Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

542 810. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. nemcsak a nőkért, hanem a parlamentért is kívánom a női szavazati jogot. Mert kétségtelen, hogy a nőknek fokozottabb szocziális érzékére épen a magyar parlamentnek van legelsősorban szüksége, amely sok fényes tulajdonsága mellett a szocziális érzék hiányában szenvedett állandóan (Igaz! Ugy van! balfelöl. EUenmondásoh jobbfelöl.) nemcsak most, de visszamenőleg is. Különösen szüksége lesz azonban a magyar törvényhozásnak erre az érzésre és melegebb szivre, több impulzi vitásra ezekben a kérdésekben a háború után, abban az időben, amikor a legelső kötelesség lesz a sebeket gyógyítani, azokat a borzasztó sebeket, amelyeket ejtett ez a rettenetes háború. Máskülönben a női szavazati jogtól a politikai iránynak megváltoztatását egyáltalában nem várom, e tekintetben olyan nagy várakozással nem vagyok vele szemben, mint sok más. Meg vagyok róla győződve, hogy a nők ép ugy, mint a férfiak, meg fognak oszlani a különböző felfogások, pártok és áramlatok között és nem fognak egységcsen, döntően egy vagy más irány mellett sorompóba állani. Felhozatott itt a paczifizmus kérdése, felhozatott az, vájjon ebben a kérdésben a nőktől hasznot várhatunk'e vagy nem. En feltétlenül hasznot várok. (Helyeslés a baloldalon.) Nem abból a szempontból, hogy abszolúte paczifista politikát folytassanak, amit én sem akarok, sajnos, azért folytatni, mert ma még, félek, egy jó ideig a háború után is, az abszolúte nem fog lehetni, hanem abban az irányban, hogy segítik a férfiakat mindazt megtenni ezen irtózatos háború újbóli kitörése ellen, amit az adott viszonyok között lehet megtenni a nemzetközi jog reformja, által és megtenni azáltal, hogy ujraébreszszük az emberi szolidaritás érzetét, amely annyira eltűnt, csaknem megsemmisült. Ebben a tekintetben a parlamentben és a parlamenten kivül igenis számitok a nőkre. S ami a nők magaviseletét illeti a háborúban, magam a háború elején láttam azt a lelkes és hazafias önfeláldozást, amelyet nagy számban a társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozó nők tanúsítottak. S hogy abban az időben az egész nemzet mint egységes erkölcsi tényező lépett fel, annak mindenesetre egy nagy része annak a következménye, hogy a nők érezték hazafias kötelességeiket, érezték azt, hogy nem tarthatják vissza fiaikat, férjeiket a hazafias kötelességteljesitéstől. De mindig aggodalommal, mindig fájdalommal néztek a háború szükségével szemben és most is azt tartom, hogy ha jobban ki is fejlődött a béke vágya, mint azelőtt, most is a nők kitartása nélkül, ezt a háborút ugy viselni, amint azt birjuk, nem volna lehetséges. Ezért nem félek én a nők befolyásától ezen a téren sem. Felhozatott még mint általános érv a női választójog ellen az a levél, amelyben felszólítottak egyes képviselőket és amelynek a hangját kifogásolták. Mióta vagyunk mi a politikai életben olyan kényesek? Nem szoktuk mi egymást ijesztgetni, fenyegetni, terrorizálni? (Mozgás a jobboldalon.) Hát a nők amikor — megengedem, talán hibásan, bár nem is láttam azt a kifogásolt sürgönyt — erre a térre léptek, csak utánozták a férfiakat s ez egyáltalában nem képezhet indokot arra, hogy állást foglaljunk ellenük. Mert utóvégre, ha vannak is túlbuzgó apostolai egy elvnek, azért az az elv jó és igazságos lehet. (Igás! Ugy van! balfelöl.) De ezen inkább általános pár megjegyzés után áttérek arra a kérdésre! hogyha kell már a női szavazati jog, aminthogy szerintem kell, (Igaz! Ugy van! balfelöl. EUenmondásoh a jobboldalon.) az milyen terjedelmű legyen. Tisza István gróf képviselő ur azt mondta, hogy vagy van szükség rá, vagy nincs; ha nincs szükség rá, akkor egyáltalában ki kell küszöbölni, ha pedig van szükség, akkor azok a javaslatok nem elégítik ki a szükséget, mert a nők nincsenek kellő számban a választók között. Én a magam részéről egyénileg igen szívesen mennék abba bele, hogy nagyobb terjedelemben vegyük fel a nőket, mint ahogy itt javasolva van. (Helyeslés balfelöl.) De azért azt hiszem, hogy van alapos jogosultsága annak is, hogy az első lépés ugy történjék, hogy az inkább kisérletszámba megy, mert kétségtelen, hogy tágas körökben bizonyos skejDSzissel néznek a női szavazati jog gyakorlata elé. Igen kívánatosnak tartom tehát azt, hogyha kisebb arányú kísérlet történik és próbára tétetik, vájjon csakugyan igaz-e az, hogy a család békéjét feldúlja, hogy csakugyan igaz-e az, hogy a nőknek árt, vagy nem. S akkor én azt hiszem, hogy nem lehet semmi veszély abban, hogyha olyan számban jönnek be a nők, hogy ez a próba komoly valamivé váljék nem pedig egy viezczé, vagy tréfává, hanem komoly jjróbájává a női szavazati jognak. Ami leglényegesebb és legszükségesebb ahhoz, hogy a női szavazati jog ne ártson a családok harmóniájának, hogy a társadalom azt békével elviselje, azaz, hogy a férfi szakítson azzal a fogalommal, hogy az ő méltóságába, pasai rangjába, az ő jogaiba ütközik az, hogyha a nő a családjában esetleg máskéji szavaz, mint ahogy ő azt megrendelte. S ennek a felfogásnak kell egy bizonyos időt adni, mig beéli magát; s ezért nem bánom, ha az első kísérlet nem is történik olyan nagy arányokban, amint azt máskülönben egyénileg megnyugvással elfogadnám. Teleszky János t. képviselőtársamnak az a javaslata, amelyet a múltkor itt kifejtett, túlszük, amint azt ma Vázsonyi t. barátom számszerűleg is kimutatta. 0 a férjes asszonyokat ki akarja hagyni. Abszolúte nem tudom magamévá tenni azt az éles kritikát, amelylyel Tisza t. képviselőtársam bizonyos szempontokból a nem férjes asszonyokat illette, amikor azt mondta, hogy a lelki egyensúly nincs meg