Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-810
810, országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. 551 vannak a közérdekkel. Legyen szabad röviden összehasonlítanom azt a helyzetet, amely a rendelet kibocsátásakor, a háború kitörésekor alkalmával volt és van ma a háború negyedik esztendejének végén. Emlékeznünk kell a háború kitörését közvetlenül megelőző időre. Az általános mozgósításkor elementáris erővel nyilatkozott meg a lelkes hangulat, amely nem törődve semmi más érdekkel, egy törekvésben egyesült: a haza megvédelmezésében és az ellenség legyőzésében. A parlamenti jjártok félretettek minden párttusát, feledték a múlt sérelmeit és vállvetetten, egységes erővel törekedtek a háború sikeres vitelét előmozdítani. Kikapcsoltak minden más kérdést a parlamenti tárgyalások sorából. A színházak, a mozik, a mulatók kapui bezárultak és a hatóság minden ingerencziája nélkül önként száműzetett minden mulatság, minden szórakozás. Hadba vonult akkor az országnak jóformán minden fegyverfogható fia. A jövő méhébe nem jullantkattunk be akkor és nem jósolhattuk meg, mit hoz a háború. Ily körülmények között természetes dolog volt, hogy el kellett hallgattatni a dobszót és el kellett némítani az árverési kikiáltónak szavát akkor, amikor valamennyien adósai voltunk a hazának és valamennyiünket terhelt a kötelezettség, hogy védelmezzük meg a nemzet függetlenségét; természetes, hogy akkor a végrehajtót, ezt a békében sem kedves vendéget, szerephez juttatni nem lehetett. Akkor igen természetes dolog volt a moratóriumi eljárási rendeletnek az az intézkedése, hogy ingatlanra árverést tartani egyáltalában nem lehet, ingóra is csak kivételes esetekben. Helyes volt rendelkezés is, hogy hadbavonultat perbe vonni nem lehet. Azóta azonban négy esztendő telt el s ezalatt sokat változott a világ. Elmondhatjuk, hogy minden ellenkezőleg következett be, amint gondoltuk. Elsősorban azt hittük, hogy a háború a technika mai fejlettsége mellett igen rövid ideig fog tartani. És ime, még ma is folyik. Az a pártközi béke, amelyet mindenesetre hosszabb életűnek gondoltunk, felborult és az a törvényhozás, amely akkor kikapcsolta a háborúval nem kapcsolatos kérdéseket amint méltóztatnak tudni és látni, munkához fogott és a háborúval nem kapcsolatos kérdésekkel tölti idejének legnagyobb részét. A színházaknak, moziknak, mulatóknak a csarnokai ismét megnyíltak és soha nem képzelt látogatottságnak örvendenek. Nem botránkoztatnak ma meg senkit a zene hangjai, a mulatozóknak tivornyái, minden visszatért a régi rendes kerékvágásba, de hatványozott mértékben, a hadimilliomosok és a háborúban felgazdagodottak által megszabott méretekben és keretekben. (TJgy van! a baloldalon.) A vagyonosodás óriási mérveket öltött; a vagyon értéke nagy mértékben emelkedett. Ma, merem mondani, nincs olyan adós, aki félne az árveréstől. Akit ma helyzete arra kényszerítene, hogy az árverést be kellene várnia, az bizonyos lehet, hogy ezzel csak nyer, mert hiszen az ingatlan eladása után olyan vételárra tesz szert, amilyet más időkben, más körülmények között sohasem mert volna remélni. Egy hang (a baloldalon): A tisztviselők! Porkoláb Mihály: Ami a tisztviselőket illeti, szó sincs róla. De azok a tisztviselők bizonyára ugy is meg tudják fizetni a kamatokat, amint eddig megfizették. Itt csak arról van szó, hogy a kamatfizetési kötelezettségnek eleget tegyenek. Ez közérdek, közérdeke az országnak, mert amint bátor leszek röviden jelezni, itt tarthatatlan állapotok vannak. Példákkal igazolom ezt. Tudomásom van egy végrehajtásról, ahol 200 K költségkövetelés lett végrehajtva egy alperesen. A végrehajtó azt jelentette, hogy 370.000 K értékű ingóságot foglalt le. Tessék árverést kérni, mert az illető nem akar fizetni. De ma árverést kérni ingóságra majdnem nevetséges dolog, a bíróságok maguk sem tudják, mitévők legyenek. Hol elrendelik, hol nem. Az egyik bíróság helyt ad a kérelemnek, a másik nem, mivel a 1.04. §. olyan, hogy abba valami nagy igényt, nagy értéket belefoglalni nem lehet. Itt nem a tisztviselőkről van szó, hanem azokról, akiknek jelzálog tartozásai vannak, illetve akiknek az adósságai egyáltalában telekkönyvileg vannak biztosítva. Tudok olyan esetet, Üogy öt év óta nem történt kamatfizetés, mert az illető hadbavonult, azonban az illető az ingatlan után az árendát rendesen felveszi és el is költi. Az intelligens úriember tudja, hogy végrehajtani nem lehet; ez az oka annak, hogy a moratóriumi rendeletet épen azok veszik igénybe, akik fizetni nem akarnak, akik rossz fizetők. Nehezíti a helyzetet az, hogy a Curia álláspontja szerint az önkéntes árverésekre sem foganatosítható az árverés. Ha, mondjuk, tulajdonközösség megszüntetéséről van szó, akkor a bíróságok kimondják a közösség megszüntetését és felhatalmazzák az egyik vagy másik félt, hogy árverést kérhessen, azonban a telekkönyvi hatóságok ezt a kérelmet egyáltalán nem teljesitik, mert a Curia kimondta, hogy ez az árverés is végrehajtás joghatályával bir, ezért a Curia nézete szerint ezt nem lehet foganatosítani. Most már megvannak az ítéletek, megvan a tulajdonközösség megszüntetésére vonatkozó bírói határozat, azonban ennek foganatot szerezni nem lehet. Tisztelettel kérdem az igazságügyminister urat, hogy ugyan mi köze van ennek az önkéntes árverésnek a hadiállapothoz, mi köze van a hadiállapothoz a tulajdonközösség megszüntetésének és egyáltalán annak, ha az adós ok nélkül nem fizet kamatot, csak azért, mert tudja, hogy nem lehet árvereztetni. Minden ember, aki a végrehajtót vendégül szokta látni, bevárja a
