Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-18

A Nemzetgyűlés 18. ülése 1920. évi március hó 26-án, pénteken. 251 postatakarékpénztári pénz most zavartalanul hagyatott meg a forgalomban. De ha nem lehetett egyszerre megcsinálni a kétféle pénznek felülbélyegzését épen a forgalmi és technikai szempontokból, akkor a legnagyobb hiba lett volna azt mondani, hogy a postatakarékpénztári pénzt azonban későbben fogjuk felülbélyegezni. Mert mit látunk? Minden oldalról hallom és tudom, hogy üzérkedés és sok visszaélés történik a postatakarékpénztári pénzzel. De méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ha nem tesszük itt azt a határozott kijelentést, hogy a postatakarékpénztári pénzből kényszerkölcsönt nem fogunk elvenni, amit nyomatékosan kell itt az ország előtt hangsúlyoznom, akkor most már mi történnék ? Azoknál, akik most a postapénzt magukhoz vették, pár nap múlva már nem lett volna postapénz, hanem azoknál lett volna, akik a kékpénznél is a kényszerkölcsön alá estek. Ki kell tehát jelentenem és méltóztassék a törvényhozásnak is tudomásul venni, hogy igenis a postatakarékpénztári pénzjegyekből kényszerkölcsönt nem fogunk igénybe venni. (Helyeslés.) Azért kell ezt ennyire nyomatékosan hangsúlyozni, mert hiszen minden oldalról hallom, hogy olyanok, akik nagyon ravasznak teszik magukat, azt mondják : a pénzügyminister ezt csak mondja, mert nem mondhat mást, de mégis csak meg kell csinálnia. Ki kell jelentenem, hogy ha egy pénzügyminister, aki komolyan veszi hivatását, határozott kijelentéseket tesz, akkor abban kell, hogy higyjen az ország. (Elénk helyeslés.) Ha nem tud hinni neki, akkor csapja el azt a pénzügyministert, de addig, amig ott van, hinnie kell neki. Csodálatos dolog, hogy nálunk épen a hivatalos helyről jött nyilatkozatoknak nem hisznek annyira, mint az üzérek rábeszéléseinek. (Igazi JJgy van!) A közönségnek végre be kellene látnia, hogy ilyen időkben a kormány nem tréfál és ha mond valamit, annak hinni kell. Evvel kapcsolatban legyen szabad reflektálnom arra, amit többen felhoztak, hogy a pénzügyminister miért nem nyilatkozott azelőtt, hiszen sok hónap óta folynak erről az intézkedésről megbeszélések, megvitatták, hogy mi fog történni és minek kell történnie. Mindenki könnyebben nyilatkozhatott, mint épen a pénzügyminister. Meg kell mondanom azt is, hogy az az elhatározás, hogy kényszerkölcsönt veszünk fel, nem úgy teremtődött meg öt perc alatt egyszerre, hogy már szeptemberben elhatároztuk volna azt, hogy a kormány kényszerkölcsönt vesz fel. A megfigyelés álláspontján állottunk igen sokáig, majdnem a legutolsó időig és figyeltük, hogyan alakulnak a külső és belső pénzügyi viszonyok, és ezelőtt még, nem tudom, hat héttel én magam tudtam talán legkevésbbé, hogy kényszerkölcsönt fogunk-e csinálni, vagy pedig valami mást. Mikor a viszonyok ugy alakultak, hogy a kényszerkölcsön elkerülhetetlenné vált, akkor természetesen a logikai szükségszerűség vezetett rá, hogy ezt a javaslatot benyújtsuk. És itt a magyarázata annak, hogy a közgazdasági körök egy része miért tudta előre, hogy kényszerkölcsön lesz. Itt határozottan történtek visszaélések, (ügy van! Ugy van!) Mólyen tisztelt Nemzetgyűlés! Ilyen nagy műveletet nem lehetett ugy megcsinálni, hogy a tizennyolcadika előtti éjjelen egyszerűen elkészítsük a törvényjavaslatot. Hetek óta előkészületek folytak, nyomtatványok százezreit kellett elkészíteni, emberek százait kellett kitanítani és itt történtek indiszkréciók. Tudom például, hogy nyomtatványok kikerültek a nyomdából és cirkuláltak. Más eseteket is tudok: a rendelet szövegével házaltak bankoknál, igen nagy összegeket kértek érte. Azt hiszem, hogy nem volt bank, amely megadta volna, mert hiszen a közgazdasági dolgokkal foglalkozó emberek észjárása éppen az kellett, hogy legyen, mint nekünk, akik előkészítettük ezt a műveletet, és logikai szükségszerűséggel kellett rájönniök arra, hogy a pénzügyminister számára most nem marad más mód, mint kényszerkölcsönhöz nyúlni. Azt is épen ezek a körök tudták jobban megítélni, hogy az a pénzügyministeri kijelentés, nem dementirozott ujságközlemények mit jelentenek. Persze hogy tudták azt, hogy a postapénzt nem fogják lebélyegezni, mert hiszen ezt az ország is tudhatta volna, minden lapban lehetett olvasni és soha nem dementiroztam. Akik nemcsak üzletszerűen foglalkoztak pénzdolgokkal, de szakszerűen is, kellett, hogy rájöjjenek erre a szükségszerűségre, mely bekövetkezett. De épen ezért a postapénzt lebélyegezni és abból kényszerkölcsönt venni a legnagyobb hiba volna, mert akkor tényleg uj alapot adnánk az üzérkedésnek. Kern lehet ezt tenni egy másik ok miatt sem. Nagy különbség van az Osztrák-Magyar Bank bankjegyei és a postatakarékpónztári pénz közt. Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeihez csak annyiban van közünk, amennyiben azt mi nosztrifikáljuk, mig a postatakarékpénztári pénzek akár külföldön, akár itt cirkulálnak, a magyar állam tartozása, adóssága. Tehát nem lehet kényszerkölcsönt csak a belföldön levő postatakarékpénztári jegyekből igénybe venni, mert hiszen van külföldön is postatakarékpénztári pénz, még pedig, ugy látszik, elég szép számmal van. Ennek a következménye tehát az lett volna, hogy igen rövid idő alatt a postatakarékpónztári pénz az üzérkedés folytán külföldön lett volna, ahol nem tudtam volna elérni. Még egy szempont szól amellett, hogy a postatakarékpénztári jegyhez ne nyúljunk hozzá : mert a postatakarékpénztári jegy törvényesítése alkalmával ez az igéretféle megtörtént, már pedig a postatakarékpénztári pénzjegy, amely most kifejezetten államjegy lesz, ha az indemnitási javaslatot letárgyaljuk, lesz kiinduló pontja a speciálisan magyar pénznek, amellyel kell 82*