Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

54 779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. utóbbi munkapárti közeledés után sem; ettől a kombinácziótól mi minden bizalmunkat kénytelenek vagyunk megtagadni. ( Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Van még egy másik lehetősége a kibontakozásnak, t. ház, és ez az én szerény véleményem szerint az volna, hogy a munkapárt vegye át most az ország e nehéz helyzetében a kormányzatot, (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Van eszünkben 1) végeztesse el a rekvirálást . . . (Zaj és derültség a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Jánosi Zoltán : ... és csinálja meg, iktassa törvénybe azokat az adójavaslatokat, amelyeket annyira méltóztattak sürgetni, vállalva mindezekért- az ország közvéleménye előtt a teljes felelősséget. (Zaj és derültség a jobboldalon.) Egészen természetesnek tartom, hogy a túloldalon e kérdés felől máskép vélekednek, mint én. Felfogásom szerint azonban az egyedül helyes, logikailag, sőt — ne méltóztassanak ezt rossz néven venni, nem akarok megbántani vele senkit — etikailag, a politikai etika szempontjából is az egyedül helyes és lehetséges megoldás ez volna. (Zaj és közbeszólások jobbfelöl.) De ha ez a megoldás következnék is be, t. képviselőház, nagyon természetes, hogy az igy alakulandó kormánynyal szemben sem viseltethetnénk bizalommal s ezért az indemnitást, amelyet bizalmi kérdésnek is tekintünk, nem szavazzuk meg. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) T. képviselőház ! A mi felfogásunk szerint azok a dolgok, amelyeket Fényes László képviselő ur és tegnap Szabó István képviselőtársunk szóvá tett, mind megérdemlik a legnagyobb figyelmet. (Ugy van I a szélsőbaloldalon.) A kormány legfőbb gondja kell hogy legyen az itt feltárt sebeknek gyógyítása. Nekünk azonban az a meggyőződésünk, hogy mindezen égető kérdések fölött a legégetőbb, Magyarország népére nézve egyenesen életkérdés : a választói jog kérdése. (Nagy zaj és derültség a jobboldalon.) Andrics Tivadar : Beszélt maga erről magyar emberre] ? Elnök : Csendet kérek ! Jánosi Zoltán : Kérem, én ilyen tárgyalásokhoz nem vagyok hozzászokva. En nem szoktam magázni senkit. De La azt kérdezi maga, hogy beszéltem-e erről, akkor csak azt felelhetem magának, hogy igenis, beszéltem is, irtani is, talán többet, mint maga ! (Derültség. Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Bakonyi Samu : Ez a nivó ! Jánosi Zoltán : Igen, ez az a bizonyos nivó, amit féltenek a népparlamenttől. (Ugy van! a szélsőlmloldalon.) A mi felfogásunk szerint a legégetőbb, a legaktuálisabb kérdés a választójog kérdése, s miután ezt az ujabban bekövetkezett válság miatt legelsősorban látjuk veszélyeztetve és a választójog megvalósítása tekintetében aggodalmaink vannak, az elkövetkezhető kormányalakításokkal szemben ez a mi bizalmatlanságunk legfőbb forrása. A képviselőház tegnapelőtti ülésén, amikor a lemondott kormány — amely, valljuk meg őszintén, sok részben nem tőle függött és nem rajta állott okokból nem tölthette be a maga hivatását és épen azért nem élhetett dicsőségesen, de meg tudott halni dicsőségesen, mert amikor látta, hogy programmjának alapelvét többé nem képes keresztülvinni és megvalósítani, akkor férfiasan lemondott — mondom, amikor ez a kormány benyújtotta a maga lemondásáról szóló jelentését, Polónyi Géza képviselő ur szólott hozzá a kormány lemondásának bejelentéséhez és ez a felszólalás, amelyben ő sikra szállott a választójogi kompromisszum mellett, adta meg az intonácziót az eddigi vitához. Aki figyelemmel kisérte a felszólalásokat és azokat a helyeslő közbezugásokat, amelyek a felszólalások nyomán felharsogtak, annak az az impressziója van, hogy ebben a parlamentben egy demokratikus választójogi reformot csakugyan lehetetlenség tárgyalni. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Polónyi Géza képviselő ur az ő mindenesetre érdekes felszólalásában egyszerre két temetést akart elvégezni. Elparentálta, eltemette a lemondott kormányt és azután vele együtt el akarta temetni a kompromisszum aranynyal kivert koporsójába a választójogot is. Beszédének alig van olyan passzusa. — mert hiszen ugy látom, itt a parlamenti gyakorlat és talán illendőség is ugy kívánja, hogy az előttünk felszólalt szónokok érvelésével foglalkozzunk, . . . Kállay Tamás; Csak a közvetlenül előttünk felszólaltéval ! Jánosi Zoltán : . . . ugy tegnapelőtti, mint mai felszólalásának alig van olyan passzusa, amelylyel azon az elvi állásponton, amelyen én állottam egész életemben és állok most is, egyetérthetünk. Egy nagyon ügyes, meglepő és közderültséget okozott ötlettel szólott a választójogi blokk szerződéséről és azt mondotta, hogy ez a vérszerződés nem olyan volt, mint más vérszerződés, mert a szerződő felek nem a maguk vérét ontották, hanem egymásnak a vérét. Nagyon jól tudjuk, hogy mire czélzott a képviselő ur, azonban helyesebb lett volna, ha azt mondja, hogy egyik a másiknak ontotta vérét, mert azt nem láttuk hogy a másik az egyikét ontotta volna. Hiszen pártunk illusztris vezére, gróf Károlyi Mihály képviselő ur, amikor megtámadták, mindenkor a legnagyobb jóakarattal és tárgyilagossággal felelt ezekre a támadásokra, ugy hogy aki a történteket tudja, figyelemmel kisérte és emlékezetében megőrizte, az előtt ez az egész vérszerződési história egy egyszerű rituális vérváddá zsugorodik össze, amelynek láttára sajnálattal gondolok arra, hogy nem él már ennek a parlamentnek egyik nagy és feledhetetlen büszkesége, Eötvös Károly, hogy ez ellen a vád ellen megvédelmezze a vádlottat.