Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-8

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hő 21. 207 ipari munkásság. Ezek a mi vöröshadseregbeli földmives, paraszt vörös katonáink. Igaz, hogy ennek a hadseregnek a szellemét megjavította és egészen átalakította a budapesti ipari proletariátusnak a hadseregbe való bevonulása, de amit az ungmegyei, beregmegyei, (Éljenzés.) a kassai, a tiszántúli, tiszavidéki, székely és még egypár ezredbeli földmi ves katonák csinálnak, az különb, mint amit a világháborúban a német meg a francia gárdák csináltak. (Élénk helyeslés és taps.) De meg kell mondanom azt is, elvtársaim, hogy ezeknek az embereknek a politikai megbízottai sokkal különbek, (Ugy van! Ugy van!) sokkal becsületesebbek, sokkal több és becsületesebb munkát végeznek, mint a Budapestről odavomilt politikai megbizottak. (Ugy van! Ugy van !) Én jelen voltam, amikor Abosnál a 101-esek és a 33-asok ugy megverték a 30-ik cseh ezredet, hogy az a legközelebbi hadrendből már egészen eltűnt. Igaz, hogy sok vesztesége volt a békéscsabai és a 33-as ezrednek, azonban a halottak között volt a politikai megbízott is, egy 21 esztendős »zsidógyerek«. A zászlóaljparancsnok meg négy katona sírt és azt mondották, hogy ezt az embert legjobban sajnálják. Megkérdeztem, ki volt ez, azt mondották : a politikai megbízott. Kérdeztem, hogy miért sajnálják, s azt felelték : mert mindig elől volt és becsületes dologra tanított bennünket. Beszélgettem a békéscsabaiakkal és a 33-asokkal, és mondhatom, hogy ha nincsenek is olyan világos fogalmaik a proletárdiktatúráról, de érzésben feltétlenül becsületesebb hívei a proletárdiktatúrának, mint sok defaitista, hitvány kormánybiztos. (Élénk, helyeslés és taps.) Azt meg kell állapitanom elvtársaim, hogy ezekkel az emberekkel szemben nekünk igazságosaknak kell lenni. Igazságosaknak kell lennünk olyan értelemben, hogy Bocskay, Rákóczi vagy Bethlen becsaphatták őket és ígérhettek szabadságjogokat, nekünk azonban, akik nem ismerünk mást, mint a dolgozók uralmát, ezekkel szemben igenis minden irányban igazságosan és becsületesen kell eljárnunk és arra kell törekednünk, hogy az ipari proletariátus mellett ezt a mezőgazdasági proletariátust is megnyerjük a magunk részére. Nem nehéz ez elvtársaim ( Ugy van ! Ugy van !), csak az embernek hitének és eszének kell lenni. (Ugy van ! Ugy van !) Nem igaz, az, hogy ezek született ellenforradalmárok (Felkiáltások : Nem ám !), nem igaz, hogy nem érdemlik meg a megbecsülést, nem igaz az, hogy nem lehet őket felvilágosítani. Csak egyetlen egy dolgot kell nekünk, elvtársaink, szemünk előtt tartanunk, hogy igenis, ha proletárdiktatúráról és a proletáruralomról van szó, akkor meg kell vetnünk és üldöznünk kell a proletariátus olyan rétegét, mely a proletáruralmat ugy képzeli, hogy helyébe ül a régi arisztokráciának, uralmat akar gyakorolni hitványán, rebacholva és az egész proletárdiktatúrát kompromittálva. (Éljenzés.) Ezt a réteget letörjük, . . . Vágó Béla népbiztos : Le bizony ! Landler Jenff :. . . legyen az ipari munkás, akf a gyárban dolgozik, vagy tisztviselő, legyen akár a bürokráciában vagy a gyárban elhelyezve. Igenis rá fogunk jutni arra, hogy megtaláljuk azt a becsületes utat, amelyen magunkhoz fogjuk ölelhetni a mezőgazdasági proletariátust és ez előtt a mezőgazdasági proletár előtt vegye le mindenki a kalapját. Nézzék meg a fronton elvtársaim ezeket az embereket, hatszoros-nyolcszoros túlerővel szemben nem nemzeti szinü szalagért, hanem igenis a proletárdiktatúráért küzdenek. Mindegy nekem, hogy hogyan fejezi ki magát. Ha ugy fejezi is ki magát, hogy : tudom mi a proletárdiktatúra. A proletárdiktatúra az, hogy a paraszt többé ne legyen kutya ebben az országban és ne rabolhassanak és ne zsákmányolhassanak ki bennünket az urak. Elég nekem, ha ezt tudja és sokkal többet ér szememben, amikor ezt tudja és hajlandó meghalni ezért az ideálért és nem itthon kritizál. (Ugy van!) Én tehát azt mondom, elvtársaim, ha csak egy csepp hitünk van, látnunk kell, hogy ittnem kell semmit a világon diplomatizálni. Semmi egyebet nem kell megcsinálni, mint amit Böhm elvtársam mondott : segítsenek bennünket itthon az elvtársak. Segítsenek olyan irányban, hogy ne vicceljenek, ne legyenek defaitisták. Hiszen milyeneket hallunk? Paulik és Münnich elvtárs lejöttek tegnapelőtt Budapestről és mind a ketten a nyakamba borultak. A szovjetházban hallották — most ez egyszer nem a szocialista klubban, hanem a szovjet házban és Münnich azt mondotta, hogy azt fel kell robbantani, — egészen I pozitív forrásból, hogy Böhm megszökött és ellenforradalmár lett, a harmadik hadtestet pedig egész törzskarával együtt felkoncolták. Elvtársak. Ilyen híreket terjesztenek és mindezek a katonák közé is eljutnak. Nem ilyen dolgokkal, hanem komoly, becsületes munkával kell az ipari proletariátusra hatni. Elvtársaim, legalább azt tegyék meg, hogyha itthon van az illetőnek felesége vagy asszonya, és bemegy a gyárba, hát igazán a legkevesebb, amit megtehetnek az elvtársak, hogy szeretettel kezelik annak ügyét, szeretettel bánnak el az illetővei, és valamikepen segítik, semhogy akadályozzák őket annak a célnak az elérésében, amit ők akarnak. Meg kell jegyeznem az elvtársaknak, hogy amit Böhm elvtársam itt elmondott arról, hogy milyen nagy a mi fogyatékunk, erre vonatkozólag is ugy áll a dolog, hogy leginkább az az oka ennek, hogy nincs utánpótlás. Mert ne gondolják, hogy ezek az emberek mind meghalnak. A 40 %-ból nagyon sok megsebesül, de különösen az ipari proletariátus 25—30 napig egyfolytában való strapát nem bír. Ezt pihentetni kell. Ha nem pihentetik, kidül. A gyárban kiszedték a velejét. Ha odajön az a 38—40—50, sőt 55 éves ember és naponta húsz vagy harminc kilométert gyalog megtesz, beteg lesz és négy hétre el kell küldeni haza üdülni. Ez mind megszűnik abban a pillanatban, amikor nekünk pótlásunk lesz és az embereket okszerűen