Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-811

58Ö 8H. országos ülés 1918 Julius 18-án, csütörtökön. kétlem, hogy ebben a tekintetben a magyar kormány felelősségének teljes tudatában van és azt várom a magyar kormánytól, hogy legalább is a már letárgyalt törvényjavaslat szentesítése előtt meg fogja szerezni ezeket a garancziákat. De még ezzel nem mondtunk le a kérdés végleges helyes szabályozásának, megoldásának reményéről sem. Hiszen minden lépten-nyomon kerülhetünk horvát testvéreinkkel olyan tárgya­lásokba, amelyek alkalmával fontos kívánságai­kat elégíthetjük ki, amelyeknél mi tanúsíthatunk velük szemben előzékenységet s nyitva akarnám tartani a magyar nemzet részére az utat arra, hogy egy ilyen alkalmat felhasználjunk ennek a kérdésnek kielégítő megoldására is; holott, ha arra a hibás elvi álláspontra helyezkedünk mi is, amelyre a horvátok helyezkednek, akkor ismétlem, lomtárba kerül az egész kérdés, akkor soha többé a magyar nemzet képviseletének nincs módjában ennek a nagy sérelemnek orvos­lását kívánni. (Vgy van! jobb felöl.) Már most, ami a dolog másik oldalát illeti, gyakorlati szempontból, engedjen meg nekem az igen tisztelt előadó ur, mindaz, amit ő Dél­Magyarországra és a Muraközre nézve felhoz, elenyészően csekély fontossággal bír szemben a szlavóniai magyarság és németség kérdésével. Azok a bizonyos muraközi papok, ha ma nem választók is, a maguk községében teljesen ugyan­úgy érvényesíthetik a maguk politikai befolyá­sát a népre, mintha választók volnának, hiszen a lelkésznél nem az ö egy szavazatán fordul meg a dolog, hanem azon a befolyáson, amelyet híveire gyakorolt. Barta Ödön: Ha van szavazati joga! Gr. Tisza István: Akár van szavazati joga, akár nincs szavazati joga. Az egyedüli fontos kérdés, amelynek fon­tossága előtt én sem hunyok szemet, a Fiume kérdése. A t. előadó ur ráutalt arra, hogy kü­lönösen súlyossá teszi a helyzetet az a későbbi szakasz, amely a munkások összeírására vonat­kozik. Anélkül hogy ennek a kérdésnek tagla­lásába most belemennek, már most jelzem és fentartom magamnak erre nézve az illető sza­kasznál az inditványtevést, hogy igenis, ott lehet, egészen összhangban a törvényjavaslat egész elvi konstrukcziójával gondoskodni arról, hogy Fiúméra nézve a helyzetnek ez a veszélye elhárittassék. Az pedig, hogyha Fiúméban lakó horvát illetőségűek szavazatjogot kapnak, az semmi esetre sem rontja ugy a helyzetet, hogy Fiúménak elvesztéséről lehetne szó, mert akkor is megmarad az olaszok többsége, s ha együtt veszszük az olaszokat és a fiumei magyarságot, amely szintén emelkedő számot mutat, a Fiúmé­ban lakók között a politikai hatalom feltétlenül az egyesült olasz és magyar elem részére marad biztosítva. A fiumei kérdés tehát igy meg van oldva és természetesen Ossoinack András kép­viselőtársam indítványát már csak azért sem fogadhatnám el, mert Fiúméra nézve egy ilyen külön rendelkezés megtételét nem tartanám a jogegység szempontjából sem megfelelőnek. Most végezetül csak egyet. Igyekeztem ki­fejteni, hogy a t. előadó urnak az indítványa gyakorlatilag nem szolgálja azt az érdeket, ame­lyet mindannyian szolgálni akarunk, hanem áldozatul dobja oda ezt az érdeket. Méltóztas­sanak még megengedni, hogy egész röviden rá­utaljak a kérdés nagy elvi horderejére. A t. előadó ur, azt hiszem, nem szerencsésen hivat­kozik a házassági törvényre, amely különbséget tesz magyar és nem magyar illetőség között. (Igás ! Ugy van ! jobbfelöl.) Ez kizárólag magán­jogi törvény, a magánjog kérdésében pedig Hor­vát-Szlavonországok autonómiáját az 1868-iki törvény biztosította. Közjogi téren a magyar közjog magyar és horvát illetőség között kü­lönbséget nem ismer az állampolgárságot illető­leg, és nem ismer a politikai jogok érvényesü­lése terén sem. Es itt elég legyen, mint legpregnánsabbra, a főrendiházra vonatkozó törvényre reámutat­nom. A főrendiházban örökös főrendi -joggal birnak a nagy mágnáscsaládok, tekintet nélkül illetőségükre. Ott vannak fényes történelmi múlt­tal biró magyar főrendi családok, az Erdődyek, a Pejacsevicsek stb.; legnagyobb részüknek vagyona, lakhelye Horvát-Szlavonországok terü­letén van, akiknek azonban egész lénye össze van forrva a magyar közélettel, a magyar tör­ténelem legszebb emlékeivel. Most egyszerre ki akarjuk ezeket közösíteni a magyar közjogból, a magyar közéletből? Vagy pedig azt az ano­máliát akarjuk megcsinálni, hogy egészen más elvi alapra helyezkedjünk a főrendiház össze­állításánál, mini a képviselőház összeállításánál ? (Helyeslés a jobboldalon.) S engedje meg a t. előadó ur, ha ő azzal az érvvel szemben, hogy az lazítása a Magyarország és Horvátország közötti kapcsolatnak, azt mondja, hogy a hor­vátok már megcsinálták e lazítást: valahányszor a horvátok egy lazítást megcsinálnak, mi is csináljuk utánuk ugyanezen lazítást ? (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) Mi ne kövessük őket erre a térre, hanem maradjunk a magyar közjog évezredes alapján és a politikai jogok adomá­nyozásánál csak magyar állampolgárt ismerjünk, ne pedig magyar vagy horvát illetőséget. A szakasz változatlan elfogadását ajánlom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Miután senki szólásra feljegyezve nincs, kérdem, kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Az előadó ur kivan szólni. Csizmazia Endre előadó: T. ház! Engedel­met kérek, ha nagyon röviden bátor leszek reámutatni egyes dolgokra, amelyek nézetem szerint nem alkalmasak arra, hogy engem állás­pontom megváltoztatására bírjanak. T. i. gr. Tisza István képviselő ur rámutatott arra, hogy a sérelem abból ered főleg, hogy a horvátoknál igen sok, régebben ott lakó magyar állampolgár

Next

/
Thumbnails
Contents