Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-15
164: A Nemzetgyűlés 15. ülése 1921 és ezzel a méla akkorddal szereplése ott befejeződött. (Derültség.) De nagyon csodálom a dolgot, mert ugy tudom, hogy Rulf állami tisztviselő és hivatalból volt kirendelve mint ilyen, és nem hiszem, hogy a többi elbocsátandó állami tisztviselőnek az állam fejenként 63.000 K. végkielégítést engedélyezne, mert ha igy volna, akkor a köztisztviselői kérdés miatt nem kellene hogy nagyon fájjon a fejünk. Ereky ministersége idejében megindult a vizsgálat, mely kihallgatott egy csomó tanút és ezek terhelő vallomásokat tettek. Ezek alapján behívták Rulfot, felvettek vele egy jegyzőkönyvet, de amikor ez félig készen volt, azt mondta, hogy gyorsan el kell mennie, otthagyta a vizsgálat vezetőjét, elutazott, ma sem jött vissza, azaz visszajött, de oda nem ment. A jegyzőkönyv ma sincs aláirva. Ugy látom, hogy a vizsgálatot nem veszik nagyon komolyan. (Mozgás.) Dömötör Mihály: Valakinek nem sürgős. (Zaj.) m Lingauer Albin : Megjegyzem, előzetesen is voltak már vizsgálatok és én tudok aktákat, amelyekre kisebb vizsgálati dolgokban rá volt irva, hogy »beszüntetendő«, vagy »egyelőre elmarad«. (Felkiáltások half elől : Ki irta rá?) M arschalkó államtitkár ! Megjegyzem, hogy a vizsgálat lefolytatásánál egyszerre csak az akkori minister ur elé egy javaslatot terjesztettek, hogy a vizsgálat vezetését a vizsgálatot vezető rendőrfogalmazótól vegyék el és adják oda másnak. A minister nem tudta, mi a célja az elvételnek, az engedélyt megadta és átadtak az ügyet más tisztviselőnek. Erre az ekként elmozdított első számú vizsgálóbiztos kérte beadványban, hogy ne vegyétek el tőlem a vizsgálatot, mert ugy néz ki a dolog, mintha valami csúnyaságot csináltam volna, ez engem kompromittál, mondjátok meg, miért vettétek el. Elintézést nem kapott, az akta még ma sincs elintézve. Átadták a vizsgálatot egy másik rendőrtanácsosnak, aki azonban más irányú elfoglaltsága miatt kellő energiával nem folytathatta à vizsgálatot annál kevésbé, mert időközben Rotterdamba kapott kiküldetést és ha jól tudom, ma is Rotterdamban tartózkodik. A feljelentők egyike időközben megjelent ennél a rendőrtanácsos urnái és kérdezte, hogy mi lesz a Rulf és Takarmányforgalmi ellen megindult vizsgálattal? Azt a választ kapta, hogy ezidőszerint nem lehet folytatni, mert az ügy politikai okok miatt szünetel (Mozgás és zaj. Felkiáltások balfelöl: Micsoda dolog ez!) Most pedig, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, talán szabad lesz... Elnök: Szünetet méltóztatik kérni? Lingauer Albin: ... egy kis szünetet kérnem. (Derültség.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) \ évi március hő 22-én, hétfőn. Elnök : Az ülést újból megnyitom. Az interpelláló képviselő ur fogja folytatni interpellációját. Lingauer Albin : T. Nemzetgyűlés ! Midőn mindezeket a dolgokat végrevalahára sikerült nagyjában megállapítanom, akkor végrevaíahára a kezem közé került egy olyan érdekes dokumentum, amely teljes szakszerűséggel és hitelességgel tárja elénk akta alakjában azokat a viszszaéléseket, amelyeket a Husközpont annak idején Rulf Géza és társainak vezetése alatt elkövetett. Méltóztatnak megengedni, hogy ezt a rendkívüli adatokat tartalmazó okmányt felolvassam ? (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja, hogy őt annak idején a Pénzintézeti Központtól mint szakértőt küldte ki a Közélelmezési Ministerium óhajtására, hogy felülvizsgálja a Husközpont ügykezelését. Elmondja a bevezetésben, hogy ez a Husközpont hogyan alakult meg, kik lettek annak igazgatói és hogy ebbe beleolvadt az Állat- és Takarmányforgalmi Részvénytársaságnak állatosztálya, továbbá a Vásárpénztár és a Husnagyvágó. Gaal Gaszton: Ki állította ezt fel? Lingauer Albin : Fehér Gyula könyvszakértő, a Pénzintézeti Központ revizora. Gaal Gaszton: Magát az intézményt kérdem. Lingauer Albin (olvassa) : A népbiztosság állította fel, annak idején belevonván a Rulf-fóle intézetet, a Husnagyvágőt és r a Vásárpénztárt. Elnöke lett Hoffer Gyula, az Altalános Fogyasztási Szövetkezet igazgatója, ügyvezetője Rulf Géza, az Állat- és Takarmányforgalmi R-T. igazgatója, továbbá tagok : Vámos Jenő, Heisz Mór, Szandtner Ernő földmivelésügyi ministeri tanácsos, Járitz Lajos és Stern Sámuel, természetesen ismét Stern. A végrehajtóbizottság ülése 1919 április 19-én volt, mely az ügyvezetőséget ügyrend kidolgozására utasította. Ennek az utasításnak az ügy vezetőség nem tett eleget, mert Írásba foglalt ügyrendje a Husközpontnak nincs és nem is volt. A VégrehajtóRizottság tagjai csaknem minden héten tartottak ülést, amelyekről jegyzőkönyvet vezettek. Megállapítható, hogy minden gondjuk arra irányult, hogy a vágóállatok beszerzéséből és a husszükséglet kielégítéséből politikai bajok ne legyenek. Az üzletvitel ellenőrzésére a jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem fordítottak gondot, mert csak 'egy esetben van szó ellenőrzésről, amikor utasították az ügy vezetőséget, hogy a Borjuosztáiy mellé ellenőrt alkalmazzanak. Ezen jegyzőkönyvi utasításra hivatkozva Krocsák Károly főkönyvelő saját előadása szerint szóbeli előterjesztést tett Rulf Géza ügyvezetőnek és eme tisztség betöltésére alkalmas egyént is ajánlott, azonban ezt és általában az ellenőrző szervet Rulf ügyvezető mint felesleges valamit, kézlegyintéssel intézte el. A P>orjuosztály ilyformán minden néven nevezendő ellenőrzés nélkül maradt. A Husközpont tulajdonképeni működését 1919. április 18-án kezdte meg a Magyar Mező-