Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-805
30G 805. országos ülés 1918 július 5-én, pénteken. az irtózatos bűnöknek és az irtózatos bűnhődéseknek korszaka ez, mélyen t. képviselőház. És én azt gondolom, hogy amint a történetírás a reformácziónál vagy Amerika felfedezésénél uj korszakot kezd s később a franczia forradalomnál is, ugy a világháború is uj korszakot fog megnyitni a történetírás számára. És ezekben a végzetes időkben, ebben az igazán epochális időszakban milyen szép, milyen nagy, milyen gyönyörű, milyen fenséges lett volna az, hogyha, mint némely ellenséges államok és semleges államok parlamentjei, a magyar parlament is, a magyar parlament többsége is fel tudott volna emelkedni ezeknek a nagy időknek színvonalára, megértette volna a kornak szellemét, az idők lelkét ; megértette volna, hogy legelső és legszentebb kötelessége levonni ennek a rettenetes világháborúnak tanulságait, bekötözni azokat a sebeket, amelyeket ez a "háború ütött a testeken és a lelkeken, letörölni a könnyeket, enyhíteni a nyomort, újjászervezni az államot, egészen más alapelveken, mint amilyen alapelveken az eddigi államok épültek. Mert hiszen világos, hogy az emberi társadalmat fegyveres erőre, a háborúknak rendszerré való tételére felépíteni nem lehet; az emberi társadalom állandó, szilárd alapja csakis az igazság, a jogegyenlőség, a szeretet és a testvériség lehet. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) És szomorúan kell látnunk, hogy a magyar parlamentben csak egyes vezetőférfiak akadnak és mögöttük egy kicsiny tábor, akik megértették az idők jeleit, akiknek lelkében a korszellem él és munkálkodik, akik reformokat akarnak minden téren, legelsősorban az alkotmányjog, a választójog terén, ez utóbbit azért, hogy a nemzet összes erőinek felszabadításával és a jogegyenlőség utján az államhatalomban, a törvényhozás és a törvényvégrehajtás, a kormányzás hatalmában való részesítésével a háború után egy uj korszakot indíthassanak meg, amely korszak megvalósítja azokat a feltétlenül szükséges reformokat, amely reformok nélkül, az én meggyőződésem szerint legalább, Magyarország nemcsak nem fejlődhetik és nem virágozhatik, hanem egyszerűen nem is maradhat meg, nem is állhat fenn tovább. (Igaz ! Ugy'van ! a szélsőbaloldahn.) Milyen szép lett volna, mélyen tisztelt képviselőház, hogyha mindnyájan követtük volna annak a szervezett munkásságnak a példáját, amelyre itt, ebben a házban részint megrovással, részint elismeréssel, nem egyszer történik hivatkozás. A ministerelnök ur nemrégen azt mondotta közbeszólás alakjában, hogy a munkásság meg van elégedve ezzel a választójogi reformmal, Návay Lajos t. képviselő ur pedig tegnapi felszólalásában azt hangoztatta, hogy a munkásságnak nincsen oka ezzel a választójogi javaslattal, a bizottság javaslatával szemben semmiféle panaszra és elégedetlenségre. Én pedig azt mondom ezekre, mélyen t. képviselőház, hogy a munkásság, a szervezett munkásság mégis elégedetlen ezzel a javaslattal, (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldahn.) mégis panaszkodik erre a javaslatra. Ne itt méltóztassanak, tőlük távol, velük nem érintkezve, az ő gondolataikat, érzéseiket nem ismerve, megállapítani hogy panaszra nincs okuk, hogy ezzel a javaslattal meg vannak elégedve ; méltóztassék meghallgatni őket, méltóztassék elolvasni a nyilatkozataikat: a tény az, hogy bár, legalább papiroson, biztosítva vannak afelől, hogy az ipari munkásság bejut a választópolgárok közé, ők ezzel megelégedve nincsenek s követelik a választójognak kiterjesztését az ipari munkásságon kivül a mezőgazdasági munkásságra is, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) tehát nemcsak a maguk osztályérdekével, nemcsak a maguk külön érdekével törődnek, hanem szivükön hordják a lakosság, az állampolgárság egy olyan rétegének, olyan osztályának és olyan csoportjának politikai érdekeit is, amely csoport még most velük ellentétben áll s amely csoportot velük szemben olyan nagyon szeretnek bizonyos részről kijátszani. Fényes László: Pedig magyar az a pária ! Jánosi Zoltán : Ez azt mutatja, hogy ez a magyar szervezett munkásság, amely a nemzetközi szocziáldemokrata párt elvei alapján szervezkedett, mégsem olyan hazafiatlan, nemzetközi szeüemben gondolkodik és munkálkodik, mint azt ennek a képviselőháznak némely tájékozatlan tagjai gondolják. Mert mi az igazi hazafiság, mélyen t. uraim? Az-e az igazi hazafiság, hogy a múlt romjain kesergünk, mint Marius egykor Kartagóromjain? Az-e az igazi hazafiság, hogy a múlt dicsőségének sugaraiban sütkérezik a lelkünk? Az-e az igazi hazafiság, hogy a magunk osztályérdekeit, régi, u. n. történelmi jogait a tömegekkel szemben védelmezzük? S még azt is meg merem kérdezni, vájjon a föld rögéhez hozzá van-e tapadva a hazafiság? Hiszen, mélyen t. uraim, a történelem során a magyar nemzet, tudjuk, nem egyszer változtatta a maga lakóhelyét. S nem ahhoz a földhöz volt kötve Magyarországnak létele és jellege, nemzeti jellege, amelyen épen lakott a magyarság, hanem mindig a magyar néphez magához. A haza fogalmában a legértékesebb alkotó elem a nép és a hazaszeretet ethikai magaslatra csak ott emelkedik, ahol a régi hagyományoknak, előj ogoknak és magának a földnek szeretetéből a nép szeretetévé dicsőül. (Ugy van ! a szélsőbaloldahn.) Ily értelemben a magyar szervezett munkássággal, amely szivén hordja az egész magyar nép sorsát, hazafiságban nem versenyezhet senkisem a mai időkben. Tiltakozom az énen, hogy a magyar nép azon részét, amely a nemzetközi szocziáldemokrata pártban szervezkedett, hazaíiatlannak mondják, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) A hazafiság, amely nem egyéb mint a népnek, a magunk magyar népének igazi testvéri szeretete és a nemzetköziség, amelyet a keresztyénség hirdet, tanit, kétezer év óta és amely nem egyéb, mint nemzeti, faj. különbség nélkül az általános emberszeretet, nem ellensége egymásnak, hanem ikertestvérek. Aki a világért elfelejtkezik a magyar hazáról, vagy meggyülöli azt, ép annyira lecsúszott az igazság és az igazi szeretet talajáról, mint az, aki
