Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-780

78 780. országos ülés 1918 április 26-án, pénteken. ban, tegyük fel, erőltetve még tudunk olvasni, de egy szekundummal később egyszerre nem látunk ; előbb még világos volt, most sötét van. Itt is van egy vonal, ahol tényleg az általánosságnak általam megmagyarázott fogalma az általánosságot, mint olyant, kizárja. Nem teszi ez azt, hogy az a másik választójog, amely szelekeziót akar, demokratikusát, széíeskörüt, nem jobb-e, nem megfelelőbb-e, nem ofyan-e, amely a mai többség véleménye szerint mindenesetre helyesebben oldja meg a kérdést. Ha azonban már megegyezésről beszélünk, annak az elvnek kell irányadónak lenni, hogy clara pacta boni anrci. (Helyeslés.) Legyünk akkor egymással nyíltak. Ne mondjuk azt, hogy általános választójogon alkuszunk az alapelvek sértetlensége nélkül, de nem mondjuk meg, melyek tehát azok az alapelvek ; ki-ki ugy értse, ahogy akarja. Mert ez utat nyit a szabad magyarázatnak és ahelyett, hogy az embereket egymáshoz közelebb hozná, csak eltávolitja őket egymástól, mert azt hiszik arról is, aki jószándéku Ígéretekkel közeledik hozzájuk, hogy álruhában reájuk akarja erőszakolni saját akaratát. (Igaz! Ugy van!) A megegyezés útjához — a ministerelnök ur beszéde után, tegnap impresszióim ezek voltak — az első kellék az, hogy a helyzetet a maga való realitásában állítsuk be, anélkül, hogy egyes elvek doktriner részeit dogmatikusan vitassuk. Én a magam részéről az általánosság alapján állok és álltam húsz éven át, de respektálom azokat , akik egyéb szempontok uralma és befolyása alatt ezt a lépést ma is túlmerésznek tekintik még, de viszont a helyzet kifolyásaképen hajlandók egy demokratikus, szélesebbkörü választójogba belemenni. Mert mi a helyzet ? Nem kivánok messzemenő politikai előzmények fejtegetésébe bocsátkozni, de kétségtelen, hogy én a magam részéről nem azért nem emiitettem három-négy év óta felszólalásaimban a választójogot, mintha nem akartam volna szint vallani. Nincs miért. Én, t. képviselőház, ettől semmit sem várok és nem remélek, de nem hoztam elő, mert meggyőződésem volt, hogy aki az általános választójogot ab ovo komolyan akarja, az ebben a házban, ezek között a viszonyok közt nem vetheti fel ezt a kontroverz kérdést. (Igaz ! Ugy van !) Mert ha csak arról volna szó, hogy ezt a kérdést, ugy, mint egyéb, fájdalom, igen gyakori házi perpatvart magunk között végezzük el, akkor ez nem volna más, mint egy parlamenti taktikai kérdés. Csakhogy nem hiába vannak e háznak oly nagy ablakai és ajtói, a hangok kifelé is elhatnak és természetes, hogy ennek a kérdésnek felvetése szükségképen a dolog természeténél fogva.tág és széles körben idegességet és izgatottságot vált ki. (filénk helyeslés.) Vájjon ebben a nehéz időben a lelkeknek ezt a megterheltetését, ennek a kérdésnek diszkusszióban való beledobása megfelelt-e a viszonyoknak, ez sohasem volt nézetem, de számolva az adott politikai viszonyokkal, ahogy azok teljesen rajtam kivüli okokból kialakultak, ina mái nem térhetünk ki a vitatkozás, a megoldás elől. De tény az, hogy az Esterházy-kormány bemutatkozása kapcsán, illetve azt már megelőzőleg, most egy éve, — épen most üljük jubileumát — április hó 28-án jelent meg a királyi legfelsőbb kézirat, amely in optima forma napirendre tűzte a választójog kérdését, ennek pedig olyan messzeható súlyos társadalmi következései lehetnek, hogy a kérdés mikénti megoldása szükségképen dominálja a politikai helyzetet. Itt azután az a sajátos helyzet állott elő, hogy egy kisebbségi kormány egy numerikossan erős kisebbségre támaszkodva hozta ezt a programmot. Ezzel szemben áll egy kompakt erős többség, amelynek homlokegyenest ellenkező az álláspontja, ellenkező a kiindulási pontja, hisz már maga az a körülmény is, hogy ma mégis beszélhetünk a kompromisszumról, lényeges engedményt jelent a többség részéről és abból az álláspontból, amelyet gróf Tisza István többizben, igy például múlt évi februárban is, Rakovszky István képviselő ur inditványával szemben kifejtett. Nem lehetett tehát kétség aziránt sem, hogy ebben a házban, ezzel a többséggel egy általános választójogot megoldani nem lehet. Ha ez nem lehet, akkor mi lehet ? Történhetik az, — normálisan nern is történhetett más — mint hogy alkotmányos államban élvén, ha a kormányjavaslatra nézve a ház megegyezni nem tud, apellálnak azokra, akiktől a képviselők mandátumukat nyerték, vagyis választatnak. Itt van a másik nehézség, amelyre a t. ministerelnök ur tegnap alludált, hogy t. a föloszlatási jog az effektuálás szempontjából nem volt a kormány kezében. Kétségtelen, hogy az a törvény, amelyet a ház hozott 1915-ben, a választásokat, a feloszlatást megneheziti, de ha mindez nem volna, megvan az élettapasztalat, amelynek alapján teljesen nyugodtan kérdezheti bárki, hogy ily körülmények között, amelyekre utaltam, a rekviziczió nehézségei mellett, általában a forrongó hangulatban, amely, fájdalom, a háború hosszú folyama alatt nem igen lesz eliminálható, vájjon alkalmas időpont-e a mostani arra, hogy felujitsuk a választási harczok szabadságát, apelláljunk a néphez és ezáltal utat nyissunk mindennemű agitácziónak és támadásoknak, amelyek nélkül választás nem képzelhető. (Igaz! Ugy van!) Ha valaki a választásokkal összekötött izgalmaknak remediumát abban látja, hogy a kivételes hatalom igénybevételével a választások vezetése ezeket mérsékelni, gátolni fogja, akkor ellenmondásba jön a választás tényével, mert választást főképen ilyen időben és ily kérdésben máskép, mint a legteljesebb szabadság érvényesitésével megtartani nem lehet. (Igaz ! Ugy van !) így áUván a helyzet, ha a ház feloszlatása és a szabad választás efiektuálása nem e szközölhető, ha viszont a kisebbség minden ékesszólása daczára nem tudja a többséget arra rávenni, hogy az ő választójogát megalkossa, (Zaj.) akkor a kormány nem tehet egyebet, minthogy helyét olyan kormánynak adja