés ! A belső kérdések egyes részeivel ezzel végeztem volna, hisz azok mind fel nem sorolhatók. Még csak egy kérdésié akarok kitérni s ez a béke kérdése. Lehetetlen elkerülni azt a szót, hogy a mi most a békekonferencián a nemzetek életével történik, az valósággal orgia. Ledöntötték a népek legszorgalmasabbjának a kereskedelmét, a megfőj tás útjára vitték a németet. Mast mirajtunk a sor. Mi belesodródtunk ebbe a háborúba, amelyet nem akartunk. Legyőztek bennünket, most végezni akarnak velünk. Ernst Sándor : Becsaptak bennünket ! Hegedüs György: Becsaptak bennünket, helyes, igaza van. B. Szterényi József : A lázadás tett tönkre bennünket, de le nem győztek soha ! Hegedüs György : Mi azonban a fanatikus ember hitével hisszük, hogy ez az ország nem fog elveszni. Azok az országocskák, amelyek most, amikor a mi kezeink meg vannak kötözve, rabolnak tőlünk, nem fogják elbirni azt a zsákmányt, amelyet megfogtak. Le fogja őket nyomni, a földre húzni annak a zsákmánynak a magasabb kultúrája ; le fogja őket fogni a szabadulni vágyás, amely elszakitott testvéreink lelkében él. Az az uj államrend, amelyet itt Franciaország védelmi szempontból meg akar valósitani, szerintünk hamarosan össze fog omlani. Mert, amint a sziv és az agy uralják a testet — csak másként mondom, mint ahogy tegnap Kenéz Béla t. képviselőtársam mondotta — épugy Magyarországon a Duna és a Nagyalföld uralják ezt a területet, mert akié az Alföld, azé kell hogy legyen ez a periféria is. Ruhátlanra levetkőzve áll itt ez a nemzet, jó barátunk nincs senki, csak épen az utóbbi időben hallottunk az angol parlamentben érdekünkben erős szavakat ; azonfelül az olaszok ministerelnöke tett lépést értünk. Meskó Zoltán : Majd jön a többi is ! Hegedüs György : Hálásak vagyunk érte és nem fogjuk elfelejteni. Azonban egyet nem értünk ; nem értjük azt a rettenetes gyűlöletet, amellyel velünk szemben Franciaország viseltetik. Nem hittük, hogy ennek a kiváló népnek a lelkében, amely a világ kultúráját hordozza magában, ekkora gyűlölet is tud lenni. Mi ezt másképen gondoltuk. Azonban engedje meg az a francia nép, hogy minden hivalkodás nélkül egy körülményre felhivjuk a figyelmét. (Halljuk! Halljuk/) Amikor elvették tőle a németek ElszászLotharingiát, amikor az a francia nép szintoly egyedül állott, mint most mi magunk állunk, akkor erre a fájó sebre Magyarország vitte legelőször a gyógyírt. 1871-ben Andrássy Gyula ministerelnökhöz Irányi Dániel egy interpellációt intézett, amelyben egyszerű rablásnak minősitette azt, hogy Elszász-Lotharingiát elveszik Franciaországtól. A'ít mondta, hogy ez igy nem maradhat, mert ez egy uj háború csiráját hordja magában. öt nap múlva egy uj interpelláció hangzott el ugyanebben a kérdésben. A válasz azonban az lett... $ Szabó József . Az Uj Nemzedékben olvastuk már ezt egy hónap előtt ! Hegedüs György: En olvastam már régebben, mások is olvasták. (Zaj a jobboldalon.) A válasz az lett, hogy külpolitikai szempontból nem lehet a kérdéshez nyúlni ; ellenben kijelentette Irányi Dániel, hogy ez a külpolitika egészben nem a magyarság külpolitikája. T. Nemzetgyűlés ! A mi közéletünk sietett tehát legelőször gyógyirral a francia nemzetnek erre a sebére. De bármilyen is a helyzetünk, azért kegyet nem kértünk senkitől, csak igazságot. De ha mégis széttépnek bennünket, akkor fel fogjuk gyújtani az őrtüzeket, fel fogjuk gyújtani az irredentának a tüzét, amely lobogni fog mindaddig, amig ennek az országnak minden része ide vissza nem fog kerülni. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Ez a cél lesz a mi titkos ideálunk, amelyről beszélni nem szabad, ellenben ott lesz minden gondolatunkban. Mi nem fogjuk eltemetni a mi Cézárunkat és irják bár a békekonferenciának arra az aktájára százszor is, hogy »mondjatok le minden reményről«, mi nem mondunk le az országnak akkora 51*