Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-18

252 A Nemzetgyűlés 18. ülése 1920. évi március hó 26-án, pénteken. majd nekünk a békeszerződés feltételei szerint kicserélni a felülbélyegzett osztrák-magyar bankjegyeket is és én azt akarom, — és azt hiszem, a törvényhozás is hozzá fog ehhez járulni — hogy az a magyar pénz olyan legyen, amelyen semmiféle szépséghibát ne találjanak; és érintetlenül kell, hogy fentartassék, mert azon fog nyugodni a magyarság hitele. A kényszerkölesönnel kapcsolatosan szóbajött az, hogy az mennyire szociális vagy nem szociális. Határozottan nem szociális, sőt azt lehet mondani, hogy antiszociális, mert tényleg ugy is van, hogy mihelyt ez a cezúra, ez a határ érte a forgalomban lévő pénzt, ez bizony sokszor a legnehezebb helyzetet teremtette. Mikor a javaslatra vonatkozó propoziciót megtettem, tisztában voltam avval, hogy ez igazságtalan és nem szociális. De nem volt elkerülhető. Olyan ez, mint egy operáció, amely fájdalmat okoz és talán bizonyos fokig meg is bénithatja a beteget, de amelyet mégis meg kell csinálni. A korrektivum nem is itt kell ; ezt nem lehet korrigálni. Azt hiszem, hogy ha ajtót nyitunk, akkor ez az ajtó az egész műveletnek eredményét veszélyezteti. Bizonyos korrektivumokat fentart magának a kormány és kéri hozzá a törvényhozás felhatalmazását épen a törvényjavaslatban ; bizonyos korrektivumokat, amelyeket az egész művelet sikere talán lehetővé fog tenni. Ezrével és ezrével jönnek ma a legkülömbözőbb kérdések, amelyeket hirtelenében még kategorizálni sem lehet, de meg fogjuk találni a módját a megoldásnak — amenynyire lehet — a művelet veszélyeztetése nélkül. Hangsúlyozom ezt, mert nem volna értelme annak, hogy először egy ilyen brutális műveletet megcsináljunk s azután annak eredményét jószívűségből veszélyeztessünk. Ezt tehát határozottan végre kell hajtanunk, de szeretetteljes kézzel, ott, ahol lehet, majd enyhíteni kell s bizonyos korrektivumokat tényleg meg kell csinálnunk. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Sokan mondják, hogy propagandának kellett volna megelőznie ezt a műveletet. Más oldalról — épen kereskedelmi és pénzügyi oldalról — szintén szemrehányást tettek nekem, hogy bizonyos titkolódzás volt a pénzügyministeriumban. Gaal Gaszton! Nem elég erős! B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Azt hiszem, meg méltóztatik engedni azt, hogy egy pénzügyi műveletet nem lehet ugy csinálni, hogy hetekkel és hónapokkal előre megmondja az ember, hogy mit fog tenni, még akkor sem, ha teljesen tisztában is van a teendő intézkedésekkel. Mert hiszen mi történik? Hiába szivárognak ki a hirek, a bizonytalanság mindvégig megmarad. Ez a kiszivárgás most nem nagyon sokkal az intézkedések megtétele előtt történt. Addig még a pénzügyileg legjártasabb körökben is bizonytalanság volt. Ha hetekkel előre nyilatkozott volna a kormány, akkor olyan árdrágulás és üzérkedés következett volna be, amelynek párja nem volt, — amely be is következett (Igaz ! Ugy van !) — de sokkal több ideje lett volna ennek az üzérkedésnek. Méltóztassanak elképzelni, hogy ha március 1-én kijelentette volna a kormány, hogy : én pedig kényszerkölcsönt fogok venni ekkor és ekkor, az üzérek ráhajtották volna a közönséget a börzére és mindenféle külföldi és belföldi értékekre, élelmiszerekre és árukra, tehát horribilis áremelkedések lettek volna, amelyeket nagyon nehéz lett volna visszafejleszteni. Azt, hogy ilyen áremelkedések most ne történjenek, megakadályozni természetesen nem lehetett, de az áremelkedések semmiesetre sem fejlődhettek olyan nagy mértékben, ugy hogy — azt hiszem — ezek visszafejlődése sokkal könnyebben fog menni. A kényszerkölcsönnel szemben olyan hangulat van, amely talán nem felel meg egészen a mai helyzetnek. Azt hiszem, hogy egyenkint nézve talán nem kellemes, hogy ha valaki, aki a készpénzét otthon tartotta, ami elég sajnálatos volt, mert hiszen a kormány részéről is mindig biztattuk a közönséget, hogy ne vonja ki a pénzt a forgalomból, mert ez árt az országnak — most készpénzének felét kénytelen kényszerkölcsönbo fektetni. Hallottunk arról is, hogy »elveszett pénz«. Ha azt hinném, hogy a pénz elveszett, nem tudnám ezt egy percig sem javasolni ós egy percig sem tovább vinni a pénzügyministerséget. mert ez annyit jelentene, hogy Magyarország elveszett. Nekünk pedig, akik tudjuk és meg vagyunk arról győződve, hogy ez az ország fel fog lendülni, tudjuk azt is, hogy ezek a kölcsönök, amelyeket az ország a saját népességétől felvett, a magyar állam szempontjából szentek és sérthetetlenek, és amint teheti az ország, ezeket a kölcsönöket, ugy a hadikölcsönt, mint ezt a kényszerkölcsönt, az egyiket, amelyet hazafiságból hoztak az emberek áldozatul, a másikat, amelyet rákényszeritettünk az emberekre, ezeket a kölcsönöket a végletekig honorálnunk kell, ameddig csak képesek vagyunk. Tehát a magyarság jövőjével függ össze, hogy az ország az ő hitelképességét meg tudja őrizni saját népe előtt. (Élénk helyeslés.) De méltóztassanak venni a contrario, hogyan fejlődött volna a pénz, ha nem tesszük meg ezt az erőteljes lépést? Hiszen az a pénz, amely valakinek a zsebében volt, mind jobban és mind rohamosabban elértéktelenedett volna. Akkor talán nem részesült volna abban a szerencsétlenségben, hogy a pénzéért 4% kamatot kap az államtól, ami végre is elég szép a mai viszonyok között és amit egyetlen más állam sem tett azok közül, amelyek ilyen kényszerkölcsönt vettek fel. (Ugy van!) Épen azért biztosítottuk, ezt mert nem akartuk, hogy a magyar kormány azzal kezdje a pénzügyek szanálását, hogy kényszerkölcsönt vegyen, még pedig olyan formában, hogy alamizsnaszerü