Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-806

806. országos illés 1918 Julius 9-én, kedden. 345 mi a saját magunk politikáját követjük, Apponyi is, én is, követjük meggyőződésből és azért, mert egy kérdésben találkozunk a radikálisokkal, azért mi egyáltalában nem vagyunk összekeverhetek szocziáldemokratákkal, vagy radikálisokkal. Az ő politikai cselekedeteikért semmiféle felelősséget nem vállalunk, ép oly kevéssé, mint Károlyi Mihály t. barátom pártjának bárminő politikai cselekedeteiért. Nem vagyunk velük szövetségben, nem is akarunk velük szövetségbe lépni. Erről soha szó nem volt. A választójogban közös programmot csinálunk. Ebben megegyeztünk; ezt az egyezséget ők becsületesen betartották; ezért küzdünk lojálisán tovább is egymással, anélkül hogy más tekintetben egymás cselekedeteiért feliősséget vállalnánk. Én mindenben magyar nemzeti politikát csináltam, csinálok és fogok is csinálni. Mást nem is tudnék csinálni. Hiszen a véremben van; az anyatejjel szivtam ezt magamba. Nem szorultam arra, hogy ebben a tekintetben kitanitsanak. De igenis én egészen mást tartok helyes nemzeti politikának, mint a t. képviselő ur. Ö ugyan teljesen helyesen defmeálja a czélt, de teljesen tévesen választja meg az eszközöket. Teljesen helyesen defmeálja a czélt, amikor azt mondja, hogy a magyar politikának a czélja csak az lehet, hogy egy általános állampolgári egység szenemét fejleszsze ki. De hogyan fogja ezt kifejleszteni azzal a taktikával, azzal az eljárással, azzal a szükkeblüséggei, amelyet ő a jogok kiterjesztése kérdésében tanúsít? Hogyan fogja megnyerni a nem magyar ajkuakat, ha a jogokat a magyar nyelv tudásának feltételéhez köti? Ö azt mondja, hogy azt akarja, hogy ne a tömegek, hanem a nemzet jusson joghoz. Ez igen hatásos, igen szép irodalmi mondás, de a politikai gondolat, amely mögötte van, valóban nem állhat meg. Miben áll a különbség a nemzet és a tömeg között? Szerinte tömeg, ha nem tud magyarul írni és olvasni, a nemzethez tartozik, — mert ebben állítja fel most a kritériumot — aki tud magyarul irni, olvasni. Tehát mindazok a szenvedélyes ellenségeink, azok a részben külföldön tartózkodó nemzetiségi izgatók, akik pompásan beszélnek magyarul, azok a nemzethez tartoznak, de az a magyartri nem tudó becsületes állampolgár, aki életével és vérével szolgálja a magyar hazát, az már tömeg, annak már nem kell választójogot adni. Hova vezet ez a felfogás? Ez nem a nemzet erősítéséhez vezet, hanem a nemzet gyengítéséhez. (Igaz! Ugy van! a balközépen.) Ez nem nemzeti politika, ennek csak a látszata nemzeti, lényegében azonban árt a nemzetnek és egymás ellen uszítja a magyart és a nemzetiségeket. (Igaz! Ugy van ! a balközépen.) Ez mindig hibás politika, de különösen hibás ma, a világháborúban, amikor annyira akarja az egész entente a nemzetiségi öntudatot felébreszteni, kihasználni, annyira akarja bizonyítani, hogy mi szipolyozzuk, elnyomjuk a nemzetiségeKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XI. KÖTET. ket. Ilyen körülmények között, egy ilyen külsőséghez kötni a jogot, szerintem óriási hiba. A nemzetiségi politika alapelvei nem lehetnek mások, mint amelyek mindig voltak : a legnagyobb erély minden nemzetellenes áramlattal szemben, a legkérlelhetetlenebb vaskéz minden olyan szervezkedés ellen, amely hűtlenné akarja tenni a nenret egyes részeit, helyes külpolitikai, erős kéz azon államokkal szemben, amelyek itt irredentizmust akarnak kelteni, másrészt azonban a jogok tekintetében egyenlőség, jóakarat, jó adminisztráczió, semmi olyan, ami külsőség, ami nem hoz reális nagy hatalmat és ami felhasználható arra, hogy a nemzetiségeket izgassák a magyar ellen. Minden ilyen lépés végzetes lehet. Én tudom, hogy Bethlen István t. képviselőtársam ebben a kérdésben a lehető legjóhiszemübb, hogy őnála fanatikusabb magyar érzésű ember nincs. De épen ez a fanatizmusa elvakítja és olyan jjolitika felé sodorja, amely épen a magyar nemzet ellen irányul, elsősorban ós kizárólag a magyar nemzeti állani ellen. () épen azt az ideát, amelyet leirt, helyesen, hogy összefogjanak a különböző nemzetségbeliek mind, hűségben a magyar történelmi állameszméhez, ezt teszi lehetetlenné. Nagyon kérem, hogy ne erőltesse ezeket az eszméket, mint a hazafiság monopóliumait és pátenseit. Hagyja ezt más tényezőkre. Hiszen miért nem került eddig komoly részről egy ilyen választójogi törvény tárgyalása alkalmával sem ilyen javaslat a ház elé? Volt elég kormány. Eddig sohasem terjesztettek elő ilyen javaslatot. Hogy van az, hogy egyszerre annyira megváltozott a felfogása a világnak? Fényes László : Jó taktika ! Gáncsot akarnak vetni. Gr. Andrássy Gyula : Taktika és semmi egyéb, ha nem is mindenkinél, de sokaknál. És amikor olyan nagy aggodalommal néznek a választójog kiterjesztésének következményei elé, amikor annyiszor halljuk mindenfelől a jóslatokat, . hogy ez tönkreteszi Magyarországot, akkor én beszédem befejezéseként egypár idézetet vagyok bátor felolvasni annak bizonyítására, hogy menynyire csalnak ezek a jóslatok, főleg akkor, amikor arról van szó, hogy egy hatalmi pozioziót, amelyet egy politikus elfoglalt és az ország érdekében hasznosnak tart, egy reform veszélyeztet. Véletlenül átlapoztam egy munkában a különböző angol választójogi vitákat és elsőrangú emberek oly jóslataira bukkantam, melyek nagyon hasonlítanak az itt mondottakhoz, melyeket azonban az élet a maga egészében megczáfolt. 1831-ben Wellington ezt mondja (olvassa.) : »Teljesen lehetetlenné teszi az akkori reform a kormányzat vitelét, csak erőszak vagy valami hozzá hasonló lesz képes a végrehajtó hatalom mindennapi működését lehetővé tenni. A demokratikus forradalom iszonyatai után valószínűleg katonai deszpotizmus fog következni.« Azt mondotta Wellington és behozták ezt a reformot, de Anglia sohasem 44