Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

í§0 819. országos ülés 1918 augusztus 7-én, szerdán. dele min el állunk szemben s Magyarország egészen máskép állna, ka az elődöket a viczinális vasúti politika tekintetében is bizonyos belyes konczepczió vezette volna. Itt vannak közutaink. Most foglalkozik a Magyar MéTnök- és Epitészegylet behatóan ezzel a kérdéssel egy nagyon érdekes előadásnak kapcsán és felterjesztést intézett e napokban a kereskedelemügyi minister úrhoz, amely teljesen hű képét adja annak a szomorú helyzetnek, amelyben vagyunk. Magyarországnak mindössze ötvenezer kilométerny i műutja van, holott legalább százezerre volna szükség. A Magyar Mérnök- és Epitészegylet felterjesztésének csak néhány jellegzetes sorát egész röviden fel fogom olvasni a helyzet megvilágítása czéljából (olvassa) : »A közutak fejlesztése nálunk a múltban, sajnos, nagyovisszamaradt. Éreztük ezt már a most dúló világháború előtt is, hiszen községeinknek egyharmad része egyáltalában nem tudott kőuthoz jutni és az előrehaladottabb külföldet nem is említve, a területileg közel egyenlő Ausztriának kétszer annyinál is több kőutja van, mint nekünk. Fokozott mértékben tapasztaltuk e téren való visszamaradásunkat a háború tartamán ugy a felvonulásoknál, mint a hadseregellátásánál. De legsúlyosabban érezzük visszamaradásunkat most, midőn a jövő kedvező .kialakulásának előfeltételeként kívánt többtermelésbe nagyon hézagos, csonka és fogyatékos kőuthálózattal kell belemennünk.« Ugyancsak érdekes ennek a felterjesztésnek az utolsó passzusa (olvassa): »Rendithetetlenül meg vagyunk győződve, hogy nemcsak szükséges, de haladéktalanul sürgős. Eme közgazdasági befektetés érdekében ugy érezzük, hogy a tizenkettedik órában emeltük fel a szavunkat.« Tudniillik forszírozzák, hogy egy uj közutügyi törvény létesíttessék. (Olvassa) : »Az uj közúti törvényjavaslat már tíz esztendeje készen van és még mindig ennek sorsáról tárgyalunk. Ausztriában ezen idő alatt tízezer kilométer viczinális és községi ut épült, pedig ott a két utosztályban 96.000 kilométer, nálunk pedig csak 15.000 kilométer kiépített ut van. Kiszámíthatatlan károkkal jár az országra, ha úthálózatunk törvényes alapon nyugvó és s erü fejlesztésével tovább is késlekednénk.« Ugyanez áll Magyarország vízi úthálózatára nézve is. Okos törvények állanak fenn, az 1908. évi XLIX, törvényczikk az utolsó, mely a további fejlődésnek lehetőségét biztosítja és 210 millió K-t állapított meg az akkori törvényhozás a vízi utak fejlesztésére. Azonban oly szüli marokkal van ez az adomány nyújtva, oly nagy időközre van az egész vízi úthálózatnak kifejlesztése kombináczióba véve, hogy nemcsak ez a generáczió, de még a következő sem fogja tulajdonképen az eredményt megérni. Platthy György : Nem vár a német! Elfoglalja a Dunát egészen! Reök Sván: Pedig nemcsak ezen múltban való kötelességeinkkel vagyunk hátralékban a mi nagyon kedvező vizi úthálózatunk tekintetében, hanem ott van a Dunának fejlesztése. Az az óriási hivatás, mely a Dunára vár, (ügy van ! halfelől.) mely bele fog kapcsolódni a tengerbe északon, aminthogy belekapcsolódik már délen, ennek a kérdésnek kifejlesztése máris a legnagyobb mértékben foglalkoztatja Németországot. Mikor tehát arról van szó, hogy a Dunát a zuhatagokon keresztül kétvágányú szállításra kell berendezni, ami sok millióra menő építkezési költséget fog ugyan okozni, de viszont egy nagyszerű jövőt tár szemünk elé, mert ott tiz és húsz millió tonnás forgalmak lebonyolítása van kombináczióba véve, akkor evidens, hogy a magyar állam a múltban ezzel a vegetáló élettel és költségvetési rendszerre] az ország imminens érdekeinek szükséges fejlődési lehetőségét nem biztosította. Röviden akarok megemlékezni a földgázról. Ezen a téren is nagyon kevés történt s ami történt, az sem jól történt. Itt van a völgyzárók ügye, melyről másfél évtized óta folynak tárgyalások. Ez a kérdés behatóan tanulmányozva van és tudjuk a biztos lehetőséget, hogy a hegyek völgyeiben hol és meh

T pontokon lehetne és kellene ilyen völgyzárókat kiépíteni, amelyek révén azután óriási víztömegeket visszatartva, Magyarország iparát egyenesen ragenerálni lehetne, mert ennek a szénben szegény országnak egészen hatalmas óriási energiákat lehetne olcsó pénzen rendelkezésére bocsátani. Azonban, sajnos, ezen ä téren sem történt semmi. Évtizedek óta foglalkozunk a Duna-Tiszacsatornával, foglalkozunk a Duna-Száva-Kulpacsatornának létesítésével, amely rendkívül fontos épen a magyar államvasutak tehermentesítése érdekében, a tömegárutól, hogy Fiume felé utat nyerjünk és biztosítsunk, azonban mindezen feladatokból, amelyek minden napnak és órának a »lineá-i« lehettek volna és kellett volna, hogy legyenek, nagyon kevés" készült el. Igaz, hogy a magyar állam ezen a réven, a túlságosan takarékos politika révén talán kéthárom milliárdot megtakarított. De, íme, most reánk jött a háború, most ennek a derék magyar népnek nemcsak a véráldozatokat kell tűrnie és szenvednie, nemcsak annak a 30 egynéhány milliárdnak terhét kell elviselnie, amelyet a háború reáhárit, hanem ha ezeket a megtakarított milliárdokat rövidesen be nem építjük és minden lehetőt el nem követünk Magyarország közgazdasági és ipari fejlesztésének biztosítására, akkor bizony ennek az országnak a terhek alatt össze kell roskadnia és akkor itt nem lesz egzisztenczia. Épen azért arra is bátor vagyok hivatkozni, hogy ime Magyarországnak régi vágya, óhajtása volt a magj'-ar hadsereg létesitése. .Mennyi közjogi vita folyt itt ebben a házban, szerencsétlen, rossz emlékű viták voltak. És ime a háború folyamán be kellett igazolnia a magyar népnek az ő harczi kéjjességeit, az ő világraszóló vitézségét, be kellett bizonyítania a hűségét és harczi dicsőségét, hogy a németen túl ő az első kombattánsa ezeknek a