Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-815

(>2 815, országos ülés 1918 Julius Sl-én, szerdán. Farkas Pál: Ez igaz, erről panaszkodtak. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Erről annyi szó volt a házban, annyiszor beszéltünk róla. Hiszen súlyos volt a helyzet. Fényes László: Nem is azt kifogásolom, hogy itt a házban nem folyik róla szó, hanem azt, hogy künn az életben gyakorlati cselekvés nem történik. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Igen, arról volt szó, hogy miért nem történt. Fényes László: ígéret van bőven. Egy nemzet parlamentjében sem hangzik el annyi igéret, mint a magyar parlamentben, csak éjjen cselekvés nincs a háta mögött. Zalán Gyula: Epén az ellenkezőjéről győződtem meg. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Onnan jött, szemtanuja volt, Zaián Gyula: A kormány minden lehetőt elkövetett a hadifoglyok érdekében. Fényes László: Nem tudom, a képviselő ur hány napig volt . . . Csuzy Pál: Három évig volt ott. Fényes Lászlő: Nem a fogságban, hanem a gyűjtőhelyen. Zalán Gyula: A minister ur tanácsot is kért és meg is győződtem arról, hogy annak megfelelően intézkedett is. Fényes László: Nem vitatkozom itt most, hanem folytatom. A hazaérkezők tehát erkölcsi vesztegzárba jutottak, amelynél rettenetesebb intézménye még a közös ármádiának is alig van. Mert azt csak nem méltóztatnak gondolni, hogy egy erkölcsi vesztegzárban, ha valaki felforgató tanokkal érkezik oda, négy hét alatt ezek a felforgató baczillusok kiölődnek a testéből és az agyvelejéből ós négy hét alatt olyan jó bánásmóddal, amilyennel az erkölcsi vesztegzárban a hazatérő foglyokat fogadták, a nihilizmus és az anarchizmus ezeknek a fejéből kimegy és onnan mint békés, jámbor polgárok fognak hazajönni? A németek praktikusan, ügyesen, szeretettel és kellő ruházati czikkekkel és élelmiszerrel fogadták őket és megtérítették a ruhakárpótlást és hazatérési költségeiket, mi pedig még költségeik terén is egy tabula rasat csináltunk. Emiatt rendkívül sok panasz jön hozzám. Az időpontot nem tudom, de azt hiszem, aki márczius elsejéig hazaszökött, az megkapja a szökési költségeit, ellenben aki nem volt olyan szerencsés, hogy express gyorsvonaton utazzék Oroszországból és akadálytalanul jöhessen haza, hanem késett egy kicsit, némi orosz zavarok miatt, az már nem kapja meg a hazaszökési költségeit, utazási költségeit és kártalanítását. Amikor ennyire asszocziális intézkedéseket tesz hadügyi kormányunk, akkor hogyan méltóztatnak gondolni, hogy az Oroszországban rekedt fogoly Magyarország felé haza igyekszik? Múzsa Gyula: Hisz a minister ur már megmondta. Fényes László: Rettenetes dilemma előtt áll tehát az a magyar katona. Ha hazajön, ugy kezelik, mint egy fegyenczet. Mert az osztrákmagyar ármádiában minden hadifogoly fél fegyencz: vájjon miért esett fogságba, vájjon nem azért-e, mert gyávaságból megadta magát ? Ezt próbálják megvizsgálni, mintha ezt ma olyan tömegben, olyan, tanuk nélkül és zavaros időben és helyen meg lehetne állapítani. Idehaza azután ha valaki csak a legcsekélyebb mértékben is gyanús az előtt a tiszt előtt, aki soha pszichológiai vizsgálatokkal nem foglalkozott, szabadság nélkül azonnal kimegy a frontra! Engedelmet kérek, igy csak az elkeseredést, az anarchiát lehet életre kelteni, fejleszteni, tüzelni az emberekben, de nem jobb meggyőződésre, nem békés polgári gondolatokra nevelni. Mondom tehát, véreink nem igyekeznek Magyarország felé, sőt — a minister ur nagyon jól tudja — igen sokan voltak, akik részben visszaszöktek, részben pedig megfordultak a gyüjtőállomáshelyek előtt, hallva, hogy mik történtek idehaza és szépen visszamentek Oroszországba. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Látta őket? Fényes László: Ezek azután cseppet sem lettek jó agitátorok arra a czélra, hogy csak jöjjenek haza az emberek Magyarországra, mert itthon tárt karokkal várják őket. De ez a dilemmának csak az egyik fele. A másik ott várja őket, ahol voltak. Mert hiszen kenyér nincs, vagy fogyóban van, munkaalkalom sincs, ellenben ott a csábítás, a rábeszélés és főleg ott van a terror, amely azt mondja, hogy velünk tartassz, vagy leszúrunk. Akik pedig ezt mondják, azok a vörös gárda emberei. Bizonyára tudja a minister ur is, hogy a vörös gárdának, a bolseviki hadseregnek ma a legszívesebben látott vendégei a mi hadifoglyaink. Muzsa Gyula: Az két különböző dolog! Fényes László: A vörös hadseregnek folyománya a bolseviki hadsereg, de most ismét együtt vannak. A vörös hadsereg kergette el a czárt, majd Kerenszkit és igy lett most a bolseviki hadsereg alapja. Ezek maguk közé csábítják vagy kényszeritik a kenyér és ruhanélkül kóborló magyar katonákat. Mi a vége ennek ? Ezek a tehetségüknél fogva, noha igazán nem volt rá hajlamuk, a legerősebb bolseviki agitátorok és terroristák lesznek ott. Tízezrével — nem merem mondani, hogy százezrével — sorozódtak be ezekbe a hadseregbe a mi katonáink. Már most akár így, akár ugy, de elvesztek magyar állampolgárok lenni. Egy részük elvész a vérengzésekben, — mert hiszen csatáknak nem nevezhetem azokat — a gyilkosságokban, a másik részük elpusztul a járványos betegségekben, a harmadik részük éhínségben. Ilyen körülmények között hogyan gondolja azt a kormány, hogy a hazaszállításra minden intézkedést megtett, holott épen azt kérem, hogyha már elmulasztották azt az időt, amikor még lehetett volna a hazaszállítás iránt intéz-