Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

810. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. 527 Micsoda eredmény áll tehát itt elő? A törvényhatósági városokban van a választók 17—20%-a; a változtatások után nem vagyok képes pontosabb számokat kapni; az ország többi részében van a választóknak 80—83°/o-a, A nyolcz középosztályt végzettek 55%-a esik a választók 80—83°/o-ára és 45°/o-a esik a 17—20%-ra. Ha méltóztatik ezt kiszámítani, több mint 100.000 női választó, középosztálybeli nőkből több mint 100.000 esik a törvényhatósági városokra, ez pedig azt jelenti, hogy a törvényhatósági városokban az ipari munkásoknak adott választójog, az alkalmazottak rétegeinek adott választójog megrosszabbittatik a polgári társadalom javára, tehát egy teljes felbillentése az egyensúlynak. A vidék számára pedig nem jelent semmit, mert az általam felhozott számok mutatják, hogy ez talajdonképen egy tipikusan városi, választójog. Én magam részéről ezt a választójogot teljesen jogosulatlannak tartom, én ehhez hozzá nem járulok. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert, ha nem is személy szerint, de osztály szerint, plurális választójogot teremt, (ügy van ! a bal- és a ssélsobaloldalon.) Plurális választójogot adni pedig én a nők kedvéért sem vagyok hajlandó. (Helyeslés a bal- és a ssélsobaloldalon.) A családi körben maradt nők honorálása meg van ott, ahol a négy polgárit végzett nők választójogát statuálja a javaslat. Mert a javaslat nem tesz különbséget aközött, hogy a négy polgárit végzett nő, mint a ministerelnök ur indítványa szerint, kereső nő-e vagy nem, családi körben maradt-e vagy eltávozott, ott tehát honorálva van a család. Magam részéről perhorreszkálom azt a felfogást, amely a nőnek a háztartásban végzett munkáját, a gyermekek nevelését, a háztartás rendbehozását, a gazdasági működést, amelyet a magyar jog a közszerzemény törvényes vélelmével jutalmazott meg, mondom, amely ezt a működést lesülyeszti oda, hogy kevesebbre értékeli, mint az irodában való munkát. (Helyeslés a bal- és a ssélsöbaloldálon.) De ez már honorálva van a négy polgárival. Amikor a nyolcz középosztályt végzett nők választójogát szavazzuk meg, meg akarjuk korrigálni a férfiak választójogát, tulajdonképen a magunk családjának szavazzuk meg a választójogot, ezt perhorreszkálom teljes mértékben és teljes mértékben ellenzem, mert a női választójog nem lehet alkalom a férfiak választójogának korrigálására és nem lehet alkalom arra, hogy osztályválasztójogot csináljunk, (ügy van! a bal- és a ssélsobaloldalon.) Már most a t. ministerelnök ur javaslata a hadiözvegyek elhagyásával, a hadiözvegyekre való tekintet nélkül általános jogczim felállításával teljesen osztály választó jogot akar létesíteni. (Halljuk I Halljuk! a bal- és a ssélsobaloldalon.) A négy polgárira nézve voltam bátor bebizonyítani, hogy legnagyobbrészt a városi lakosságra, aránytalanul nagyobb részben a városokra esik. Bátor voltam bebizonyítani, hogy a munkás-családokból és kispolgári családokból származó nők, ha vannak is közöttük, ezek társadalmi emelkedéssel jutnak választójoghoz. Ha vizsgáljuk a nyolcz középosztályt végzett nők választójogát, bizonyítani sem kell: a 160.000-hez méltóztassék hozzávenni 53.000-et, akkor 213.000 ilyen választó van, akikről mondbatjuk, bogy legnagyobbrészt a városi középosztályhoz és majdnem kizárólag a középosztályhoz tartozik. És ehhez hozzájárul a 100 K-ás czenzus alapján az ipari és mezőgazdasági körből a női választójog. Bocsánatot kérek, nem kell bizonyítani, hogy tipikus osztály választójog, mert hiszen sem mezőgazdasági, sem ipari munkásnő egy sem kerül be. A sokat támadott hadiözvegyek választójoga, amely választójogot adott az özvegynek, aki a férfi helyére lép, a gyermekeket felneveli, nem oldatott meg. Ha megoldották volna, nem lett volna osztályválasztójog, mert az özvegy, legyen az grófnő, aki a latifundiumból tartja fenn a gyermekeit és családját és gondoskodik gyermekeinek felneveltetéséről, vagy legyen mosónő, egyaránt hozzájutott volna a választójeghoz. És nekem az özvegyek társadalmi jelentősége, akik a férfiak helyére lépnek, fontos, a társadalmi különbség nem számit. Es ha nem akarunk visszatérni ehhez a, fogalomhoz akár a hadiözvegy képében, akár pedig a családfen tartó özvegyek választójogának alakjában, hozzáfűzve ahhoz magasabb kultuszczenzusként az irni-olvasni tudást, akkor ezt a kérdést egyenletesen meg nem oldjuk, akkor osztályválasztójogot csinálunk, (ügy van! a bal- és a ssélsobaloldalon.) Gyűlöletessé teszszük a női választójogot, (ügy van! a bal- és a ssélsobaloldalon.) Mert akkor azt fogják nekünk mondani, hogy megszavaztuk a női választójogot a magunk társadalmunk részére, de nem tűrjük, hogy egyetlen nő kerüljön be azok sorából, akik a. férfiak helyett dolgoznak, mint özvegyek és felnevelik gyermekeiket becsületesen és fentartják családjukat, tehát akik a legszomorubban veszik azt a fiúsítást, amelyről a nemesi jog beszél. Ha a hadiözvegyek választójoga nem kel], én a bizottságban már felszólaltam abban az irányban, hogy méltóztassék ennek helyébe a családfen tartó özvegyek választójogát léptetni. A családfentartó özvegyekre nézve van statisztika. Bátor leszek e statisztikát ismertetni. Az 1910. évi népszámlálás szerint volt 832.230 kereső nő, 24 éven felüli 466.000. Már most ebből kiszámíttatott az irni-olvasni tudók száma. Itt tudni kell, hogy a nőknél az irni-olvasni tudás aránya sokkal rosszabb, mint a férfiaknál, mert a nőknek csak 66%-a tud irni-olvasni az 1910. évi adatai szerint, a férfiaknak pedig 71%-a. Már most igy kaptunk kereken 214.000