Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-4

72 Tanácsok Országos Gyűlése Î9Î9. évi június hó Í7. Nem tartottam szerencsésnek azt, hogy határvonalat húzott a népbiztosság a munkások száma szerint az üzemek között, különbséget tett a húsz munkásnál kevesebb vagy húsz munkásnál többet alkalmazó üzemek között. Nem tartottam szerencsésnek azért, mert vannak olyan üzemek, amelyek húsznál sokkal több munkást alkalmaznak és most anyag hiján vagy munkás- vagy munkahiány miatt szünetelni kénytelenek és nem végeznek produktiv munkát, viszont vannak olyan üzemek, amelyek 20—30—35 munkással dolgoznak s még sem végeznek produktiv munkát, nem mutatnak fel hasznot. Ezért azt kivánom a szocializáló népbiztosságtól, hogy vegye sorra azokat az üzemeket, amelyek húsznál kevesebb munkást alkalmaznak ugyan és ezek közül azokat, amelyektől a tanácsköztársaság hasznot húzhat, szocializálja, azokat az üzemeket pedig, amelyen bármennyi munkást foglalkoztatnak is, de improduktivek, csukják be. (Egy hang : Mindent nem lehet bezárni.) Nem mondom, hogy mindent, vannak olyanok, amelyeket ráfizetéssel is fenn kell tartani, de vannak, amelyekre nem okvetlenül szükséges ráfizetni. Vegyük ki az olyan üzemekből, amelyekre nem okvetlen szükséges ráfizetnünk, a munkásokat és tegyük olyan helyre, ahol produktiv munkát végezhetnek. Itt vannak például a vidéki nyomdák, amelyek 5—6 munkást foglalkoztatnak, nagy haszonnal dolgoznak a mai munkabérek mellett is, a hasznot most is zsebre teszik, a munkásokat kizsákmányolják, kapitaliskáskodnak ; itt vannak például a kiskereskedők és kisiparosok, a fodrászüzletek. Példát hozok fel, mert az előadó Varga elvtárs is ezt a példát hozta fel, amikor azt mondta, hogy ő megdöbbenve fogadta a fodrászoknak azt a szándékát, hogy őket szocializálják, és ezt lehetetlenségnek tartja. Abban a formában, ahogy ők kivánták, tényleg lehetetlenség volt. Azonban magának a tanácsköztársaságnak kell olyan üzemeket felállítani ezek mellé a nem szocializálható kis üzemek mellé, hogy ezekkel tegyen tönkre minden olyan kapitalista vállalatot, a mely akár csak egyetlenegy munkást is foglalkoztat és amely ezáltal munkanélküli jövedelemhez juttatja a tulajdonost. így van elvtársaim a kereskedelemben ép ugy, mint a kicsi üzemekben, például a czipőüzemben. Azon üzemek mellé, a mey éknek a szoczializálása lehetetlen, állitson fel a népbiztosság parallel nagyüzemet, amely vonja bele az ipari munkásokat és lassanként vonja bele magát a kisiparost is, aki a múltban munkanélküli jövedelmet húzott, ami azonban a jövőben lehetetlen lesz. Az összes üzemeket kisajátítani lehetetlen, azonban elő kell segiteni a tanácsköztársaságot ahhoz, hogy a saját üzemeiben maga is hasznothajtó üzletet folytasson, maga a tanácsköztársaság váljék részben állami kapitalistává. A szoczializált üzemeknél lehetetlen gazdálkodás megy. Itt van például a fővárosi villamos, amely 145 milliót fizetett rá egy évben azért, mert még ma is 30 filléres menetjegyet árusit. Ha tervbe vettük, hogy a villamos vasútjegyeket 1 koronára felemeljük, helytelen, hogy ekkor még a proletariátusnak egy része vagy kedvezményes jegyet vehet, vagy pedig egyáltalán semmit sem kell fizetnie. így megint csak oda jutunk, ahol a múltban voltunk, ráfizetünk. Nem tartom célszerűnek azt, hogy a proletárgyerekeknek vagy proletároknak olyan leszállított áron adjunk valamit, hogy a szocializált vállalatnak megint óriási deficitje legyen, nem tartom ezt célszerűnek különösen azért, mert hisz úgyis végeredményben a mutatkozó különbséget a proletariátusnak kell megfizetni. Nem tudom elképzelni azt, hogy a proletár, aki teljes fizetést élvez, s aki ha volna áru és egyéb cikk, mindent megvásárolhatna, amire szüksége van, de mivel ezt nem teheti^ kénytelen tartalékalapot gyűjteni, akkor miért engedjük el neki ezeket az 1 koronákat vagy 10 és 20 filléreket, mikor ezekből az összegekből gyűlnek össze azok a deficitek, amelyeket a tanácsköztársaság kénytelen viselni. A különféle termelő szövetkezetekre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy azok is ugy vannak berendezve, olyan bürokratizmussal, hogy legalább is ötször annyi munkást alkalmaz, s legalább is Ötször annyi üzemköltséggel tartja fenn a munkáját, mint amennyire szükség van. Lehetetlennek tartom, hogy ez igy menjen tovább. Például a fehérmegyei termelő szövetkezet központjában annyi írógép van, hogy mindegyikre nem is jut egy-egy levél sem naponkint. Az írógépek mellett azután annyi gépírókisasszony van, hogy nincsen mivel foglalkozniok, mert hiszen nincsen annyi dolog, hogy őket foglalkoztatni tudnák. Ezeket az állapotokat okvetlenül meg kell szüntetni. Azokkal szemben pedig, akik akár elvtársak, akár csak mű-elvtársak, akik kint a vidéken, vagy akár benn az üzemekben amerikáznak, az ország pénzügyi helyzetét lejtőre viszik, az a véleményem, hogy a proletárdiktatúrának nemcsak kifelé, de befelé is a legnagyobb mértékben érvényesülnie kell. Lehetetlennek tartom azt, hogy a munkásság egyrésze csupán csak azért, mert a múltban hozzá volt szokva, hogy korbáccsal álljanak a háta mögött, most nem törődik semmivel, elpazarolja a Tanácsköztársaság vagyonát, mert nincs a háta mögött az a szigor,. amelyet magunk között létesiténünk kell. A proletárdiktatúrát épen olyan szigorúsággal, sőt még; nagyobb szigorral kell végrehajtani befelé az üzemekben, mint kifelé a volt burzsoáziával szemben(Élénk helyeslés,) Elnök : Pogány elvtárs kivan szólani. Pogány József népbiztos: Igen tisztelt elvtársak ! (Halljuk ! Halljuk !) Csak egy-két percre vagyok kénytelen az önök türelmét igénybe venni.. Azzal az aprósággal kell foglalkozni, amelyet remélem, az elvtársak is nem a komoly, hanem humoros oldaláról fogtak fel, amely a második hadtestnek Siófokra való helyezését illeti. A dolog; a következőképen áll. Legelőször is le kell szögezni,, hogy a II. hadtest parancsnoksága ha már nyil-