Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-18

A Nemzetgyűlés 18. ülése 1920. kamatot ad, hanem ad egy komoly kamatot, amely illik egy ilyen nagy pénzügyi művelethez, ha mindjárt pénzügyi megterheléssel is jár. Megeshetett volna, ha ezt nem tesszük, még pedig nagyon hamar, hogy a polgárság zsebében lévő pénz igazán nagyobb mértékben vesztett volna értékéből, mint amennyi ez az 50°/o, amelyet mi most tőle kölcsön veszünk jó kamatfizetéssel. Nem tekinthetem tehát ezt olyan nagyon nagy áldozatnak, eltekintve bizonyos esetektől, amikor az a pénz bizonyos gazdasági szükségletekre volt előkészítve. Ott ez tényleg kellemetlenséget okoz, de másoknál csak a pénznek bizonyos immobilizálását jelenti. Többen felvetették a kérdést, miért immobilizáltuk ezen elismervényt. A részletes vitánál lesz alkalmam erre megint visszatérni, most csak ennyit jegyzek meg: A legnagyobb veszedelem lett volna, ha mi néhány milliárd államadóssági címletet, mint flottans materiát, beledobtunk volna a forgalomba. Ez a flottans materia egymást tette volna tönkre és bizonyára épen azok szenvedtek volna legjobban, akik üzérek kezébe kerültek. Ezt tehát egyelőre le kellett kötni, épen azért, hogy megmentsük a tulajdonosok számára. Hogy később mi fog következni, azt megmutatja majd a pénzügyi és gazdasági helyzet további fejlődése. A kormány törekvése mindenesetre az, hogy ezeknek az államadóssági címleteknek forgalomba bocsátását fokozatosan lehetővé tegye, de olyan formában, nehogy az államhitel rovására itt valami katasztrofális dolog történhessék, ami feltótlenül beállt volna, ha most egyszerre szabaddá tettük volna ezeket a címleteket. Tehát eltekintve a gazdasági okoktól, én nem tudok olyan búskomoran gondolni erre a kölcsönre. A háború eszközeinek megszerzésére az egész nemzet nagy önfeláldozással, készségesen adta oda a pénzét, abban a tudatban, hogy élet-halálharc van, »adjuk oda vagyonunkat, mert talán az életünket mentjük meg«. Most a békét, a rekonstrukciót akarjuk előkészíteni. Ha itt nem teszünk olyan lépéseket, amelyek ezt a rekonstrukciót előmozdítják, akkor egészen biztosan elpusztul az ország. Tehát életkérdés ma Magyarországra az, hogy áldozatok árán is lehetővé tegyük az államháztartás nyugodt továbbvitelét. (Elénk helyeslés.) Ez nem egyeseknek az érdeke, nem a kormánynak az érdeke. Sajnos, nálunk a nép széles rétegeiben még mindig nem eléggé értik át azt, hogy a nemzeti állam maga a nemzet, maga a nép. (Ugy van!) Tehát ha áldozatot is kell hoznunk azzal, hogy immobilizáljuk készpénzünk egy részét, ez az áldozat épen a nép érdekében történik. Talán most nem érzi ezt közvetlenül, de fogja érezni akkor, amikor a rekonstrukció megtörtént, és Magyarország, mint ahogy mindnyájan biztosan hiszünk benne, fel fog virágozni. Meg vagyok győződve, hogy akkor megkapjuk évi március hó 26-án, pénteken. 253 az abszoluciót és azt fogják mondani, hogy mégis jó volt, hogy ezt a lépést megtettük, mert enélkül a felvirágzás soha nem következett volna be. (Igaz! Úgy van.) Itt egy kérésem van t. képviselőtársaimhoz, A propagandát nagyon nehéz volt előre megindítani. Propagáltam, de nem nagy sikerrel. A propagandát t. i. csak ugy lehetett volna előre megindítani, hogy szinte teoretikusan és népszerűen is magyarázzuk meg azokat a lehetőségeket, melyek pénzügyi viszonyaink szanálásával összefüggésben állanak. Ez különböző okokból nem volt lehetséges. A kényszerkölcsönnek nem lehetett addig propagandát csinálni, míg ki nem jöttünk vele a nyilvánosság elé. Sajnos, most azt látjuk, hogy a sajtónak nagy része megszokta az ellenszenves kritikát és a javaslatot, melyről mondtam, hogy sokat lehetne kritizálni, hiszen magam látom legjobban a kritizálható pontokat, a sajtó sokszor igazán nagyon megfontolatlanul kritizálta. Ezt ki kell mondanom. Midőn megjelent a rendelet, a cenzúra dacára is megjelent egy felirat : Pénzünk leromlása ! A magyar sajtó, a mi nemzeti sajtónk, {Felkiáltások a baloldalon : Nem magyar ! Zsidó sajtó!) (Egy hang jobbfelöl : A Nemzeti Újság irta !) szinte triumfálva, szinte kéjelegve pénzünk leromlásáról beszélt. Nem kell tragikusan venni, mert hiszen minden hozzáértő ember láthatta, hogy itt csak bizonyos bakafántoskodásról van szó, arról, hogy egyesek ki akarván mutatni tudásukat, kritizálnak és nem látják, hogy most azt kell a sajtónak feladatául tekintenie, hogy az a nép, mely nekünk hisz, a mi szavunkból értse meg, hogy áldozatot kell hoznia, mely az ország javára szolgál és arra feltétlenül szükség van. Ha most haza méltóztatnak menni a húsvéti ünnepekre, méltóztassanak meggyőződésük szerint felvilágosítani népünket arról, hogy miről van itt szó, mert most igen erős propagandát folytatnak egyes üzérek annál a népnél, mely tőlünk várja a felvilágosítást s ha mi nem szólunk hozzájuk, csak a settenkedő üzérek, akkor nem lehet rossz néven venni, ha a nép azoknak hisz. Méltóztassanak neki megmagyarázni, hogy ez egy hazafias dolog, amit tőlük kívánunk, s nem is akkora áldozat, mint amekkorának feltüntetik, mert az a pénz nem veszett el, az kamatozni fog nekik. Méltóztassanak felvilágosítani a népet, hogy mi történik akkor, ha az üzérekre hallgatnak és a törvény ellenére, a törvény büntető paragrafusai ellenére elvonják az állam elől a lebélyegzetlen pénzt. Mi történik? Sokan azt hiszik, hogy ezzel valami nagyon jó üzletet lehet csinálni. Egy szocialista orgánum még szeptember havában kezdett annak beharangozni és bujtogatni, hogyha felülbélyegzés lesz, a népnek nem kell a pénzt beadnia, mert ha nem adja be, akkor a kormány nem lesz képes azt mondani, hogy a lebélyegzetlen pénz értéktelenné válik. (Fel-