Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

112 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hő 19. Nincs titkos diplomácia, t. elvtársaim, még a diplomáciának motívumait is el kell árulnunk, le kell lepleznünk az elvtársak előtt, és elmondjuk azt, hogy akkor, midőn ráépitettük a sorsunkat a nemzetközi proletárforradalomra, ugyanakkor nem állunk egy doktrinárius állásponton, nem mondjuk azt, bogy csak a nemzetközi proletárforradalom az, amely bennünket segithet, de ki kell használnunk mindazokat a szakadékokat, mindazokat az ellentéteket, amelyek elválasztják • egymástól a különböző, velünk szemben ellenséges - érzületű entente-imperialista államokat, (ügy van ! Ügy van !) Abban a kérdésben, t. elvtársaim, kétségtelenül egy valamennyi imperialista állama az ententenak, bogy a bolsevizmust meg kell fojtani. Kétségtelenül egységesek abban, hogy a Tanácsköztársaságot le kell szúrni, hogy a Tanácsköztársaság életének véget kell vetni. Ellenben Ma; gyarország, t. elvtársaim, nemcsak egy tanácsköztársaság, nemcsak egy bolsevista jár/ányfészek, hanem egy olyan gazdasági terület is, amely vagy ide, vagy oda csatolható, vagy egyik, vagy másik imperialista csoport érdekszférájához • csatolható, Magyarország egy olyan ország, melyben ezidőszerint más hatalom és más rend, mint a, proletárdiktatúra és ennek rendje el nem képzelhető. (ügy van !) Ëpen ezért, t. elvtársaim, ez a Magyarország, amely alkalmas gyarmatosításra, amely alkalmas arra, hogy valamelyik imperialista -csoport érdekszférájához hozzácsatolható legyen, olyan konc, mely felett az entente-imperializmus nem egyezhet meg. (ügy van! Taps.) T. elvtársaim ! Hogy a mai helyzet az a helyzet, amelyet teremtett az a jegyzék, amely az elvtársak előtt fekszik, s amelyet Clemenceau intézett hozzánk a szövetséges és társult államok kormányainak nevében, amely meghatározza, ha nem is teljes mértékben az uj Magyarország határait, ez a helyzet, amelyet teremtett ez a jegyzék, kétségtelenül olyan, amely nagy és mély megfontolást és meggondolást igényel. A határoic, •t. elvtársak, még nincsenek is teljesen megállapítva. Ama bizonyos Damokles-kard még ott füg a fejünk fölött, mert ott, ahol a vörös hadsere^ csapatai nem nyomultak még előre, ott t. elvtársaim, még nem is állapították meg a határokat, fentartották maguknak a jogot, hogy legalább ezen a helyen még irgalrnatlanabbul bánjanak el velünk, (ügy van ! ügy van !) De ezek a határok t. elvtársaim, az a terület, amelyet ezek a határok zárnak be, semmi esetre sem olyanok, hogy ezen a területen még a legteljesebb, a mai nemzetközi forgalom lehetőségeinek legteljesebb kihasználása mellett is biztosíthatnék a megélhetést a proletariátus számára. A helyzet ugyanaz ma a proletariátus szempontjából nemzetközileg, mint volt annak idején a proletárdiktatúra intézményesítése előtt Magyarországon belsőleg a kapitalizmussal szemben. Annak idején az éhségnek két formája, jóformán kétféle milieu-ben való éhezés között kellett választani. Most, elvtársak, a választás tulaj dónké pen csaknem ugyanaz : választani aközött, hogy egymást faljuk fel ennek az igy körülhatárolt országnak a területén, vagy választani aközött, hogy harcoljunk, más faljon fel bennünket vagy rákényszeritsék valamelyes formában a békét azokra, akik minket fel akarnak falni. A választás látszólag könnyű, elvtáisak, és legkönnyebb dolog volna a forradalmi háború továbbfolytatását elhatározni és azt mondani, hogy nem állunk szóba senkivel, azt mondani, hogy harcolni fogunk, folytatjuk a forradalmi háborút egészen addig, amíg kikényszeritjük magunknak azt a békét, amely biztosítja, ha nem is teljesen az autochton megélhetés lehetőségét, de biztosítja azt, hogy a nemzetközi forgalomba való bekapcsolódás mellett valamiképen meg tudunk élni. Én, elvtársaim, egv brüszk visszautasítás álláspontjára, a szóba nem állás álláspontjára mégsem tudtam és nem is tudok most sem helyezkedni. (Helyeslés.) Amiként annak idején, amidón rosszul állottunk a harctereken, kifejtettem azt, hogy hajlandó vagyok bárminemű breszti békébe belemenni, ma is, tisztelt elvtársak, ez az álláspontom akkor, amidőn jól állunk, amidőn győzünk a frontokon, amidőn verjük a velünk szembenálló kis falánk imperialista államok hadseregeit, amidón azok a hadseregek, amelyek velünk szembenállanak. dezorganizálódnak és forradalmosodnak, amidőn ezekben az országokban kormányválság van épen a proletariátus forradalmositása folytán ; mégis ma is az az álláspontom, hogy hajlandóknak kell lennünk a békére, hajlandóknak kell lennünk a vérontás megszüntetésére egy tisztességes békének a reményében, egy relative tisztességes béke reményében, mert minden béke reánk nézve nem lehet más, mint egy breszti, vagy egy bukaresti béke, amelyet a forradalom feltétlenül felfordít, amelyet a forradalom feltétlenül megdönt ! (Lelkes taps.) Hogy miért vagyok, tisztelt elvtársak, ezen az állásponton, azt röviden megindokolom a következőkkel : Ma a nemzetközi helyzetnek a súlypontja a németországi és német-ausztriai békének a kérdése. Azok a békefeltételek, amelyeket az entente rádiktált, ismételten hangsúlyozom, rádiktált Németországra és amelyeket rádiktál Német-Ausztriára, ezek a békefeltételek olyanok, amelyek teljes mértékben lehetetlenné tesznek mindennemű kapitalista gazdálkodást ebben a két országban. A német kapitalizmus ép ugy, mint a német-osztrák kapitalizmus egyszersmindenkorra meghalt, ha ezeket a békefeltételeket aláírják. Ez a hóditások és hadisarc nélküli béke, amelyet az entente Németországgal és Német-Ausztriával kötni akar, egész egyszerűen olyan mértékű kifosztását jelenti e két ország gazdasági életének, mint aminő kifosztásra csak a háború idején volt példa a németek részéről, akik a legjobban értették azt, hogy hogyan