Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

120 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 19. ját, fehérgárdáit : akkor elvtársaim, itt állnnk minden oldalról fehér ellenforradalommal körülvéve, amelyek kényelmesen, az entente jóvoltából kényelmesen, juthatnak felfegyverzéshez, gépfegyverekhez, munícióhoz, és akkor kezünk, lábunk meg lesz kötve. Mert nem tarthatunk akkora hadsereget, mint amekkorára szükség van és nem tarthatunk akkorát sem, aminőre szükség van arra, hogy az ilyen kivülról jövó fehér ellenforradalmakkal, vagy akár a saját ellenforradalmi mozgalmainkkal szembeszállhassunk. (Ugy van! Taps.) Ez is egy rendkívüli fontos szempont, elvtársaim, amely engem arra bir, hogy ne tudjak egészen arra az álláspontra helyezkedni, amely a Clémenceau-féle feltételeket teljesitené. De vannak, elvtársak, még egyéb szempontok is. Ne feledjük el, elvtársaim, hogy mi, ahogy Kun elvtárs is az egész beszéde folyamán igen helyesen hangsúlyozta, elsősorban a világ proietárságának a szolidaritására épitünk és épitettünk és építenünk kell a jövőben is. Merem állítani, minden alkotmánynál, minden rendeletnél, mindennél a világon biztosabb fundamentuma a magyarországi tanácsköztársaság fennállásának a világ proletárságának a szolidaritása. Ez a mi szemünkben a döntő záloga annak, hogy mi életképesek maradhatunk és egyáltalán fennmaradhatunk. Ha pedig ez igaz, elvtársaim, és ez a mi döntő külpolitikai tételünk, akkor azt kell mondanom, amikor mi békét kötünk Clémenceauval, amikor mi békét kötünk az entente imperialistáival, akkor mi nem közeledünk egy lépéssel sem az entente proletárjaihoz. Sót ellenkezőleg, (ügy van!) mindig azt kell látnunk, hogy minél jobban támadnak bennünket az entente imperialistái, annál rokonszenvesebbek vagyunk az entente proletárjainak szemében, (Ugy van! Nagy tetszés. Taps.) Ámig mi csak manifesztumokkal lombardiroztuk az entente proletárainak rokonszenvét, addig bizony alig-alig érkezett erre visszhang. De mióta fegyverrel a kezünkben állunk ellen Clémenceauéknak, azóta a francia és olasz proletárság szive megnyílt velünk szemben, azóta rokonszenv-sztrájkok törtek ki a mi kedvünkért, vagyis, elvtársaim, azt kell látnunk, minél erősebb háborút viselünk az entente uralkodó osztályaival, annál szorosabbá válik a kapcsolat az entente elnyomott osztályaihoz, az entente lenyomott preletáraihoz. (Ugy van!) Ha tehát mi a világ proletárainak a szolidaritására épitünk, akkor az •én véleményem szerint Clémenceauékat és általában az entente uralkodó rétegeit arra kell kényszeritenünk, hogy velünk szemben gonoszul járjanak el, velünk szemben fegyveresen lépjenek fel, velünk szemben a kapitalista gazság minden módszerét alkalmazzák, mert ezzel kompromittálva lesznek, elvtársaim, a saját elnyomott osztályaik előtt, ezzel kényszeritik ki a legbiztosabban az elnyomott osztályaik rokonszenvét a magyarországi Tanácsköztársaság számára. (Ugy van ! Ugy van ! Nagy taps.) Ez, elvtársaim, azt hiszem, egyik döntő meggondolási ok, amiért nekünk rendkívül óvatosan kell kezelnünk ezt az egész Clémenceau-féle csalafintaságot. T. elvtársak ! Van azonban még egy renkivül jelentős szempont, amelyet szintén meg kell gondolnunk, és amelyet egészen bizonyos, hogy Kun elvtárs is velem együtt és önökkel együtt ugyanúgy meggondolt. Jp ez az, hogyha mi most a csapatainkat visszavonjuk, ha mi belemegyünk abba, hogy ezek a határok legyenek a mi határaink, ha mi belemennénk abba, hogy ezek a területek elszakittassanak a föderativ magyarországi tanácsköztársaság testétől, ezzel azoknak a területeknek egész ottlakó proletárságát kiszolgáltatnék az osztályelnyomásnak, (Ugy van! Ügy van!) újból kiszolgáltatnék a kapitalista kizsákmányolásnak. Ez egyik döntő nemzetközi szempont arra, hogy nekünk rendkívül óvatosan, vigyázatosan kell kezelnünk ezt a kérdést és nagyon körültekintően kell eljárnunk, mielőtt egy ilyen kiürítésre vagy csapatvisszavonásra határoznánk el magunkat. T. elvtársak ! En ezzel körülbelül el is mondottam azt a néhány szempontot, amire az önök figyelmét fel akartam hívni. Csak azt szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ne higyje itt senki egy pillanatra sem, mintha az, amit én mondok, olyan politikának az ajánlása volna, amely a magyarországi tanácsköztársaság fönnállását, életét akarná kockára tenni. Ezt én lelkiismeretlen, lelketlen politikának tartanám. Meg vagyok róla győződve, hogy a magyarországi tanácsköztársaság bukása vagy halála egyáltalában nem segíti előre a nemzetközi világforradalmat

r sőt hátráltatja, még a legszebb, leghősiesebb halálunk is csak aliadályozója volna a világforradalom továbbfejlődésének. Nekünk igenis élnünk kell, további fenimaradásunkat biztositanunk kell. De olyan a heljzet, ugy látom magunk körül a világ helyzetéi, hogy a mi életünket csak komoly halálmegvetéssel tudjuk biztosítani, olyannak látom a helyzetet, hogj nekünk a békére feltétlenül szükségünk van, nekünk békét kell — ha nem is minden áron, de igenigen nagy áron is — kötnünk, de olyan a világnak a helyzete, hogy mi a békét e pillanatban csak a további háború árán kaphatjuk meg. (Ugy van !) És ez az, amit én a mi külpolitikánk lényegének szeretnék. Ha élni akarunk, legyen bennünk halálmegvetés, ha békét akarunk, szánjuk el magunkat a háborúra, a további háborúra, a szó legteljesebb mértékében integrális háborúra, az egész tanácsköztársaság minden erejét, erőforrását emberben, élelemben, nyersanyagban, mindenben a világon a háború szolgálatába kell állítanunk, nem mert militaristák vagyunk, — nevetséges volna, ha valaki ezzel a váddal jönne — hanem azért, mert a mai világpolitikai helyzetben sem jegyzékekkel, sem kiáltványokkal, sem szavakkal, sem a világ lelkiismeretére való apellálással nem dönthetjük el megszabadulásunk sorsát, hanem pusztán a fegyverre való apellálással, a fegyver erejével kény-