Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-815

815. országos ülés 1918 Julius 31-én, szerdán. W egész röviden mutassak még rá a t. kormány részéről elejtett egypár, igénytelen nézetem szerint nem szerencsés kijelentésre és nagyon kérem az igen t. kormány tagjait, hogy ne méltóztassanak ezt bárminő kákán csomót keresésnek vagy kritizálási vágynak tulajdonítani, hanem kizárólag azért térek rá erre a kérdésre, mert nagy súlyt helyezek arra, hogy a mi háborús gazdálkodási politikánk a külföld és Ausztria előtt kellő világitásban álljon, hogy lehetőleg eloszlassuk azokat a végzetes félreértéseket, melyeket, fájdalom, mesterségesen szítanak legkülönbözőbb ellenségeink, melyekkel szemben tehát nekünk legnagyobb óvatosságra van szükségünk, nem hogy szépítsük a helyzetet, hiszen arra egyáltalában nincs szükség, hanem hogy ne tegyünk oly kijelentéseket, melyek félreértésekre adhatnának okot. Nemrég az osztrák kormánynak, igazán nem emlékszem, melyik tagja, jelentette azt ki, hogy Magyarország csak csekély töredékét szolgáltatja Ausztria részére annak a mennyiségnek, amit béke idejében adott. Nagy sajnálatomra az igen t. kormánynak valamelyik tagja részéről ugyanezt a kijelentést hallottam. Már pedig, ha helyesen állítjuk be a kérdést, ez a kijelentés rektiflkáczióra, helyesbítésre szorul. Mert hiszen a magyar szükségletbe beletartozik a hadsereg magyar részének ellátása, az osztrák szükségletbe beletartozik a hadsereg osztrák részének ellátása, hiszen békeidőben az beleszámított a Magyarországból Ausztriába kivitt gabonamennyiségbe, amelyet a hadsereg osztrák részének élelmezésére fordítottunk, eltekintve attól, hogy e békeszükséglet természetesen a békelétszámnak felelt meg, tehát a jelenlegi szükségletnek csak csekély töredéke volt. Ha tehát ezt beleszámítjuk abba a mennyiségbe, amelyet Magyarország Ausztriának szolgáltat, akkor nemcsak azt az utóbbi években — fájdalom — csekély mennyiséget kell számitanunk, amely az osztrák polgári lakosságnak adatott, hanem számitanunk kell a hadseregellátásnak azt a hányadát is, amely a hadseregben szolgáló osztrák honpolgárok ellátására forditatik, (Ugy van!) és ha ezt is számításba veszszük, akkor azt hiszem, hogy hat millió métermázsánál feltétlenül több fog kijönni, — hiszen nem ismerem a pontos számokat, de azt hiszem, ezzel mindenesetre minimális határt állapítottam meg — tehát közel fele annak a mennyiségnek, amelyet Magyarország jó termés mellett adott Ausztriának. Ha ezt összehasonlítjuk az utolsó évek rettentő rossz termésével, azt hiszem Magyarországot nem érheti az a szemrehányás, hogy nem tett meg az osztrák állam részére mindent, ami az adott körülmények között lehető volt. (Ugy van!) A másik, nem egészen szerencsés kifejezése az igen t. közélelmezési minister urnak az volt, hogy Magyarország el van látva. Hogy miképen nézett ki ez az ellátás ezelőtt pár hónappal, arra rámutattam egy korábbi interpellácziómban. Most méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra, hogyan néz ki ez az ellátás ma. Egészen junius 15-ig olyan mennyiségekkel láttattak el a vármegyék, — mert hiszen a városok ellátása, ugy tudom, a nagyon szűkre szabott fejadagok alapján pontosan ment — de a vármegyék olyan fejadagokkal láttattak el, amelyek messze alatta maradtak a kimutatott szükségleteknek, (Ugy van!) ugy hogy a tényleges kiosztás alkalmával jóval kevesebbet kajjott a lakosság még annál a csekély fejadagnál is, amely számításba vétetett. Ez volt junius 15-ig. Most junius 15-től Julius 15-ig még annak a havi részletnek is csak csekély részét kapták meg néhol a vármegyék, amit a megelőző hónapokban kaptak, ami pedig — amint rámutattam — már messze alatta maradt a papiroson kimutatott fejadagszükségletnek, ugy hogy junius 15-től Julius 15-ig tulajdonkópen már éhségkosztnak sem lehet nevezni, mert egyáltalában ellátásnak alig lehet nevezni azt, amit a lakosság kapott. Julius 15-töl kezdve pedig semmit sem kapott ós most már itt vagyunk augusztus 1-én. Megengedem, hogy valamiképen segíthetett a termelő, akinek termett annyija, hogy őröltethetett, különösen az Alföldön. De hiszen a mi falusi népességünknek is tetemes része nem termelő. Itt méltóztassanak tekintetbe venni azt, hogy a háború folytán épen ennek a népességnek ellátási viszonyai mennyire eltolódtak. Hiszen a munkásnépességnek zöme aratásba ment és a legtöbb helyen egy vagy más alakban kapott kenyérre valót, kapott lisztet az aratásért. Most azonban az arató népesség túlnyomó nagy része hadbavonult, az aratás folyik katonai osztagokkal, hadifoglyokkal, akik mellé csak a segédmunkáéra, a marokverő kerül ki a helybeli népességből, ugy, hogy az aratómunkásnak az a nagy keresete gabonában ós részben lisztben, amely már Julius elejével be szokott állani, szintén a rendes méreteknek csak egy csekély töredékére zsugorodott össze. Azt látjuk tehát, hogy épen a szegény népességnek csak egy része tud kenyeret keresni azzal, hogy napszámba áll be és kenyeret kap, — erre is van példa — ahol a nagyobb birtokos vagy nagyobb gazda tud kenyeret adni, vagy mesés árakon vesz titokban a gazdáktól kenyeret, lisztet vagy búzát — hiszen ebben a tekintetben most olyan rettentő árdrágítás folyik, amilyen nem volt a télen — vagy pedig élelmezi magát, ahogy a jó Isten az égi madarakról gondoskodik, ugy, hogy mondhatom, hogy az a szenvedés, amelyet éhség tekintetében a falusi lakosságnak tetemes része kiállott az egész elmúlt télen és tavaszszal, (Ugy van! Ugy van!) nem hogy megszűnt volna, de — elismerem, hogy nem olyan általános, talán lokálisabb, — de ott, ahol megvan, sokkal élesebb, sokkal tűrhetetlenebb ma, mint volt áprilisban vagy májusban. (Ugy van!)