Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-806

34 4 .806, országos ülés 1918 Julius 9-én, kedden. döntött az, hogy Ö felsége akkor megértette a kor szavát, megértette azokat a nagy eseményeket, amelyek körülötte történtek, meggyőződött arról, hogy a választójog kiterjesztése egy elsőrendű politikai szükség és ez a meggyőződése, ez a királyi tény tűzte napirendre a kérdést, hogy többé előlekitérni még Tisza István sem tudott, daczára minden igyekezetének és akaratának, fis ezért a nagy tényéért nem az ellenzék, hanem az akkori ministerelnök — aki ellenjegyezte a kéziratot — felelős, azt egyszerűen az ellenzék taktikai velleitásaira tolni és ezt mint igazságot beállítani, nem is komoly dolog. Különösen csodálom ezt attól a képviselő úrtól, aki, elismerem, aggálylyal nézte a fejleményeket, de mégis legjobb meggyőződéssel velünk járt karöltve. A t. képviselő ur azt mondja, — és itt már e

gészen éles támadó hangot használ — hogy hogyan vádolhatjuk mi, Apponyi és Andrássy, a kormányt azzal, hogy a többségnek kiszolgáltatta magát, amikor mi is megegyezéssel meg akartuk csinálni a választójogi reformot. Felolvasom ezt a részt, nehogy gondatlanul idézzek. (Olvassa.) belelek erre a vádra egy kérdéssel is. Azt a kérdést intézem a 48-as alkotmánypárton ülő képviselőtársaimhoz, hogy miben különbözik ennek a kormánynak az eljárása attól az eljárástól, amelyet egy időben gróf Andrássy Gyula és gróf Apponyi Albert is végzett, amikor azt mondták, hogy a választójog kérdését a nemzet javára lehetőleg megegyezéssel, lehetőleg a továbbmenő harczok felidézése nélkül kell és helyes elintézni. Mert, bocsánatot kérek, ha ezen hangoztatott kívánság jóhiszeműen fejeztetett ki és törekvésüket siker koronázta, ők is teljesen ugyanabba a helyzetbe jutottak volna, mint amelybe a jelenlegi kormány jutott. Akkor ők sem lettek volna kény telének a házat feloszlatni és ma ők is abban ahelyzetben lennének, hogy a kisebbségi kormány helyén a többségnek olyan kérdésekben, amelyeket magukra nézve nem tartanak lényegeseknek, a többség akaratának bizonyos pontig deferálni kénytelenek, mint ahogy tették a választójog kérdésében, amíg kenyértörésre nem került a dolog. Tehát vagy jóhiszemű volt az akkori kijelentésük, de akkor nem áll meg ez a vád, vagy megáll a vád, de akkor nem volt jóhiszemű ez a kijelentésük|.« Először is objektíven akarok erre felelni és állítom, hogy ha egyáltalában nem ugyanaz lett volna a helyzet, hogy ha mi csináljuk meg a megegyezést, mint aminő igy keletkezett. Nem lett volna ugyanaz a helyzet azért, mert akkor keresztülvitettek volna összes ígéreteink, a megegyezés csak a részletekben eszközöltetett volna, nem szakadt volna részekre a 48-as alkotmánypárt, hanem a kormány a maga egészében együtt maradt volna és akkor mögötte maradt volna ennek a kormánynak az az egész osztatlan közvélemény, amelylyel harczra megindult és akkor — ez a legnagyobb bizonyíték — nem bizonyosodott volna az be, hogy a házfeloszlatás egy háziszer. Addig, mig a többség vezére nem mondhatta, hogy minden veszély nélküli szer, mert használni nem lehet a házfeloszlatást, addig kisebbséggel is lehetett kormányozni. Mihelyt azonban kisült, hogy ehhez nyúlni nem lehet, akkor szűnt meg a lehetetlensége annak, hogy kisebbséggel kormányozzunk. Ez nem lényegtelen dolog, hanem lényeges : a kormány mai helyzetének lehetetlensége abból ered, hogy a kisebbségi kormány egyetlen fegyvere, a házfeloszlatás, nincs meg. De különben, ha ez nem is állna mind, akkor is teljes joggal támadhattam volna az ő eljárását, mert egészen más az, ha én keresztülviszem egész lényegében azt a javaslatot, amelyet megígértem és ezért elfogadok egy nehéz helyzetet, mint az, ha feladom az igért programmot, szembehelyezkedem azokkal, akikkel együtt kezdtem meg a kampányt azért, hogy egy ilyen helyzetet teremtsek magamnak. Egészen más mindkét esetben a politikai eljárás felett való ítélkezés. De akárhogy gondolkozzunk e felett a kérdés felett, a leghatározottabban visszautasítom azt a lehetőséget, hogy itt rosszhiszeműség forog fenn. (Helyeslés balfelől.) Nagyon csodálkozom, hogy a t. képviselő ur ezt igy feltételezi, mir nichts dir nichts olyan valakiről, akivel együtt dolgozott a mai napig, hogy esetleg nem jóhiszemüleg emel egy vádat. (Igaz! ügy van! balfelől.) Ezt valóban nem tartom helyesnek, mert ha erre az útra térünk, minden oldalról ilyen jóhiszeműséget kétségbevonó támadások keletkezhetnek és mi lesz a vége? A vége az lesz, hogy a nagyközönség mindezeknek a támadásoknak igazat fog adni és azt fogja mondani, — máris igen közel áll ehhez a nézethez — hogy itt egy rosszhiszemű, egymás ellen intrikáló banda ül, amely önző politikái csinál. Mert ne higyjék, hogy a konzervatív politika csak abból áll, hogy jogokat kell konfiskálni. A konzervatív politika egyik előfeltétele az erkölcsi értékeket fentartani. Ha a képviselőházban ez szokássá válik olyan részről, mint a t. képviselő ur is és olyan vitában, ami közöttünk megengedhető és helyes, mindjárt kétségbe vonja a jóhiszeműséget, akkor félek, hogy ugy el fog vadulni a helyzet, ami csak káros lehet. Gr. Bethlen István : Nem mondtam! (Felkiáltások a baloldalon : De igen !) Ha akarom mondám, van annyi bátorságom, hogy megmondjam! (Félkiáltások a baloldalon : A naplóban bent van!) Örgr. Pallavicini György: Az egész munkapárt örömmel tapsolt neki! Gr. Andrássy Gyula: A t. képviselő ur továbbá azt is mondja, hogy mi, Apponyi és én, szövetséget kötöttünk a radikális áramlattal és azt hiszszük, hogy ezen áramlatok élén fogunk lovagolni, pedig ennek a szövetségnek csak a nemzetiségek fogják hasznát látni. Nagyon csalódik a t. képviselő ur, mert mi senkivel szövetséget nem kötöttünk. Mi megegyeztünk a választójog kérdésében és semmi más kérdésre vonatkozólag semmi párttal szövetség nem jött létre. Es mi nem akarunk más szellemi áramlatok élén lovagolni, mi nem akarunk kölcsön venni gondolatokat másoktól,