Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-15

A Nemzetgyűlés 15. ülése 1920 ugyan ne bolondozzon, vegyen be engem társnak és ne szóljunk a dologról semmit. (Derültség.) A diktatúra bukásakor a Husforgalmi Központ akkori vezetői pénzt kértek a pénz­ügyministertől. Grünn pénzügymmister ur ki is utalt nekik 5 milliót kinos keservesen ; az Osztrák-Magyar Banktól kért hirtelen kölcsön, mert nekik csak kékpénz kellett. De azzal a feltétellel adta nekik, hogy ezzel régi tartozá­sokat fizetni nem szabad, mert azt csak azért adja, hogy Budapest húsellátása momentán meg ne akadjon és hogy, legyen kékpénzük, amivel bevásárolhassanak. Es mi történt? Be fogom az uraknak igazolni könyvszakértői jelentések­kel, hogy a 25 milliót részben régi, esetleg a már devalvált proletárpénzben igénybevett tar­tozások fedezésére fordították. A diktatúra bukása után a bizományosok feljelentést adtak be a közélelmezési minister úrhoz. Akkor még Ereky Károly volt a köz­élelmezési minister, aki az ügy megvizsgálását és letárgyalását elrendelte. Ereky minister ur feloszlatta a Husközpontot, teliát ezt a társa­ságot szétzavarta és elrendelte a Takarmány­forgalmi működésének beszüntetését, sőt később, mikor már nagyon kezdett égni a dolog, akkor a földmivelési ministerrel a Takarmányforgalmi felszámoltatását is elrendeltette. Most méltóztassanak figyelmükkel meg­ajándékozni egy pillanatra. A felszámolásnak igen érdekes körülményei vannak. Marschalko államtitkár ur javaslatára a felszámoló bizott­ságba kirendeltettek,a következő urak: elnök: Jeszenszky Pál, az Állatértékesitőnek igazgató­sági tagja, a Mezőgazdák Szövetkezetének igaz­gatósági tagja, a Magyar Szövetkezeti Közpon­tok Áruforgalmi Részvénytársaságának igazgató­sági tagja, az Állatvásárpénztár igazgatóságá­nak és az Élelmiszerszállitó Részvénytársaság igazgatóságának a tagja. Méltóztatnak tehát látni, hogy a felszámoló bizottságban Rulf vál­lalatai mind együtt vannak. (Ugy van! Zaj.) Tagok : Verzár Kálmán, a Takarmányforgalmi igazgatója, Rulf Géza a Takarmányforgalmi másik igazgatója, Jakabffy ministeri titkár, Czellát Géza, a közélelmezési ministerium szálli­tási osztályának vezetője és Pinterits Károly, a Közélelmezési Ministerium ellenőrző osztályának vezetője, akit időközben Ereky minister ur a ministerium ezen osztályából elbocsátott. Már most engem nem nyugtat meg az, hogy egy táraság felszámoltatásánál, amelyet súlyos millióknak elpocsékolásával, szabálytalan ügyke­zeléssel, egyes emberek ellenőrzésének legcsu­nyább elmulasztásával vádoltak meg, azt a rész­vénytársaságot a tulajion igazgatóságával szá­moltassák fel. {Egy hang a középen: Min/cet sem nyugtat meg!) Most méltóztassék megengedni, hogy rövi­den ismertessem azt, hogy a felszámoló-bizott­ság sürgősen nekilátott e felszámoltatásnak s mindjárt az első ülésen magának fejenként 2000 . évi március hó 22-én, hétfőn. 163 korona havi tiszteletdíjat állapított meg. Ez volt az első jelentős cselekedet. Azóta nem nagyon haladt előre a felszámoltatás ügye. Ezzel a Takarmányforgalminak- pályafutása hivatalosan megszűnt volna. Ereky Károly: Ezt a földmivelésügyi minis­terium rendelte el, nem tartozott hozzám a Takarmány forgalmi, mert a takarmány nem em­beri eledel. Lingauer Albin: A husközpontban benn volt a Takarmányforgalmi is. A husközpont feloszla­tását méltóztatott elrendelni. Ha megengedik, hamarosan kikeresek egy rövid kis aktát, amely ebben az ügyben kelet­kezett. Itt méltóztatnak olvasni, hogy amikor a Takarmányforgalmi pályafutása megszűnt és fel­oszlatását elrendelték, a felszámoló-bizottság megkezdte a maga működését augusztus végén. Jellemző egyébként a dologra, hogy természete­sen, miután állami részvénytársaság, a kereske­delmi törvényeket figyelembe nem veszi és ezidő­szerint a felszámolás a Kereskedelmi Törvény­széknél bejegyezve nincs. December 30-iki ke­lettel olvasok egy rendeletet, — Szandtner ministeri tanácsos irta alá, — amely a követ­kezőket mondja (olvassa) : »Utasítom az Állat­os Takarmányforgalmi B.-T.-ot, hogy ezen kivi­telhez szükséges szállitási igazolványoknak a »Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársasága részére leendő kiadása és kiállítása iránt haladéktalanul intézkedjék.« Méltóztatik látni, az Állat- és Takarmány­forgalmi R.-T., amely állítólag felszámol, Szandtner ministeri tanácsostól december 30-án rendeletet kap, hogy ő állítson ki kiviteli enge­délyt a Magyar Szövetkezeti Központok Áru­forgalmi R.-T.-ának. Tehát Rulf egyik intézete kap parancsot, hogy állítson ki a másiknak ki­viteli engedélyt, — ugyanakkor, amikor a föld­mivelésügyi minister ráir a kormánybiztosságra és azt mondja, hogy mindenféle kiviteli enge­dély kiállítását pedig magamnak tartom fenn. (Zaj.) Igen, a publikummal szemben, de egy­más közt a Rulf részvénytársaságok a mellé­kelt ábra szerint így állítják ki a kiviteli enge­délyt. (Nagy mozgás és felkiáltásoh a baloldalon : Hallatlan :) Ha felszámol a Takarmányforgalmi RT. szeptemberben, akkor hogyan hozhat ily rende­letet december 30-án ? Azt mondhatnák, hogy té­vedés, de lehetetlen, hogy tévedés, mert hiszen Szandtner ministeri tanácsos ur benn van a Takarmányforgalmi R.-T. igazgatóságában, (De­rültség a baloldalon) ő tehát csak tudja, hogy felszámol-e a cége, vagy nem. (Mozgás) Vagy mint ministeri tanácsos nem tudja, vagy mint igazgatósági tag nem tudja, valamiképen tehát az ügy nincs rendben. Végeredményként pedig bevallom, hogy most már én sem tudom, (De­rültség) de ez részemről nem hiba, ha már a minísteriumban sem tudják. Rulf bucsuzásul, amikor a Takarmányforgal­mitól megvált, felvett 63.000 K. végkielégítést 21*

Next

/
Thumbnails
Contents