Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. 53 dijat se, mig le nem vonják ezt a »túlélvez ményt«! (Zaj.) A minister urnak majd az aktát át fogom adni. Hogyne volnék meggyőződve arról, hogy gróf Apponyi Albert velük érez a hadiözvegyekkel és árvákkal, — ezt nem gúnyból mondom, hanem őszintén — de hiába érez velük, ha nem tud erről a rendeletről, melyet az ő nevében adtak ki. A hadiözvegynek nem ér az semmit, ha mi itt szépen beszélünk, neki az a pénz kell, amelyből krumplilevest tud főzni, a mi beszédeinkből pedig nem tudja azt megfőzni. Visszatérek oda, ahonnan beszédem elején kiindultam. Arra kérem az országgyűlést és a kormány tagjait, mutassuk meg a népnek, hogy azokban az ügyeiben, melyekben egyetértünk, csakugyan segitünk rajta, mert a nép eddig csak azt látta, hogy akár vitatkoztunk valamely joga felett, akár nem_ vitatkoztunk, egyformán nem történt semmi. En a cselekvés, a kormányzati energia kérdésében vallom azt, hogy sokat lehetne tenni, de nem teszünk semmit. Az indemnitást, mert az nem a kormánynak szól, hanem állami szükséglet és mert helyeslem a kormányzat legutóbbi cselekvését, hogy nem valósithatván meg igéretét, beadta lemondását, — elfogadom. Elnök: Szólásra ki következik? Mihályi Péter jegyző: Jánosi Zoltán! Jánosi Zoltán: T. képviselőház! A Károlyi Mihály vezetése alatt álló függetlenségi és 48-as párt nevében és megbízásából, sőt ha körülnézek itt magam körül, mondhatom azt is, hogy képviseletében (Derültség a jobboldalon.) szólalok fel és a párt megbízásából és nevében jelentem ki, hogy az indemnitásra vonatkozó törvényjavaslatot nem fogadjuk el, az indemnitást nem szavazzuk meg. Az előttem szólt t. képviselőtársammal ellentétben ugyanis az a meggyőződésünk, hogy az indemnitás nemcsak az országnak szavaztatik meg, hanem annak a kormánynak is, melynek ebben az indemnitási törvényben felhatalmazást adunk arra, hogy az előző évi és meghosszabbított költségvetés keretében az állam bevételeit bevehesse és az állam kiadásait fedezhesse és ennyiben az indemnitás kérdése bizalmi kérdés. A lemondott kormány iránt addig, míg a választójog kormánya volt, bizalommal viseltettünk, különös tekintettel programmjának ezen alapkövére: az általános választójogra, illetve a Vázsonyi-féle választójogi törvényjavaslatra, de tekintettel a kormányprogrammnak más értékes pontjaira is, amilyen pl. a nemzeti és gazdasági szempontból önálló hadseregnek megvalósítása, ami nem egyéb, mint az 1867. évi XII. t.-cz. 11. §-ában emiitett, az összes hadsereg kiegészítő részét tevő magyar hadseregnek gazdasági és nemzeti szempontból való önállósítása a vezénylet, vezérlet és belszervezet egységének sérelme nélkül. Továbbá ott volt a kormány programmjában egy aránylag elég messzemenő birtokpolitika, melyről az volt a meggyőződésünk, hogy a politikai jogkiterjesztést feltétlenül birtokpolitikai demokrácziával kell megalapozni. Ez a helyes gondolat vezette a 48-iki törvényhozást is akkor, mikor az addigi jobbágyokat a maguk jobb ágy telkeinek önálló tulajdonosaivá, birtokosaivá tette. Most azonban már ez a kormány egyszerű ügyvivő-kormány, nem a választójog kormánya többé és nem áll módjában, hogy azokat az üdvös reformokat, melyeket progranimjába felvett, meg is valósithassa. Ami a kibontakozást illeti, csak egyetlen módját látnók a kibontakozásnak, melynek esetében a kinevezendő kormánynyal szemben más elvi állásponton állva, jóakaratú semlegességgel viseltethetnénk; a kibontakozásnak ez a módja az volna, hogy a kinevezendő uj kormány egy legfelsőbb kéziratot hozna, mely nem csupán az 1917. évi április 28-án megjelent legfelsőbb kéziratnak az általános választójogra vonatkozó passzusát ismételné meg, hanem egészen határozottan kijelentené, hogy ez a tárgyalás alatt volt törvényjavaslat lényegében változatlanul megy keresztül és ha ez ebben a parlamentben keresztülvihető nem volna, akkor a ház feloszlatása az őszszel, mikor ennek ideje elérkezik, el fog rendeltetni. (Zaj jobb felöl.) Mivel azonban erre kilátás nincs, a kibontakozásnak csak két lehetősége van. Egyfelől az, amiről most szó van, hogy t. i. egy munkaministerium alakittassék, melynek feladata az hogy az állam és a háború szükségleteit kielégítse, a választójog kérdését azonban az őszig kikapcsolja, azzal nem foglalkozik és azután az őszszel jön majd egy másik kormány, amely meg fogja oldani a választójog kérdését. Ezzel a kombináczióval mi nem szimpatiálhatunk, iránta bizalommal nem viseltethetünk, mert egyéves tapasztalás bizonyítja, hogy a választójog ügyének, az uj, demokratikus alapon megszervezett Magyarország megteremtésének milyen veszedelme volt az Örökös huzás-halogatás és látjuk világosan, hogy ez a halogatás, ha tovább is tartana, egészen az őszig, a kérdést egészen elposványositaná. De még egyet látunk, t. képviselőház, azt nevezetesen, hogy ha ez az átmeneti munkaministerium a maga feladatait az őszig megoldja és elvégzi a rekvirálás kényes munkáját, a cséplés eredményének lefoglalását, akkor a munkapárt azok után a hibák után, melyek egy év alatt elkövettettek és amelyek a munkapárti rendszer hibáinak egyenes folytatásai és fokozásai voltak, (Zaj és ellenmondás a jobboldalon.) a kiábrándult magyar közönség egy részének tapsai között a legnagyobb triumfussal térhetne vissza. Ettől a kombinácziótól mi, kik a munkapárti rendszert ismerjük, a választójog kérdésének demokratikus megoldását nem reméljük, még a választójogi javaslathoz történt leg-