Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-811
582 811. országos ülés 1918 mazza«. Nagyon természetesen, semmiféle illojális politikát vagy agitácziót magam részéről folytatni nem akarok, sem a házban, sem a házon kivül ezzel sohasem foglalkoztam, mert igazán a megoldandó kérdések közt, amelyektől egy ország haladása függ, ezek nem oly fontosak. Ilyenekkel sohasem foglalkoztam és most sem azonosítom magam semmiféle oly agítáczióval, amely a királyi ház tagjainak megsértésével jár. Büntetőtörvénykönyvünk 141. §-a 2. bekezdése megmondja, hogy aki a királyi ház valamely tagja ellen sértést követ el, az egy évig terjedhető fogházzal büntettetik. Monarchikus államban vagyunk, védelmezni kell büntetőtörvénynyel is a királyt, a király családját, a királyi ház minden tagját is. De oly sokan vannak a királyi ház tagjai! Aztán még ez a szakasz nem ismer határt és már elveszti a választójogát, aki a családnak bármely tagja ellen valamely sértést követ el, mondjuk pl. a dajka, a csecsemő ellen! Nem tudom, mit mondjak, hogy ad abszurdum vigyem ezt az ügyet. (Mozgás.) Szóval, a büntetőtörvénykönyvben úgyis benne van, hogy ez büntetendő cselekmény; miért kell ezt Yálasztójogilag is büntetni? Ez túlzott lojalitás, amely ellen talán nem egészen opportunus beszélni, de sokkal kevésbbé opportjmus volt ezt belevenni a javaslatba. (Mozgás.) És ha már azt az inopportunus dolgot megcsinálták, senki sem fogja meggyanúsítani lojalitásomat, ha ez ellen felszólalok és kérem, hogy ne méltóztassék ezt bennhagyni, ha már elkövették azt a nézetem szerint igen súlyos hibát, hogy bevették a szakaszba. A törvényjavaslatnak ez a 11. §-a sokkal messzebb megy, mint a Tisza-féle 1913. évi törvény 14. §-a. Méltóztatik ismerni azokat a körülményeket, amelyek között az 1913. évi törvény létre jött, oly körülmények között, amikor mindenféle módon és alkalommal iparkodtak a hatósági tekintélyt törvényes intézkedésekkel, rendszabályokkal, büntetésekkel és jogfosztókkal erősíteni. De daczára annak, hogy ilyen időben keletkezett ez a Tisza-féle törvény, mégis azt állapithatom meg, hogy a jelenleg előttünk fekvő 11. §. az 1913. évi törvény 14. §-ánál sokkal ridegebb. Ha én itt bizonyos rendelkezések ellen felszólalok, azt hiszem, a t. ház azt nem fogja félreérteni. Ez nem jelenti azt, mintha én azokat a bűncselekményeket, vétségeket vagy kihágásokat, amelyek itt kizáró okként szerepelnek, dicsérni akarnám vagy helyeseknek akarnám feltüntetni. En csak az ellen tiltakozom, hogy bizonyos ilyen cselekmények összeköttetésbe hozassanak a választójoggal, amely összekapcsolásnak semmiféle logikája nincs. Itt van pl. a csoport által elkövetett hatóság elleni erőszak. Borzasztó szigorúnak látszik, ha igy olvassa az ember: csoport által elkövetett hatóság elleni erőszak! Itt van azonban július 18-án, csütörtökön. zárjelben az 1914. évi XL. t.-cz. 2., 4., 7. és 8. §-aira való hivatkozás. Méltóztatnak ismerni azt a tendencziát, amelyet a magyar törvényhozás és kormányzat meglehetős túlzással érvényesített, amely szerint ma már a kalauznő meg a levélhordó is és sok ilyen személy büntetőjogi szempontból hatósági közegnek tekintendő. De mikor a törvény hivatkozik azon büntetőjogi szakaszra, a 4. §-ra, amely ezt a kalauznőt hatósági személylyé avatja, akkor nagyon természetes, hogy ez a törvény az ilyen hatósági közeg ellen elkövetett erőszakot, ha bíróilag meg van állapítva, szintén a választójogból kizáró oknak tekinti. Annál is inkább tisztázni kell a dolgot, mert igaz ugyan, hogy ez a javaslat csoportosulásról beszél, ellenben hivatkozik a 4. §-ra, márpedig a 4. §. második bekezdése olyan vétségekről is szól, amelyek nem csoport utján lettek elkövetve. Tehát a szakasz a legrosszabb esetben is kikorrigálandó volna ugy, hogy a hivatkozás csak a 4. §. első bekezdésére történjék, mert ha nem korrigáltatnék ki, akkor a 4. §-ban foglalt minden bűncselekmény olyannak volna veendő, amely kizár a választójogból. Súlyos kifogásom van továbbá az ellen, hogy a büntetőtörvénykönyv 172. és 174. §-ai miatt jogerősen elitélt egyének is öt, illetve tiz évre a választói jogból ki vannak zárva. Szó van itt a Btk. 172. és 174. §-aiban az izgatás és lázítás különböző eseteiről. Megengedem, hogy a 172. és 174. §-ban foglalt cselekmények között vannak olyan cselekmények is, amelyek az állam ellen elkövetve talán valamiféle vonatkozásba hozhatók azzal a gondolattal is, hogy a választójogát el kel venni annak, aki az állam legfontosabb érdekei szempontjából teljesen megbízhatatlannak mutatkozik. Azonban itt is elkövettetett az a hiba — és különösen erre áll, hogy szigorúbb ez a szakasz, mint az 1913. évi törvény 14. §-a — hogy mindenféle izgatásra vonatkozólag, amelyről a büntetőtörvénykönyv beszól, megállapítja a jog elvesztését. Ez igen könnyen a politikai agitáczió olyan üldözésére vezethet, amelynek helye nincsen, mert ha valaki bűncselekményt elkövet, a büntetőtörvénykönyv szerint üldözni és büntetni lehet, azonban maga a büntetőtörvénykönyv is a legtöbb esetben nem beszél a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztéséről. Izgathat valaki a tulajdon ellen, a vallás intézménye ellen vagy sok más ilyen intézmény ellen, amelyek nem örök életre vannak teremtve és amelyek igenis megtámadhatók törvényszerűen folytatott agitáczióval. Hisz akárhány olyan ítélet hozatott már pl. tulajdon elleni izgatás, osztály elleni izgatás, vallás elleni izgatás és egyéb kérdésekben kifejtett izgatás miatt, amelyeket a mai büntetőtörvény könyv üldöz és amely agitácziót a mai büntetőtörvénykönyv szerint büntetni kell, de amely agitáczió politikai szempontból egészen más elbírálás alá esik.
