Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 19. 119 megtámadjanak bennünket. Én azt mondom : Ha mi aláírjuk és elfogadjuk ezeket az úgynevezett békefeltételeket, ha visszamegyünk azokra a sztratégailag rettentően kedvezőtlen vonatakra, folyatódik ellenünk a blokád, megindul a mozgósítás, megindulnak a francia csapatok, fokozódik a nyersanyag- és élelmiszerhiány, ki biztosit bennünket arról, hogy ebben a számunkra percről-percre kedvezőtlenebb szituációban, mához két, három vagy négy hétre nem fog-e az entente bennünket az egész vonalon ugyanúgy megtámadni, mint ahogy megtámadott volna bennünket most is, ha tudott volna? (ügy van ! ügy van ! Taps.) Erre semmiféle garanciánk nincs. Abban a jegyzékben nem az van, hogy velünk egyidőben vegyék vissza a csehek és a románok csapataikat ; nem ; csak az van, hogy miután mi visszavettük csapatainkat, akkor fogják a csehek és a románok is visszavenni az ő katonaságukat, arról pedig egyáltalában nincs szó, hogy a jugoszlávok, hogy a franciák is visszavonnák csapataikat. Még egy, élvtársaim. Hogy ez a béke megszabná Magyarország összes határait, erről szó sincs. Csak a cseh és román határokat szabja meg, ellenben a jugoszláv határokat, a déli határokat egyáltalában nem jelöli ki. Vagyis az entente-nak joga volna ahhoz, hogy bármely pillanatban olyan határkijelöléseket szabjon meg, amelyeket azután egyáltalában nem lehetne elfogadni, s amelyek teljesen életképtelenné tennének bennünket ; s bármely percben jogot kapna ahloz, hogy a jugoszláv és a francia csapatokat ellenünk megindítsa anélkül, hogy még ezt a darai papirost, ennek feltételeit is meg kellene sztgnie. (Ugy van !) Ez a helyzet és ezt kell mérlegelni, amikor véglegesen döntünk abban, hogy ink a teendőink, hogy milyen cselekvéseket kell a jövőben választanunk. Tisztelt elvtársak ! Azt is mondhatnák, hogy az, amit itt mondok, irreális politika ; azt is mondlatnák, hogy lehetetlenség, hogy egy ilyen kicsiny »rszág a maga rettentően züllött viszonyaival, jazdasági Ínségével felvehesse a harcot az entente igész világimperializmusával szemben. Ez igaz, ílvtársak, nem is állítom, hogy az entente világmperializmusával szemben, ha nekünk választásunk volna, hogy akkor nekünk fel szabadna rennünk a harcot. Őrültnek tartanám azt a politikust, aki azt ajánlaná a magyar proletárságnak, hogy provokálja ki magával szemben az entente imperializmusát, hogy provokálja ki magával äzemben azt, hogy ellenünk jöjjön a világ minden kapitalista hadserege, őrültnek és gonosztevőnek tartanám azt a politikust. De nem arról van szó, hogy mi most olyan politikát kezdjünk, amely ezt kiprovokálná, hanem arról van szó, hogy benne vagyunk egy helyzetben, hogy tőlünk függetlenül — akár akarjuk, akár nem — ellenünk vannak már felsorakoztatva a világ imperialistái, hogy körülbelül mindegy az, hogy engedékenyek vagyunk-e vagy sem, körülbelül mindegy, hogy apróságokban hogyan viselkedünk, amíg a lényeget, a proletárgág diktatúráját fenntartjuk, többet mondok, még csak nem is a proletárság diktatúráját. Mert ezek az úgynevezett békefeltételek nem külön rosszabb bolsevik feltételek, nehogy azt higyje valaki, hogy a tanácskormány léte provokálta ki azokat. Ezek ugyanazon békefeltételek, amelyeket a Károlyi-kormány kapott volna, ezek olyan békefeltételek, amelyek megfelelnek az entente imperialista rabló hajlamainak s bármilyen kitűnő kormány, az entente szivének-lelkének bármilyen kedves kormány ülne is itten, ugyanezen feltételeket kapná, sőt merem állítani, hogy árnyalatokban mi jobb feltételeket kaptunk, mert nekünk volt aktiv hadseregünk, mig a Károlyi-kormánynak nem volt aktív hadserege. (Élénk tetszés.) Ne terjedjen el az a legenda, hogy ha burzsoá-kormány ülne itt, az jobb békét kapott volna, mert fordítva áll a dolog, vagy semmilyent, vagy ennél is rosszabb békét kapott volna s a diktatúrának és tanácsköztársaságnak tulaj donithatjuk azt, hogy ma nem Vyx úrral, nem egy katonai közeggel, egy alezredessel kell szóbaállanunk, hanem Clemenceaunak magának méltóztatik közvetlenül hozzánk fordulni és hogy egy sereg helyen jobb határokat szabtak meg, mint ahogy ezt a Károlyi-kormánynak tették volna. Jobb határokat, de mégis elfogadhatatlan határokat, mert nem tudunk e határok között semminő formában megélni, és mert nincs garanciánk arra, hogy holnapután nem boritják-e fel újból ezen határokat. Nincs garanciánk arra, hogy a holnapután következő héten nem fogják-e követelni — sőt bizonyos, hogy fogják követelni, — hogy egész hadseregünket szereljük le, mint ahogy követelték ezt a németektől, Ausztriától s minden legyőzött államtól. Látják most ők, hogy egy bolsevik uralom kezében, a proletrádiktatura kezében veszedelmes fegyver az a hadsereg, sokkal veszedelmesebb, mint akár a német, akár az osztrák, akár a régebbi magyar kormányoknak kezében volna. Nyilvánvaló és bizonyos tehát az, hogy ők követelnék azt, hogy mi a hedseregünket egy megszabott időpontban és megszabott keretek között szereljük le. Még egyet, elvtársaim. Képzeljék el önök, hogy belemegyünk ezekbe a határokba, hogy elfogadjuk ezt a látszólagos békét. Képzeljük el, elvtársaim : ha mi ilyen rettentő stratégiai helyzetbe szoríttatjuk magunkat, ha mi eleget teszünk annak az entente parancsnak, ez a mi hadseregünk megtizedelését, a mi hadseregünk teljes redukálását jelentené. Viszont azt is el tudjuk ebben a helyzetben képzelni, hogy az entente betartja papiroson a megállapodásokat, nem küld ellenünk francia vagy szenegál csapatokat, ellenben suttyomban, amit majd diplomáciailag minden percben letagadhat, felfegyverzi ellenünk a határainkon, az így megállapított határainkon tul levő városok burzsoáziáit, ellenünk küldi Nagyvárad, Temesvár, Pozsony, Kassa, Szeged, Arad, stb. igy általa eltépett, meghódított városok burzsoázia -