Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-5

Tanácsok Országos Gyűlése 1919.évi június hő 18. 97 méknek soha törvényes kiépítése nem lesz lehetséges Magyarországon. Ha pedig ezt el akarjuk érni, akkor kérek meghatalmazást mindazok részére, akik kint vannak a perifériákon és működnek a kommunista eszmék érdekében. Ez volna az óhajtásom. (Taps.) Elnök : Varga József elvtárs következik. Varga József : En a jelen pillanatban elállók a felszólalásomtól. (Éljenzés.) Elnök : Bajkai Gábor következik. Bajkai Gábor: Igen tisztelt szovjet! Igen tisztelt elvtársaim ! Nagyon szépen felkérem az -összes tagokat, méltóztassanak megbocsátani, ha esetleg a szavaimban tévednék, mert ugy nézzenek meg engemet, hogy én bizony az iskolaszékeket ez életben nem láttam, de most 22 éve a börtönben a padokat ezért az elvért már megszagoltam, mert szuronyerdők kisértek a szolnoki fegyházba ezért az elvemért. Hát én tudom, hogy mit tanultam, vagy kiket taníttattak. Sajnos, de iskolába nem jártam, nem is tanultam, hanem a magam szegénységétől tanultam és okultam abból, amit tanultam. Nagyon szép beszédeket hallottam tegnap és ma, de, sajnos, épen azt, amit én akarok mon•dani, még épen senkitől sem hallottam. (Halljuk ! Halljuk í) Elismerem, hogy a munkabér túlzott magas, de mit ér, ha mégegyszer olyan magasra «melik a munkabért, ha nem tudok kétheti munkabéremért egy nyomorult testi inget megvenni. Az én követelésem, vagy a népem kívánsága nem az, hogy naponkint emeljék a munkabéreinket, hanem, igenis, szigorú követelésünk az, hogy az élelmicikkek, a ruházat árát csökkentsék lefelé és akkor az a munkásosztály szíves örömest fog kevesebb munkabérért dolgozni. Mert én keresek ma ötven koronát és odaadom a feleségemnek, hogy eregy, vegyél a kis fiamnak egy inget, de nem képes belőle venni. Mióta földönfutó vagyok, kétszáz koronát kellett ezért a Ids rongyért (Az ingére mutat.) adni, hogy a testemet a féreg ne marja. Ezt pedig Pápán vettem május 23-án, mert menekülnöm kellett, igy amint vagyok, csak az ingem nem volt rajtam de hogy a féreg ne marja a testemet, bizony kétszáz koronát kellett kiadnom ilyen kis rongyért. Mit ér tehát most nekem, ha naponta száz koronát keresek? Az nekem nem előnyöm, hanem, igenis, előnye volna annak a sok elvtársmnak odahaza, ha elsősorban a kereskedelmet alacsonyítjuk. Ha a kereskedelmet alacsonyítjuk, én bizom, szavatolok a népemről, ötezer proletáromról ; mert már december elsején 4214 léleknek, tisztességes földmivésnek nem volt mit a szájába tenni. Pesten is tanúsítottam, Szolnokon is több izben tanúsítottam, hogy 4214 lélek kenyér nélkül van. Mit ért vele, hogy keresett 10—20 forintot, ha nem birt rajta venni annak az ártatlan gyermeknek fapapucsot sem, nemhogy testi ruhát? Ha igy gazdálkodunk, hogy mindennap növeljük az árucikkek árát, bocsássanak meg, de a legnagyobb posványba, sárba és patakba viszik az A TANÁCSOK ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK NAPLÓJA. I. országot. Ez a legrosszabb. Van millió fegyvere az országnak, de olyan rossz fegyvere még sincs, mint az éhes has, mert az éhes has nekimegy akármilyen szuronyerdőnek. Ha elásom magamat, a fegyvernek száz golyójából egy talál, de az éhes has mind nekimegy a szuronyerdőnek. Tehát nagyon szigorú kérésem és követelésem az, hogy ne a napidijakat emeljük napról-napra, hanem elsősorban legyünk azon, hogy az élelmicikkek, a ruházati cikkek árát csökkentsük lefelé. Akkor nagyon örömest, tiszta óhajjal megyünk kisebb munkabér mellett is dolgozni. A mig akkord-munkáért 6—7 koronát kerestem, odaadtam a feleségemnek, aki két gyermekemet felruházta tíz koronából, de ma száz koronából nem vesz nekem, mondhatom, csak egy zsebkendőt ; egyebet nem bir venni. Hát minek nekem a bankó, minek mondják nekem, hogy ennyit fizetnek a munkásnak, ha éhen döglünk a nagy kereset mellett ? Az nem irányadó, hogy azt mondják az intelligens osztályon, hogy a munkás nagy munkabért kap. Mi haszna van a földmunkásnak, ha ilyen munkabért adnak neki ? Adjanak nekem kis munkabért és csekély pénzért gúnyát vagy kenyeret ! De ha én azt mondom a munkaadómnak, hogy elmegyek dolgozni, ennyiért és ennyiért, azt mondja : de én nem adok többet mint 25—30 koronát. Csakhogy én nem tudok belőle venni egy zsebkendőnél egyebet. Ha a csizmám talpa kilyukad a dologban, nem csinálják meg 200 koronán alul csak a talpát. Hát ha még a kérge is elpusztul meg a sarka is elpusztul ? Akkor 1000 koronával kell mennem a csizmadiához, máskülönben nem veszek a lábamra csizmát. Ha a kabátom elszakad, hasztalan teszek 200 koronát a zsebembe, nem adnak kabátot 200 koronáért. Elnök : Kérem az elvtársat, szóljon szorosan a tárgyhoz. Bajkai Gábor : Megmondtam a kezdetét ; hozzátérek mindjárt a tárgyhoz. De ez lelkemet szúrja, népem ezért vetett belém bizalmat, hogy őszintén mondjam meg, hol fáj nekünk. Nekünk nem a pénzszükség fáj, hanem a kenyér és a gúnya fáj. Pénzt annyit keres ma egy munkásember, hogy nem fér a ládájába ; de mit vesz rajta? Semmit. Nem a pénzről van szó, hanem a gúnyáról meg a kenyérről. Most, engedelmet kérek, hozzátérek a termeléshez. Megértettem mindeneket. Hosszú nem akarok lenni már az idő rövidsége miatt sem. Mert magam beismerem azt, hogy itt napokat töltünk és semmit sem csinálunk. (Igaz ! ügy van !) De miért nem csinálunk? Mert némely elvtársam két óra hosszat is beszélt, pedig a másik, utána való, bevégezhette volna az ő beszédét. Ott vagyok vele, hogy rövid akarok lenni, majd végezzen a másik. De azt muszáj vagyok kijelentenem, hogy azt mondják, hogy a munkásosztály nem akar dolgozni. Sőt mi nagyon is akarunk. De sajnos, amint látjuk, hiába fordultunk az illetékes helyhez rimánkodással, sírással és kérelemmel, hogy a gépet használni akarjuk, hogy küldjenek benzint vagy )TET. 13