Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

546 8l0. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. elnök ur szövege elvettetik, ezt is mellőzöttnek kell kijelenteni. Amennyiben azonban megmarad a minister­elnök ur szövege egészben vagy részben, akkor ter­mészetesen külön teszem fel szavazásra Lukács György képviselő ur, valamint Vázsonyi Vilmos képviselő ur emiitett indítványát is. Azután, amennyiben ezek a javaslatok mind elvettetnének, külön fogom feltenni szavazásra a többit, a következő sorrendben : Elsősorban fel­teszem a Vázsonyi Vilmos képviselő ur által másod­sorban beadott indítványt, amely uj 3. §-t projronál. Talán kívánni méltóztatnak, hogy felolvassam? (Halljuk ! Hall/juh !) »3. §. Országgyűlési képviselőválasztói joga van minden nőnek, ki az 1. §-ban megbatározott általános kellékeken kívül az alább felsorolt különös kellékek (jogezím) valamelyikének meg­felel: 1. aki a polgári iskola 4. osztályát sikeresen elvégezte. A választójog szempontjából a j^olgári iskola 4. osztályának sikeres elvégzésével egyenlő értékű a felsőnépiskola 3. osztályának, a jelen törvény kihirdetésének napján már fennálló nyolez osztályú elemi iskolák 8. osztályának, a felsőleány­iskola 4. osztályának vagy valamely középiskola 4. osztályának elvégzése; 2. az özvegy nő, aki az elemi iskola 6. osztályát sikeresen elvégezte és aki törvényes (törvényesí­tett) gyermekeinek fentartásáról a maga keresmé­nyéből vagy jövedelméből gondoskodik (család­fentartó, özvegy). Amennyiben ez az indítvány is elvettetnék, akkor következnék Lakatos Gyula képviselő in­dítványa. Lakatos Gyula képviselő ur szólni kivan. Amennyiben vissza kívánja vonni indítványát, joga van szólani. Lakatos Gyula: T. ház ! Minthogy a t. mi­nisterelnök urnak előbb előadott érvei engem tel­jesen meggyőztek és javaslatomat az ő javaslatá­val szemben semmikép sem kívánom szavazásra bocsátani, indítványomat ezennel visszavonom. (Helyeslés.) Elnök : Lakatos Gyula képviselő ur indítvá­nyát visszavonta, igy ez elesik és szavazásra nem bocsáttatik. Akkor sorra kerül a Balogh Jenő képviselő ur által beadott indítvány, amely igy szól (olvassa) : »A javaslat 2. §-a után felveendő a következő uj szakasz­Országgyűlési képviselőválasztójoga van an­nak a nőnek, aki az 1. §-ban felsorolt általános kellékeken felül a következő különös kellékek valamelyikének megfelel: 1. aki az elemi iskolai, polgári iskolai, vagy felsőbbleányiskolai tanítónői oklevelet elnyerte, vagy a középiskolát sikeresen elvégezte; 2. aki a polgári iskola vagy a középiskola 4. osztályát vagy a jelen törvény kihirdetésének nap­ján már fennálló nyolczosztáljm elemi népiskolá­nak 8. osztályát sikeresen elvégezte, amennyiben az illető mezőgazdaságát önállóan vezeti, vagy legalább félév óta önállóan ipart üz, vagy önállóan kereskedést folytat, vagy amennyiben választónak segitő családtagja; 3. az a családfentartó hajadon, aki saját mező­gazdaságát, illetőleg az a családfentartó özvegy vagy törvényesen elvált nő, aki a saját vagy vele közös háztartásban élő kiskorú gyermekének mező­gazdaságát önállóan vezeti és legalább 100 korona egyenes állami adóval van megróva ; 4. az a családfentartó hajadon, özvegy vagy törvényesen elvált nő, aki legalább fél év óta ipart üz vagy kereskedést folytat és legalább 100 korona egyenes állami adóval van megróva«. Ennek az indítványnak elvetése esetén kö­vetkeznék a Landauer Béla képviselő ur által be­adott indítvány. Landauer képviselő ur szólni kivan. Amennyi­ben indítványát vissza kívánja vonni, joga van szólni. Landauer Béla: T. képviselőház ! Javasla­tommal zászlómat akartam meghajtani a magyar nő családfentartó érdemei előtt. Ezt a jogczimet ebben az alakjában a leszavaztatásnak kitenni nem akarom, annál kevésbbé, mert a Lukács-féle módosítványban,' amelyet a ministerelnök ur ma­gáévá tett, az eszmét képviselve látom. Ennek kö­vetkeztében javaslatomat visszavonom. Elnök : Landauer Béla képviselő ur indítvá­nyát visszavonván, az tárgytalan és igy szavazásra nem bocsáttatik. Következnék a Teleszky János képviselő ur által beadott módositvány, amely igy hangzik (olvassa) : »3. '§. Országgyűlési képviselő választójoga van minden családfentartó nőnek, akinek nincs férje, vagy férje nem választó és aki az 1. §-ban felsorolt általános kellékeken felül megfelel a kö­vetkező különös kellékek valamelyikének : 1. a polgári iskola vagy a középiskola 4. osz­tályát sikeresen elvégezte (7. §.), amennyiben akár egy adónemből külön, akár több adónemből együttvéve — akár ugyanegy, akár több község­ben — legalább 20 korona egyenes állami adóval (8. §.) van megróva, vagy 2. az elemi iskola 4. osztályát sikeresen elvé­gezte (7. §.), amennyibén akár egy adónemből külön, akár több adónemből együttvéve — akár ugyanegy, akár több községben — legalább 100 korona egyenes állami adóval (8. §.) van megróva. Családfentartó e törvény szempontjából az a nő, akinek önálló háztartása van és aki férje vagy saját, illetőleg férje törvényes leszármazói, vagy felmenői, illetőleg saját vagy férje testvérei, vagy ezek törvényes leszármazói közül egy vagy több családtagját saját háztartásában legalább is túl­nyomóan saját keresetéből, vagy saját vagyona jövedelméből eltartja, vagy e törvény hatályának ideje alatt eltartotta mindaddig, amig az illetők másként el nem láttattak, vagy el nem haltak«.

Next

/
Thumbnails
Contents