Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-8

Tanácsok Országos Gyűlése Î9Î9. évi június hó 21 225 iámnak, hogy a munkásosztagból nemhogy a 20—21 éves emberek nem húzzák ki magukat, hanem ilyen emberek nagyon sokan vagyunk, akik .azt óhajtjuk, hogy a hazánkat felvirágoztassuk •és életre juttassuk és ne ezt a szennyet hurcoljuk. Igaz, hogy nem önmagamnak akarok már jót, hanem otthon van a nyomorék fiam, a másik meg oda van az olasz fogságban és otthon éhezik, nyomorog és rongyoskodik az unokám. És nekem otthon bujdosnom kellett, de nem azért, mert a proletárok bántüttak, hanem a 100 meg 50 holdas emberek "bántottak. Mert az ellenséget ók vezették vagy tizen. Engedelmet kérek, vannak proletárok, vannak falusi direktóriumok, amelyek nem érdemlik meg ezt a rettentő feddést, amiben itt részesültek. Kern vagyunk kénytelenek felvenni az olyan piszkokat, amiket nem érdemlünk meg és jogunk van, kötelességünk az olyan vádakat visszautasítani és visszavágni. Mert amikor egy honpolgár annyit dolgozik és dolgozott, amennyit én dolgoztam 63 éves létemre, a vádat nem fogadom el •és gyűlölöm azt az egyént, aki azzal vádolja a munkásosztályt, hogy a nép eladja a hazát. Nem adjuk el, sót teremteni akarunk mi, a munkásosztály. Azt is tanusitom, hogy odaadjuk mindenünket, lelkestől, testestől annak a vörös 'katonaezrednek, csak adjon a jó isten. De mikor nekünk sincs, elvtársaim, mi magunk is könyörgünk egy kis élelemért, mi nem adhatunk. Elhiszem, hogy vannak községek, amelyeknek van, de nem akarnak adni. Bocsássanak meg elvtársaim, én a szegénységijén nevelkedtem és abban is fogok bizonyosan •elpusztulni, de örömest pusztulok el, csakhogy az isten megadta még ezt egyszer érnem. Egyszer már szenvedtem ezért az elvért, de most ugy lehet, hogy örökösen szenvedni fogok. Nem baj, csak nyerjünk, de nem én, hanem az utódaink, «des minden elvtársaim utódjai nyerjenek, és ha ezt ki vívjuk, akkor minden egyes elvtársamnak neve méltó lesz, hogy bevéssék a falakba, hogy ezért a mi apáink harcoltak, vivtak. De engedelmet kérek és bocsássanak is meg, mert a múltkori beszédemből is igen-igen fontosat elhagytam. Engedjenek nagyon röviden, két szóval eltérni a tárgytól. (Halljuk! Halljuh!) A múltkor rettentően kellett volna megmondani, elvtársaim, de megbántottak és abbahagytam. Most csak azt kérem, hogy egy pár szót engedjenek még elmondanom. (Halljuk ! Halljuk !) Igen tisztelt elvtársaim ! Azt hiszem, ezt is Varga elvtársam emiitette fel és jogos igazsága van, amidőn a szegénység, cselédség bajait felhozta, s ezzel kezdtem akkor is beszédemet. Tagadhatatlan, hogy nálunk is bizony olyan lyukakban szenvedtek a szegények, cselédek, hogy csuda, de be is ismerik, hogy a jelenlegi kormányzótanács •ővelük igen jól tett. Azt is merem mondani, hogy meg kell nézni odahaza a pusztákat, hogy találnak-e bennük férfiakat, nőket, gyermekeket igen A TANÁCSOK ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK NAPLÓJA. I. és ilyen öreg embereket, mint én vagyok. Ki a vörös hadseregbe ment, ki az őrségbe ment, ki meg munkára ment, de mind azt mondották : Bácsi, azért maradjak itthon rokkant létemre, hogyha bejön az ellenség, testvéremre lövöldözzek ? Inkább megyek katonának, vagy munkásnak, vagy akárhová, de itthon azért nem maradok, hogy a testvéremet lövöldözzem azután. Kérem, én azt látom, hogy az a nép eleget tett ahhoz, amit a kormány tőle kívánhat. Nagyon rövid leszek, elvtársaim, csak még az az egy nagyon bánt, hogyha a jó Isten megsegít is, mig az a kerület kezünkre jön, sokáig tart. Eddig is szerettem volna a puskát a vállamra tenni, meg a nyulakból enni, de nem volt sz'abad még a földünkre sem hágni, a saját magunk földjére, nemhogy ott egy nyulat meglőni. Pedig a sajátom volt, mert van egy hold szőlőcském, meg még valami kevés. Egy hang : Ütötték volna bottal agyon ! Bajkai Gábor : De akkor engem ütött volna agyon a csendőrség, meg a szolgabíró. Igen tisztelt elvtársaim, nagyon megköszönöm türelmüket, csak azt kívántam megmondani, hogy igy bántak velünk, hogy még a saját magunk földjén sem engedték meg, hogy egy nyulat elfogjunk, mert az kellett a szolgabíró bácsinak, meg a csendőrőrmesternek. Köszönöm türelmüket, elvtársaim. (Elénk tetszés.) Elnök : Következik Gál János elvtárs. Gál János : Igen t. elvtársaim ! Minekutána az idő rövidre van szabva, az első tárgyakhoz nem szólhattam hozzá, nem is akarok most sem hosszasan beszélni, csak annyit akarok megmondani, az előtte szóló elvtársak hangoztatták a vidék dolgait. En Felsőzalából való vagyok, a Muraparthoz húsz kilométernyire van a lakásom. Azon a vidéken ugy volt berendezve már a kapitalistarendszer alatt is, hogy a nagyparasztokat sorban felmentették ; mind odaadták a gabonájukat azért, hogy otthon maradhassanak. Azoknak a kisembereknek meg, akik odahaza vannak — a járásomban a lakosságnak legalább is harminc százaléka földmunkás szegény, — ugy sincs semmijök, én ezt be tudom bizonyítani, fél-évszám nem látott bögréjük zsirt sem. Abból a nyomorult félliter vagy liter tejből, amit valahogy megtud szerezni minden másodvagy harmadnap, abból tengeti családját. Nem olyan virágos a földmunkásszegény helyzete, minfc ahogy azt' hallani lehet. T. elvtársak ! Én bementem egy bizalmi férfihez . . . (Felkiáltások : A tárgyhoz ! Zaj.) Elnök : Figyelmeztetem Gál elvtársat, hogy a hadügyi helyzet van napirenden, nem a közélelmezés. Gál János : Igen, már az előbb jelentkeztem szóhoz ehhez is, mindjárt rátérek a hadügyi helyzetre is. (Zaj és türelmetlenség.) T. elvtársak ! Ha már erről nem lehet beszélni, áttérek a hadügyre. Ami járásunkban, Zalában, április 21-ike körül, mint mindenki tudja, ellenforradalom volt. Volt ott minálunk egy 35 tagú KÖTET. 29