Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

810. országos ülés 1918 Egyébként a t. földinivelósügyi minister ur válaszát köszönettel tudomásul veszem, a kereskedelemügyi minister ur válaszát pedig mielőbb kérem. Elnök: További vitának helye nem lévén, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a földmivelésügyi minister urnak Meskó Zoltán képviselő ur interpellácziójára adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A ház a választ tudomásul veszi. Az interpelláczió kiadatik a kereskedelemügyi minister urnak. Reöck Iván képviselő ur az elnökség utján a legközelebbi interpellácziós napra kéri interpelláczióját elhalasztatni. Gondolom, a t. ház hozzájárul ahhoz, hogy ez az interpelláczió elhalasztassék. (Helyeslés.) Áttértünk Barta Ödön képviselő ur interpellácziójára, a ministerelnök úrhoz, valamint a kereskedelemügyi és földmivelésügyi minister urakhoz, Magyarország közgazdasági érdekeinek a salzburgi konferenczián leendő megvédése és e czélból a gazdasági magyar szakkörök előzetes meghallgatása és tájékoztatása tárgyában. Barta Ödön képviselő urat illeti a szó. Barta Ödön: T. ház! Szíves elnézését kérem a t. háznak azért, hogy ilyen izgalmas hangulat után, amely a mai ülésen megnyilvánult, mégis ilyen előrehaladott időben is igénybe szándékozom venni a t. ház figyelmét interpelláczióm számára, amelyet meggyőződésem szerint fontosnak tartok. Ezen interpellácziónak és az abban tárgyalandó kérdésnek fontosságát nem azok a szavak és gondolatok fogják megadni, amelyeket bátor leszek elmondani, hanem azok magukban hordják annak a nagy közgazdasági érdeknek a fontosságát, amelyről interpelláczióm során említést leszek bátor tenni. Oly mélyreható közgazdasági érdekekről van szó, amelyeknek sikeres vagy kevésbbé sikeres, szerencsés vagy kevésbbé szerencsés megoldásától és mikénti rendezésétől gazdasági életünk, tehát nemzetünk vitális érdekeinek a jövőben leendő alakulása igen nagy részben függ. (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) Bátor vagyok emlékezetébe idézni a t. háznak a ministerelnök ur egy minapi igen nagyhatású beszédének egy passzusát, amelyet nem ezen kérdésre vonatkoztatva, de rokon természetű ügyekre vonatkoztatva mondott s igen nagy hatást elért beszédjének talán ez volt a legkiemelkedőbb passzusa, mert a legtöbb igazságot rejtette magában. Más vonatkozású kérdésekre nézve bár, de igen helyesen mondotta a t. ministerelnök ur, hogy (olvassa): »Fontosabbak ezek, mint maga a választójog, mert a választójog kérdését megoldhatjuk jól vagy rosszul, megoldhatjuk hiányosan, azt később pótolhatjuk, kiegészíthetjük, de ha ezeket a nemzet létérdekét érintő nagy kérdéseket mielőbb együttes július 17-én, szerdán. 555 erővel megoldani nem sikerül, akkor legyünk meggyőződve, nem tudom, mikor jön az az idő, amikor ezek okszerű megoldásához újra visszatérhetünk.« Ugy érzem, mintha ezeket a most idézett szavakat a t. ministerelnök ur, akinek nagy politikai készültsége előtt igazán pártkülönbség nélkül mindenki meghajtja a zászlót, egyenesen Salzburgba intézte volna, ahol most közgazdasági történetünk egyik legsúlyosabb fejezetét kezdték megírni, amelynek jól vagy rosszul való megírásától tényleg közgazdasági életünk jövőbeli alakulása függ. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ez is azok közé a kérdések közé tartozik, amelyeket, ha hiba történt, a közel jövőben reparálni annál kevésbbé lehet, mert, amint méltóztatnak tudni, a Salzburgban folyamatban levő tárgyalásoknál irányelv az, hogy a Magyarország, Ausztria és Németország között létesítendő gazdasági megállapodásnak és politikai szövetségnek időtartama 20 évben állapíttassák meg. T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy utaljak arra, hogy miért veszek bátorságot magamnak ezzel a kérdéssel foglalkozni. Azt hiszem, nem veheti rossz néven a t. ház, hogyha ezzel a kérdéssel foglalkozom, amely az országnak és a nemzetnek annyira vitális érdekeit érinti, bár ennek a kérdésnek már ebben a parlamentben is múltja van, az én igénytelen szavamnál sokkal nyomatékosabb szavak hangzottak el ezen kérdésben s az igen tisztelt ministerelnök urnak a legközelebbi múltban, május 15-én

3 június 19-én, sőt legutóbb Julius 10-én — ha jól emlékszem — volt alkalma ebben a kérdésben általánosságban nyilatkozni, de semmi esetre sem abban a vonatkozásban, amelyben ma interpelláczióm keretében ezt a kérdést beállítottam, t. i. nem a salzburgi konferencziával kapcsolatosan. Bátor leszek röviden rámutatni ennek az előzményeire. Az összefoglalt és rekapitulált tényállás a következő: Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy Magyarország egész közvéleménye, igen csekély, nem súlyban, de számban igen csekély töredék kivételével, őszinte örömmel és megnyugvással fogadta azt a hírt, amely velünk közöltetett arról, hogy Magyarország apostoli királya, egyúttal Ausztria császárja, Nemetország császárjával személyesen találkozván, megbeszélést folytattak, amelynek eredményeképen tárgyalások lettek meginditandók a három állam között fennálló politikai szövetség megújítása tárgyában és egyúttal megállapodás történt arra nézve, hogy az úgynevezett gazdasági »elmélyités« czimén ismeretessé lett irányzatban is tárgyalások történjenek a gazdasági összeköttetés szorosabbá tétele szempontjából. Őszinte lehetett az öröm azért, mert mindnyájan érezzük, hogy a politikai szövetség, amely ebben a háborúban oly kitűnően állotta meg a tüzpróbát, felújítása ezen államok 70*