Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-780
72 780. országos ülés 1918 április 26-án, pénteken. Sümegi Vilmos: Az igazat mondta. Nagyon enyhén fejezte ki magát. (Zaj a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Urmánczy Nándor: Hogy milyen sérelem a magyarságra nézve az, hogy a közös hadseregben német a hivatalos nyelv, azt a következő két példával akarom igazolni. Egy zászlós irja (olvassa): »1915-ben Budapesten a zuglói tüzérségi tisztiiskolából kilencz önkéntestársammal együtt kétheti előadáshallgatás után minden további megkérdeztetés nélkül kidobtak, mert nem birjuk a német nyelvet. Onnan az olasz hadüzenetkor mindjárt beosztottak minket egy menetszázadba, az Isonzóhoz jutottunk. Akik kidobtak, csehek voltak. Tizenkét hónapi isonzói szolgálat után végre sikerült tiszti iskolába mennünk, ahol sikerrel vizsgáztunk. Huszonnégy hónapig tizedes voltam, most hat hónapja zászlós vagyok és nemhogy előterjesztettek volna előléptetésre, hanem a rangsorom sincs megállapítva. Cseh önkéntestársaim már régen hadnagyok. Az, hogy később vizsgáztam, nem az én hibám. Az Isonzó mellett 12 hónapig nem német nyelvtudást, hanem ősz hajszálakat szereztem.« Borbély György zalaegerszegi gimnáziumi tanár panaszos kérést juttatott a honvédelmi ministerhez. Előadja, hogy fia 1915-ben az egyetemről berukkolt a 48-ik gyalogezredhez Pilsenbe, cseh földre. Kiképzése és a tiszti iskola elvégzése után — miután nem tudott eléggé németül, a vizsgát nem tette le, — elküldték Déltirolba, Görz mellé, onnan a román hadüzenetkor az erdélyi frontra a gyimesi hegyekbe. Ott később tífuszba esett, most újból Erdély keleti határán van. Azután ezt irja (olvassa) : »Igen röviden, katonásan akartain inegirni ezen folyamodást, de nem tudom ; mert fáj nekem az, ami a sorsnak csak iróniája s a stílusban csak tréfás paradokszon, hogy a fiam, aki három évig egyéves önJíéntes. De három év múlva altiszt lesz az egyszerű falusi pásztorfiu, hacsaK a nevét le tudja irni, ha egy ldssé ügyes testtartása van. Az én fiam azonban, aki érettségi után, a tudományegyetem növendéke, háromévi háborús szolgálat után egy legénységi csillagot szerzett. (Mozgás a középen.) Mi ösztönöz engem a folyamodásra ? Oh, nem a hiúság ! Inkább a szemérem, a szégyen s az az őszinteség, hogy anyagi tekintetben is nagy különbség, ha közlegényi Löhnungot avagy tiszti fizetést kap egy mai szegény tisztviselőnek a gyermeke. Ha szabadságot nyer most júniusban tanulmányai folytatására, ugyancsak nehéz lesz nekem a pesti költsége, mikor a hadnagyi fizetésű tanulók is sopánkodnak, hogy Pesten azzal nem jönnek ki.« Próbáljuk magunkat beleképzelni ennek az apának a lelkébe. A fia megjárta a görzi poklot, az erdélyi rengeteget, heteken át haláltusáját vívta tifuszbetegségben s 30 és néhány hónapi szolgálat után szerzett egy legénységi csillagot csak azért, mert nem tud eléggé németül. Farkas Pál: Valami oka volt! (Zaj a baloldalon és a középen.) Urmánczy Nándor: A honvéd népfelkelőket idegen, osztrák biróság elé állítják. A Felvidék egy városában történt, hogy egy magyar népfelkelő főhadnagy került a biróság elé. A biróság tagjai nem tudnak magyarul, a főhadnagy pedig nem tud németül. A vizsgálatot vezető hadbíró utazik a magyar tisztre. A főhadnagy szolgálati utón kérte, hogy tegyék át az ügyet honvédhadbirósághoz. Kérését másolatban nekem is megküldötte s az a honvédelmi minister ur szives közvetítésével eljutott a hadsereg-főparancsnoksághoz is. A főhadnagy előtt azután felolvasták a szentencziát (olvassa) : »Oberleutnant N. N. ist zu verständigen, dass seiner Bitté um Delegirung eines Honvéd-Divisionsgerichtes nicht Folge gégében wurde.« Ez a szentenczia az osztrák katonai rövidlátásnak, katonai gőgnek egyik tünete. Az arany zsinórral összedrótozott és pléhgallérral korlátolt agyvelők előtt merész dolog az, hogy egy magyar tiszt Magyarországon azt kéri, hogy magyaT biró ítéljen az ügyében. Egy másik eset. Magyar törzstiszt áll a biróság előtt. A tárgyalás során bemutat egy levelet. A biróság elrendeli, hegy a levelet fordítsák le németre, mert a levél magyarul volt irva. Ez nem Ausztriában, hanem Aradon történt és nem az 1849-iki krónikából, hanem 1917-ből való. Lovászy Márton : így készül a magyar hadsereg ! Urmánczy Nándor : Bernáth István barátom, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója, hívta fel figyelmemet a következő rövid érdekes közleményre (Olvassa) : »Hogy T több magyar katona harezol, mint osztrák, ennek oka kétségkívül az is, hogy nálunk többen válnak be, mint Ausztriában. Hogy hogyan állunk ebben a tekintetben, azt számszerűleg kimutatni képtelenek vagyunk. Mig ugyanis Németországban hivatalosan közzéteszik, hogy a hadköteles ifjúság közül hány százalék vált be, addig nálunk az ellenkező eljárás uralkodik. Ez nem mindig volt igy, mert egészen 1895-ig ezeket az adatokat közzétették ; azóta titkosak. A titkosságnak más oka lehet, minthogy nem akarták a magyar követeléseket ezen számadatok közzététele által erősíteni. A régibb adatok ugyanis azt mutatják, hogy Bécs városa a bevált fiatalok számát illetőleg a legrosszabbak közé tartozik. Ott t. i. ezer katonakötelesre 227 besorozott esik. Ennél is rosszabbak a viszonyok Galicziában. Prágában a besorozottak száma ezrenként 233. Ezzel szemben Szabadka 462 beváltat, vagyis a kétszeresét, Zomborban 448-at, Udvarhely 418-at, Kecskemét 405-öt, Budapest 321— 359-et mutat ki. Ezek a számok eléggé bizonyítják, miért kell a sorozás eredményét titokban tartani.* (Mozgás a szélsóbaloldahn; felkiáltások: Ezért!) T. ház ! Ha háború közben nem is követeljük, hogy a sorozás eredményét számszerűleg közöljék,
