Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-17
A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920, K évi március hó 24-én, szerdán. 201 az a tartozás, amellyel az Osztrák-Magyar Banknak tartozunk, amelyet approximativ számitással körülbelül 10—15 milliárdra becsülhetünk, de hogy ez tulajdonképen mennyi, azt csak a felülbélyegzési eljárás befejezése után fogjuk megtudhatni. Tény az, hogy ezzel a javaslattal voltaképen megtesszük az első lépést az önálló, független magyar nemzeti bank felé. De függetleníteni kell magunkat azoktól a milliárdszámra kinnheverő osztrák-magyar bankjegyektől is, amelyek lehetetlenné teszik a speciális magyar valuta kialakulását, s amely összeget ismét csak approximativ számokkal tudjuk felbecsülni. Körülbelül 8 milliárdra becsülik azt az összeget, mely részben a semleges államokban, részben pedig az OsztrákMagyar Monarchia által annak idején megszállott területrészekben cirkulál. Ha azt nézzük, hogyan keletkezett ez a bankjegymennyiség, akkor azt látjuk, hogy először az által, hogy had vezetőségünk még a háború folyamán ahelyett, hogy a meghódított területeken uj pénznemekről gondoskodott volna, behozta oda az osztrák-magyar koronát és ezzel a pénzzel meglehetősen könnyelműen és tékozlóari járt el, azonkivül bevásárlásokat eszközöltünk a háború folyamán Németországban és a semleges külföldön, ezeket a bevásárlásokat folytattuk a háborús összeomlás után is, mi talán kevésbé, azonban különösen Csehország, amely egyenesen szabadulni kívánt az osztrák-magyar koronától. Lerontani az osztrák-magyar korona értékét : ez volt a jelszó Csehországban és ennek folytán garmadaszámra dobták ki az osztrák-magyar koronát, így sikerült is a felülbélyegzési eljárás után meglehetős diszázsiót teremteni a mi pénzünk és az uj cseh pénz, a szokol között. Egy bizonyos, t. Nemzetgyűlés : a végzetes emlékű Károlyi-kormányzatnak a valuta-politikája is a leglehetetlenebb volt, amit csak elképzelni lehet. Amíg idehaza minden mértéket felülmúló költekezést folytatott, emellett mindenféle módon iparkodott megakadályozni azt, hogy a korona a külföldre kijusson, a közönséget azonban állandóan olyan horribilis vagyonelkobzásokkal fenyegette, hogy a valutacsempészés voltaképen sohasem volt oly nagymértékű, mint épen az ő idejében. A tisztességes kereskedelemnek megakadályozta azt, hogy oly időben, amikor még aránylag olcsón lehetett volna vásárolni a külföldön, ezeket a vásárlásokat eszközölje és amellett, mint ahogy már emiitettem, a maga szertelen költekezésével úgyszólván szisztematikusan rontotta le pénzünk belső értékét. Ha már most ehhez hozzávesszük, a Kommunizmus rettentő garázdálkodását, amely mindenféle valutáris szempontnak helyességét megtagadva, egyenesen kidobta pénzünket propaganda-célokra külföldre, idehaza pedig megteremtette a fehérpénznek minden számítást megtagadó rémuralmát, nem csodálkozhatunk azon, hogy a jelen pillanatban pénzünknek valóban rettentő leromlásával állunk szemben. Ezen különben az úgynevezett NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—«21. — I. KÖTET devalvációval sem segíthetünk, amit sokan mint segítőeszközt ajánlanak. Mert hova is devalválhatnánk mi a pénzünket. A pénz vásárlóereje ugyanis a világháború következményeként világszerte megromlott, természetesen nagyobb mértékben a hadviselő, mint a semleges államokban és emellett úgyszólván állandó hullámzásnak van kitéve, amely hullámzás a velünk szemben állt hadviselő államokban, Amerika és a többi semleges államok közti viszonylatban bizonyos hanyatló tendenciát mutat. Ma nincs fix pont, amelyet a devalvációnál alkalmazhatnánk, épen ezért nem is foglalkozhatunk vele komolyan. Ha pedig a devalvációval nem foglalkozhatunk és ennek folytán a magyar állam kötelezettségei továbbra is a régi magas nívón maradnak, végre le kell térnünk arról a végzetes útról, amely a bankjegyek folytonos szaporítása által akar az állam fizetési kötelezettségeinek eleget tenni. Az adók a régi pénzérték állapotának megfelelően fizettetnek és vettetnek ki ma is még rossz pénzben. (Felkiáltások : Csak nem fizetik !) Fizetik részben. Természetesen ez a jövedelem a magyar állam mai fokozott igényeinek nem felel meg. A régi Magyarország összes kiadásai két és fél milliárdra rúgtak a háború előtt, a megcsonkított Magyarország kiadásai pedig, természetesen rossz pénzben kifejezve, körülbelül 800—1000 millióra becsülhetők havonta. Egy uj, igazságos, elsősorban a nagyvagyonokat érintő, erősen progresszív irányú adórendszer kiépítése, annak a törvényhozás által való megszavazása, az adók kivetése, beszedése természetesen hosszabb időt venne igénybe. Addig pedig, hogy az állam fizetési kötelezettségének eleget tudjon tenni, kénytelen volna a kölcsönszerzés formájához fordulni. Egy külföldi kölcsön eredményessége e pillanatban igen problematikus, egy belföldi önkéntes kölcsön szerzése ugyancsak nem valami biztató és igy az állam kénytelen kényszerkölcsön formájához nyúlni. Ezt teszi a mmisteriumnak 1700/1920. M. E. szám alatt kiadott rendelete, amely kimondja, hogy az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott bankjegyek és pedig a 10, 20, 25, 50, 100, 200, 1000 és' 10.000 koronás bankjegyek magyar felülbélyegzéssel látandók el. Ezen bankjegyek 1920 március hó 18-ától kezdve megszűnnek törvényes fizetési eszközök lenni, 1920. márczius hó 28. napjától kezdve pedig tilos ezeket a bankjegyeket fizetési eszközként bárkinek adni vagy elfogadni, egyelőre nem bélyegeztetvén felül az 1 és 2 koronások és pedig azért, mert ezek ma már a váltópénz eltűnése, azonkivül az árak óriási emelkedése folytán valóságos váltópénz jellegét vették magukra, ugy hogy ezeknek a forgalomból való kivonása a pénzforgalom lényeges megbénulását idézte volna elő. Szintúgy változatlanul forgalomban maradnak a magyar postatakarékpénztár által kibocsátott 5,10 és 20 koronások, azonkívül az u. n. tanácskormány által forgalomba hozott hamis 25 és 200 koronások, amelyek ezentúl is a 3594/1919. számú rendeletben megállapított értékben vagyis, a 25 koronások 5 korona, a 200 koro26
