Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.
Ülésnapok - 1919-8
. Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 21. 2)1 diktatúráért. (Igaz! Ugy van!) Ilyen kérdések föltételének nincs értelme, igy a kérdést többé elintézni nem lehet. (Mozgás és zaj.) Csak erre lehet nyíltan, becsületesen és őszintén A r álaszolni, mert el kell mondanom, hogy a vörös hadsereg ma diadalokat arat, de önök épngy tudják, mint én, az elmúlt napokban itt lefolytatódott külügyi vita eléggé megmutathatta azt, hogy nemcsak a csehek ezidoszerint a mi ellenségeink, mi várhatunk máshonnan is támadást. Be fog-e következni a támadás, vagy nem fog bekövetkezni, ennek a kérdésnek a taglalása e pillantabn ide hozzánk nem tartozik. Tovább megyek. Ha biztosan tudnám, de csak szubjektív benyomások alapján biztosan tudni, hogy nem fognak támadni, nem lehet, — objektiv bizonyíték erre nincs — akkor a Tanácsköztársaságnak, a hadseregfőparancsnokságnak úgyis az volna a kötelessége, hogy gondoskodjék arról, hogy meg ne támadhassanak bennünket, vagy ha megtámadnak bennünket, ott is becsülettel meg tudjuk állani a helyünket. De elvtársaim, egy kis hadsereggel, egy nagy fogyatékosságban szenvedő kis hadsereggel minden fronton harcolni, körháborut viselni, azt nem lehet. Március 21-én azt mondottuk, hogy egyáltalában nem lehet körháborut viselni. Május 2-ika után három héttel megállapítottuk egymás között, hogy ma már tudunk körháborut viselni, mert olyan erősek vagyunk ; ma már attól sem ijedünk meg, ha több oldalról kapnánk támadást ; annál hamarább tudnánk tiszta helyzetet teremteni. Ma azonban, sajnos, ismét abban a helyzetben vagyunk, hogy lefogytunk, mert nem kapunk semmi néven nevezendő támogatást. Az tehát a kérdés, tudunk-e kapni támogatást? Akar-e a proletárság erkölcsi támogatást adni? Ez azt jelenti, hogy véget vet a rémhíreknek, megbarátkozik a nélkülözésekkel, ruha nélkül marad, százszor is ruha nélkül marad, százszor is megfelelő táplálkozás nélkül marad addig az ideig, amig biztosítani tudjuk a Tanácsköztársaságot. Azután tovább kell menni. Van-e a proletárságban elég erő arra, hogy egyfelől a hadsereget most rögtön, azonnal, órák alatt, hangsúlyozom, órák alatt, meg tudja megfelelő kiképzett katonákkal erősíteni, másfelől van-e a proletárságban elég erő és elég elszántság arra, hogy necsak az ipari proletárságot vigyük ki a frontra, hanem vigyük a mezőgazdasági proletárságot is és itt azt a kérdést kell felvetni . . . Egy hang : A tisztviselőket is ! Böhm Vilmos népbiztos : . . természetes, hogy a tisztviselőket is ; ez előttem nem is lehet kérdés, — azt a kérdést kell felvetni a mezőgazdasági proletárságnak képviselői előtt, van-e neki elég ereje arra, hogy a mezőgazdasági proletárokat bevigye a hadseregbe, mert a mezőgazdasági proletárság, mint harci elem igen kiváló elem és igen nagy szükségünk van rá a hadseregben. Ha ezekre választ tudunk kapni, igenlő választ, de az igenlő választ nem szavakban, elvtársaim, hauem tettekben, cseA TANÁCSOK ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK NAPLÓJA. I. lekedetekben, akkor cselekedjünk rögtön azonnal, hogy hogyan, az most mellékes. Ha igenlő választ tudunk kapni és nem is tudom máskép elképzelni — hogy hogyan, csak ugy képzelem, hogy ennek a tanácskongresszusnak be kell fejezni ma időlegesen a tanácskozását és minden erejével a vörös hadseregnek segíteni. (Hosszantartó taps.) Ez csak egy felvetett gondolat volt, ez nem jelent semmit. Újra hangsúlyozom, hogy nem próbálok én itt most szónoki sikereket aratni, azt szeretném, ha eltalálnám azt a gondolatot, hogy küzdhessünk és küzdjünk tovább, de csak akkor, hogyha magában a pro]etárságban megvan az akarat, hogy tovább küzdjön. Ha nincsen meg az akarat, erre kell azután őszinteséggel válaszolni, — őszintén mondják meg az elvtársak, hogy megvan-e az akarat, hogy tovább küzdjön, vagy nincs meg az akarat. Ne tapsokban, hanem őszintén kell itt a gyárak hangulatát ecsetelni : akar-e a proletárság tovább harcolni? Ha akar, meghozza-e ezt az áldozatot? Mert itt kell valamire rámutatnom. Nem azt kérdezem én, hogy akar-e a proletárság proletáruralmat. Erről a kérdésről itt a tanácsok kongresszusán tárgyalni nem lehet. Ez a kérdés nézetem szerint el van döntve. Nem azért, mert határozat van rá, hogy mi a proletárok uralmának elvi alapján állunk, hanem azért, mert erről meg vagyunk győződve mindnyájan. Bemélem, az elvtársak is meg vannak róla győződve, hogy a proletárság egytől egyig mind egy szálig azon az alapon áll, hogy a proletárság uralma fenntartandó s hogy az fennmara dj on. ( ügy van !) Azt is tudjuk mindnyájan, hogy a proletárság uralmát nem lehet máskép fenntartani, mint a proletárdiktatúrának nem elvi, hanem gyakorlati alkalmazásával. (Ugy van !) A proletárdiktatúra adja meg az alapot arra, hogy proletáruralom legyen. Arra tehát, hogy a proletárok akarnak-e proletáruralmat, akarnak-e proletárdiktatúrát, én választ nem kérek. Az a vita, amely itt folyt erről a kérdésről, az én szememben egyénileg — nem tehetek róla — meddő vitának tűnik fel. Ugy érzem, hogy a proletárság ezt a kérdést a maga számára már eldöntötte. Ellenben az a kérdés, akar-e a proletárdiktatúráért, — sőt nem is megyek odáig, mert a proletárdiktatúra eszköz a proletáruralom fenntartására — akar-e a proletárság a proletáruralomért áldozatokat hozni (Ugy van !), érezhető áldozatokat hozni, most rögtön, azonnal áldozatokat hozni? Én nem fogok itt véleményt nyilvánitani. önök mondják ei a véleményt, azt, amit mi magunk között megvalósítottunk, ha öten-hatan összejövünk egy tanácskozásra : mindenki köteles elmondani a véleményét. Nem kertelni, ne legyen senki egyszerű, névleges szavazó, hanem mondja meg, akar-e a proletárság harcolni. Felelőssége tudatában, azok nevében mondja el mindenki, akiket képvisel : akarnak-e áldozatokat hozni, — most, rögtön, azonnal. Ha igen, — akkor el van döntve a kérdés, KÖTET. 26
