Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-810
810. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. 547 Amennyiben a t. ház ezt a javaslatot is elvetné, akkor következnék legutoljára a gróf Andrássy Gyula képviselő ur által beadott indítvány (olvassa) : »A nők választójoga külön törvényben fog szabályoztatni. A ministerelnök ur erre vonatkozó törvényjavaslatot 1918-ban terjeszti elő«. Gróf Andrássy Gyula képviselő ur ezt a módositványát 11. §-nak jelölte meg. Talán szabad arra utalnom, hogy helyesebb lesz abban az esetben, ha ez elfogadtatnék, nem 11,, hanem 14. §-ként iktatni be. (Helyeslés.) T. i. a javaslat bizottsági szövege az első fejezetben 13 szakaszt foglal magában. Gr. Andrássy Gyula: Helyes! Elnök : Ezek után áttérünk a szavazásra. Legelsősorban kérdem a t. házat, méltóztatik-e a nők választójogára vonatkozólag a ministerelnök ur által beadott indítványból a bevezető részt az 1. ponttal elfogadni, igen vagy nem? (Elérik felkiáltások : Igen I Nem !) Kérem az igennel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Mivel így nem tudom megállapítani a többséget, kénytelen vagyok a szavazatokat megszámláltatni. Kérem a képviselő urakat, akik igennel szavaznak, szíveskedjenek állva maradni, addig amig a megszámlálás mégtörténik. Kérem Vitéz Győző és Mihályi Péter jegyző urakat, szíveskedjenek a szavazókat megszámolni. Vitéz Győző és Mihályi Péter jegyzők (megszámolják a szavazókat). Elnök: Kérem az igennel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek hetyeikct elfoglalni; a nemmel szavazó képviselő urakat pedig kérem, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. Mihályi Péter és Vitéz Győző jegyzők összeszámlálják a y>nem«-mel szavazó képviselő urakat. Zaj.) Csendet kérek ! Kihirdetem a szavazás eredményét. »Igen»nel szavazott 96 képviselő ur, »nem«-mel szavazott 161 képviselő ur. (Zaj a ház minden oldalán.) A képviselőház tehát mellőzi a ministerelnök ur indítványának első pontját, annak bevezető részével kapcsolatban. Most fel fogom tenni a kérdést a bevezető részre a 2. ponttal és kérdem a t. házat, méltóztatik-e a ministerelnök ur által beadott indítvány bevezető részét a 2. ponttal elfogadni, igen, vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem az »igen«-nel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Gondolom, nem méltóztatnak kívánni a megszámlálást. Kisebbség. A ház a 2. pontot is mellőzi. Kérdem továbbá : Méltóztatnak-e elfogadni a ministerelnök ur indítványának bevezető részét a harmadik ponttal, igen, vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem az »igen«-nel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Gondolom, kimondhatom., hogy kisebbség. A ház a 3. pontot is elveti. (Zaj.) Most felteszem a kérdést a ministerelnök ur indítványa bevezető részére és a harmadik pontnak a Giesswein Sándor képviselő ur módosítása szerint változott szövegére és kérdem a t. házat : Méltóztatik-e a ministerelnök ur indítványából a bevezető részt a 3. ponttal Giesswein Sándor képviselő ur módosítása szerint elfogadni, igen, vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem az »igen«-nel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Gondolom kimondhatom, hogy kisebbség. A ház Giesswein Sándor képviselő ur indítványát is mellőzi. Most felteszem a kérdést a ministerelnök ur indítványából a bevezető részre és a 3. pontnak Fényes László képviselő ur indítványa szerint módosuló szövegére. Kérdem a t. házat: Méltóztatnak-e a bevezető részt a ministerelnök ur indítványa 3. pontjának Fényes László képviselő ur indítványa szerint módosuló szövegével elfogadni, igen, vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem az »igen«-nel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház Fényes László képviselő ur indítványát elveti. (Zaj.) Miután a ház a ministerelnök ur javaslatát egészben és részleteiben is elvetette, ennélfogva mellőzöttnek jelentem ki a Vázsonyi Vilmos képviselő ur által elsőizben beadott kiegészítő módositványt, valamint a Lukács György képviselő ur által ugyanezen szöveghez beadott módositványt. (Zaj a ház minden oldalán.) Most felteszem a kérdést Vázsonyi Vilmos képviselő ur második indítványára — az imént olvastatott fel, gondolom most már nem szükséges felolvasni — mely egészen uj 3. §-t javasol és kérdem a t. házat : Méltóztatik-e a Vázsonyi Vilmos képviselő ur által az uj 3. §-ra vonatkozólag benyújtott indítványt elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem az igennel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Gondolom, kimondhatom, hogy kisebbség. A ház Vázsonyi Vilmos képviselő urnak ezt az indítványát is mellőzi. Következik Balogh Jenő képviselő ur indítványa, (Zaj. Ralijuk! Ralijuk!) mely szintén egy uj 3. §-t hoz javaslatba Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a Balogh Jenő képviselő ur által indítványozott szöveget a 3. §-ra nézve elfogadni, igen vagy nem % (Igen! Nem!) Kérem az igennel szavazó képviselő urakat, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Gondolom kimondhatom, hogy kisebbség. A ház Balogh Jenő képviselő ur indítványát is mellőzi. (Zaj.) 69*