Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

810. országos ülés 1918 július 17-én, szerdán. 04-:; bennük teljes mértékben, hogy a lelki turbulencziára hajlandóságot mutatnak, hogy nem bírnak olyan biztos Ítélőképességgel, mint a férjes asszonyok. En ezeket a kritikákat egyáltalában el nem fogadom. De azért abban megint teljesen igazat adok neki, hogy az egy visszás megoldása a női kérdésnek, amely kizárja a jogból épen azt az asszonyt, aki az asszonyi hivatást a legteljesebb mértékben teljesiti, hogy az egy lehetetlenség s már azért is tarthatatlan Teleszky János t. képviselőtársam javaslata. 0 azt mondja, hogy plurális választójogot hoz be, mert ha a férjjel együtt szavaz, akkor a férj szavazata megduplázódott; de ezt abszolúte nem fogadom el. Mi a plurális választójog ? A plurális választójog oly többszavazat, amely egy akarattól függ, itt pedig több akarat rendelkezésére fog állani az a többszavazat, amely véletlenül egyetérthet, véletlenül egy czélra adható le, de amely egymás ellen is leadható. De ópoly kevéssé lesz ez plurális jog, mint nem plurális jog az, ha én és egy barátom ugyanegyre szavazunk. Ez egy véletlen lesz, amely remélem, hogy gyakran lesz házaspároknál, de hogyha egyáltalán női szavazatjog van, tiltakozni kell akkor az ellen, hogy a férfi méltóságába ütköznék, ha nő és férfi, férj és feleség egymás ellen szavaznak. Azt mondják, a családot meg kell védeni a politika ellen. (Halljuk! Halljuk!) Igenis, védjük meg a családot, főleg azáltal, hogy jobban neveljük az összes családtagokat, a polgártársakat, ugy, hogy azok az eltérő nézeteket méltányolják és eltűrjék és ne lássanak önmaguk ellen irányulónak, sérelemnek, rosszhiszeműségnek minden eltérő nézetet, és azt hiszem, hogy a politikában létező nagy ellentéteket talán enyhíteni fogja, hogyha néha a családokon belül is ily véleménykülönbségek nyilvánulnak meg. hogy a család összetartó ereje a nemzeti harmóniának a politikai életre való átültetéséhez is hozzá fog járulni. Én elfogadom Wekerle Sándor t. ministerelnök ur javaslatát, ámbár a 2. pontot elméletileg én is kifogásolom, mert elméletileg csakugyan bizonyos viszásság van abban, hogy valakit más kvalifikácziója alapján veszek be, de a gyakorlati szükség, mely őt vezeti, engem is meggyőz. Mert miben áll az? Keressük az értelmi kvalifikácziót a nőknél. A legtermészetesebb és legegyszerűbb mód a vizsgálat követelése, mint feltétel. E vizsgák azonban csak a legújabb korban hozattak be. Ma még az intelligens nők legnagyobb része ily vizsgát nem mutathat fel, ugy hogy akkor az egész idősebb generáczióját a középosztálynak egy tollvonással kizárjuk, mert nem képes ily vizsgát kimutatni. E gyakorlati szempontból fogadom el Wekerle ministerelnök ur javaslatát. (Helyeslés.) Nem tartom azonban kielégítőnek. Nem tartom kielégítőnek azért, mert ugy, ahogy ő beterjesztette, csakugyan csak egy osztálynak kedvez és a többivel mostohán bánik. Elfogadom, mint kiegészítést Giesswein Sándor t. képviselőtársam indítványát, amely a 100 koronás czenzust 50 koronára szállítja le. Elfogadom Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam és barátom indítványát, amelyet ma terjesztett be. (Elénk helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Hajlandó vagyok minden oly indítványt, amely beadatott és amely talán figyelmemet kikerülte, amely kiterjeszti a választójogot, szintén elfogadni. A magyar tradiczió mindig az volt, hogy a nők jogainak honorálásában előbb jártunk, mint az összes mellettünk élő nemzetek; túltettünk a kulturnépeken e kérdésben. (Ugy van^ a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne térjünk el a tradicziótól most, különösen most, amikor úgyis azzal vádolják ellenségeink a magyar nemzetet, hogy maradi, hogy a modern felfogásnak és szellemnek nem tud hódolni. Ilyenkor nagy erőt látok abban, hogy ebben a nagyon ekszponált kérdésben ezentúl is vezérszerepet akarunk vinni és különösen azt tartom, hogy mi magyarok nagy rövidlátást, feledékenységet bizonyítanánk, ha bizalmatlansággal volnánk a nő politikai képessége és politikai talentumával szemben, mert legnagyobb szerencséje Magyarországnak (Halljuk! Halljuk!) az utolsó félszázadban, a modern magyar történelemnek legnagyobb áldása egy asszonynak köszönhető nagy részt, r

Erzsébet királynénak. (Mozgás.) Épen a napokban kaptam és itt azért hozom fel, (Halljuk! Halljuk!) mert talán a mostani generáczió ezzel a kérdéssel nem foglalkozott annyira, mint az előbbi, e napokban kaptam kézhez atyám egy levelét, amelyben ő azt irja: (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) »Alig van nálunk ember, aki nem hiszi, — és én tudom, hogy igaza is van -— hogy a fejedelem és a nemzet kibékülése, ami a legnagyobb események egyike, amely Európában az utóbbi időkben történt, és a megegyezés Ausztria és Magyarország között, a királyné beleegyezése nélkül létre nem jött volna soha. (Mozgás.) A királyné adott bizalmat, kedvet és erőt mindazoknak, akik ezen célért küzdöttek.« Ilyen országban, ahol látjuk, hogy egy nő mennyire tudja szivével megérteni a politikai viszonyokat, ne törjünk oly könnyen pálezát a nők t választójoga felett, hanem következetesen a multunkhoz járjunk ebben elől. Most, ezek után egészen röviden előterjesztem a javaslatomat magát. (Halljuk! Halljuk!) Megtörténhetik, hogy ugy járunk e kérdésben is, mint a magyar nyelv tekintetében, ahol ugy tudom a képviselőház nagy többsége állítólag akarta megvalósítani a magyar nyelvet, de egyik sem tudta azt a formát elfogadni, amelyet a másik javasolt. (Zaj és mozgás. Elnök csenget.) Az elv elbukott. Most is annyi különböző vélemény, ellenvélemény, módositvány adatott