Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

810. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. 541 az ügyet esetleg akkor is megmenti, ha a túlsók módosítás tönkreteszi. De, ha már felszólalok, akkor röviden ki akarok térni a vitának főbb mozzanataira. Amikor elismerem a t. ministerelnök ur buzgó igyekezetét és azt köszönettel veszem, mégsem fogadhatom el az ő érvelését az egész vonalon. 0 magáévá teszi Tisza István t. képviselő ur állásj>ontját, azt mondván, hogy ö nem annyira a nőkért, mint csakis a parlamentért kívánja a női szavazati jogot; magáévá teszi Tisza t. képviselő ur álláspontját, aki azt állította, hogy a nőknek nincs szükségük szavazati jogra, mert a nőket, képviselik a férfiak. Én ezt el nem fogadom, mert sok tekintetben a nő egyenesen versenytársa a férfinak és ezekben a kérdésekben a férfi őt nem képviselheti. (Ugy van! a baloldalon.) A nők pl. a férfiak ellenállása mellett nyertek mindenütt teret az egyes foglalkozási ágakban. Tudjuk, hogy Magyarországon is, más országokban is valahányszor a nő uj foglalkozási ágra akart átmenni, a férfi a konkurrencziától félve, ellenállást fejtett ki és csak nehezen nyugodott ebbe bele. Versenytársa a nő a férfinak a fizetés tekintetében is, mert a férfinak sokszor érdeke az, hogy a női fizetés alacsonyabb legyen, mint a férfi fizetése. Utalhatnék más kérdésekre is, amelyekben ellentétben van a nőnek és a férfinak az érdeke, ugy hogy én azt hiszem, hogy a nők nem nyugodnak és nem nyugosznak bele, hogy egyetlen képviselőjük a parlamentben a férfi legyen. Azt is tévedésnek tartom, hogy azon érdek biztosítva lenne, amelynek közvetlen képviselői nem ülnek itt, vagy hogy olyan érdek biztosítva lenne a maga jövőjéről, amely nincs a választóközönség körében kellőkép képviselve. (Igaz! ugy van! balfelöl.) T. barátom, a ministerelnök ur és Tisza t. képviselő ur felhoztak történelmi példákat, amelyek bizonyítják, hogy a törvényhozások tudnak altruisták lenni. Rámutattak arra a dicső korra, amelyre még ma is büszkék vagyunk, amikor 1848-ban a nemesség maga nyirbálta meg szabadságát s hosszú küzdelem után maga mondott le jogairól. Ez igaz, de nem hiszem, hogy ez a példa biztató lenne azokra nézve, akiknek nincs képviselete a házban, nincs kellő képviselete a választőközönségben. Mert mit láttunk akkor ? Láttuk azt, hogy nagy, válságos, szent ügyek érdekében felszólaltak, küzdöttek évtizedeken keresztül a legkiválóbb emberek, olyan emberek, akik csak ritkán adatnak meg egy nemzetnek: egy Széchenyi István, egy Kossuth, egy Beák Ferencz, egy Wesselényi. Mindezek az óriások abszolút igazságokért küzdöttek évtizedekig, de teljes győzelmet csak akkor érhettek el, amikor a forradalom 1848-ban Parisban és Bécsben trónokat döntött fel. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) Az akkori nemességet nem lehet a rosszakarat vádjával illetni. Azt hitte, — többnyire ez az eset szokott lenni — hogy ha hozzányúlnak az eddigi rendhez, amely annyi veszély és ellenség között fentartotta a magyar nemzetet, akkor maga ez a magyar nemzet össze fog omlani. Ok a maguk szűkebb érdekeiket azonosították a nemzet érdekeivel és a legkeményebb küzdelmet folytatták azon abszolút igazságok ellen, amelyeket a legnagyobb emberek képviseltek. Csak ilyen szerencsés körülmények vagy nagy világrázkódtatások vezettek ahhoz, hogy ezek az elementáris igazságok érvényesüljenek. Ez tehát valóban nem biztató példa. Tisza t. képviselő ur felhozta — már máskor is többször utalt rá — azt az angol példát is. hogy a múlt század elején, a 30-as években hozott reformok után Angliában nagyon nagy munkásvédelmi akczió folyt és jutott a törvénykönyvbe, ámbár a munkások akkor választójoggal nem rendelkeztek. Hát ez részben igaz. Tényleg az a nagy munkásvédelmi mozgalom, amely azonban nem akkor fejeződött be ós nem akkor érte el legfontosabb czéljait, az akkor érvényre jutott, ámbár munkásválasztó nem volt a parlamentben. De mi volt akkor ? Tíz évig tartó chartista mozgalmak, forradalomszerü mozgalmak voltak, amelyek általános választójogot is követeltek, amelyeknek azonban az alapjuk a kiindulási pontjuk az volt, hogy az akkori munkásság szenvedett, kenyeret akart, jobb elbánást akart. Ezen nagy rázkódtatásokat használta ki megint egy olyan kiváló férfi, mint amilyen az angolszász fajnál szokott lenni, aki egész erejét egy térre fordítja: Ashew, a későbbi lord Shaítsbury, aki óriási propagandával a munkásvédelem egyes tételeit hosszú küzdelem révén tényleg keresztülvitte. Tehát ez is inkább kivételes siker volt, amely egyáltalában nem dönti meg azt a tényt, hogy azzal az érdekkel, amely a parlamentben nincs képviselve, mostohán bánnak. (Ugy van! a baloldalon). Ez természetes is, ez magától is értetődik. Hiszen a parlamentekben annyira el vannak foglalva a pártok a hatalomért való tusával, a pártok és vezető államférfiak annyira azt hiszik, — a legjobb meggyőződéssel sokszor — hogy az ő győzelmük, az ő uralmuk az ország érdekében is van, hogy mindazt, ami nem hat közvetlenül az ő pártállásukra, nem hat a hatalmi küzdelemre, azt elhanyagolják, ha el is ismerik annak fontosságát és azokhoz a kérdésekhez nyúlnak előszeretettel, amelyek a hatalmi küzdelmek során merülnek fel, amelyek nekik hatalmat adnak, ugy hogy tényleg azt hiszem, hogy ha nem gondoskodunk arról, hogy a nők is felemelhessék szavukat saját érdekükben, akkor a női érdekek védelme nem lesz biztos alapon, époly kevéssé nálunk, mint bárhol másutt. De, mondom, abban megint teljesen osztom Wekerle t. ministerelnök ur álláspontját, hogy